A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EURUSD. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EURUSD. Összes bejegyzés megjelenítése

14 szeptember 2010

Új csúcson az arany, kilépett az EURUSD

Egyelőre kitörésben van az arany, amely jelenleg 1270-nél tartozkodik. Eddig úgy volt, hogy mikor megírtuk ezt, ki is jelöltük a csúcsot, szóval hajrá, menjen bármerre is :).

EURUSD is kilépett a sávból, jelenleg 1.296-on áll.

ZEW index

Egy kicsit rosszabb európai makro adat mozgatta meg az amúgy igen unalmas délelőtt eseményeit, ennek hatására inkább az euró gyengült be, jelenleg a tegnapi 1.2845-ös kitörési szintet tesztelgeti a pár.

A ZEW gazdaságkutató intézet német konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója, ennek mostani értéke a várt 14.5 helyett 4.5 lett.

Sáv, sáv, sáv ,sá....

Jó lenne azt érzeni, hogy irányban vagyunk, ám ez közel sincsen így egyelőre. Amit továbbra is láthatunk, egy giga sáv, amelyből azért reméljük, egyszer kilépnek az indexek.

DAX index jelenleg emígyen' néz ki :


SP500 pedig így :



Továbbá az EURUSD pár is úgy gondolta, a tegnapi emelkedés után beáll a sorba, és sávozik egy kicsit.


Mindenki maga tudja, hogy merre és mikor nyitna, ebbe most nem is szeretnénk senkit sem befolyásolni, nekünk ma már csak minimális pozíciónk van így sáv teteje felé, de ha valakinek más érzései lennének, vagy csak most kezdene felvenni pozíciókat (mert neki ez a stratégiája), akkor az is éppúgy sikerre vezethet, mint bármely más :). Egy a lényeg csak, a stop loss használata.

13 szeptember 2010

Pár szóban

Az emelkedés tovább tart a részvénypiacokon, ma egy erős pozitív nyitás, és az azt követő korrekció után má 6290-nél vagyunk Dax-ban, amely tartja emelkedő trendjét, stop a mai alja alá megy, így ha ott találkozunk az index árfolyamával, akkor engem tovább nem is érdekel :), ill. 6180 alá már egyáltalán nem kellene benéznie, így ott minden long zárása javasolt.

EURUSD-ben is 1.2820-as ellenállásig, illetve egy picit tovább is, emelkedett az árfolyam, itt a rövid eső trend is, így ha kihúzzák, akkor jöhet egy nagyobb mozgás. Ami egy kicsit negatív, az a mai hirtelen emelkedés, így csak szoros stopot lehet rakni, a tág az kicsi pozíciót is jelentene.

Lássuk hát ...

09 szeptember 2010

Mit várhatunk mára ?

Nézzük rövid távon a képet. Itt látható egy relatív kis sávú beszűkülés, amiből kiléphet felfelé és lefelé is, így a célárak nem változtak erre az időtávra, ami felfelé 1130, lefelé 1040.


Napi charton kirajzolódik szemünk előtt egy eső trend, amit tesztelget, ámbár saját technikáim szerint ez az eső trend egy kicsit fals, így inkább pozi felvételre a rövidebb chartot részesítem majd előnybe. Ennél többet nem nagyon lehet hozzáfűzni, délutánig érdemes kivárni a vételekkel.


Daxban 6180 fölött lépnénk óvatosan longba, de ott is van azért még ellenállás amely 6240 - 6250 körül látható. Amennyiben ősz van, és irányt fogunk látni, akkor mindenképpen 6050 fölött kell maradnia az indexnek, alatta negatív.

EURUSD-ben nincsen változás, továbbra is sávot látunk, és egy viszonylag gyenge eurót.

07 szeptember 2010

Itt van az ősz ...

... Itt van újra. Ezzel a klasszikussal indítanám a hetet, és ezt várjuk az amerikai piacok várható felélesztésével kapcsolatosan is a hibernációból. Így is indultam neki a napnak, aztán mikor látom a deviza árfolyamokat, egy csöppet meglepődtem, hiszen nemhogy az emelkedés irányába léptek volna ki az árfolyamok, hanem éppen ellenkezőleg, egy relatíve nagyobb gyengülés zajlott le a főbb devizákban éjszaka, hajnalban.

Amit mi egy kicsit jobban követtünk az elmúlt héten az az EURUSD, amelynél viszonylag jól látható a sáv teteje. Itt a már klasszikus kérdés merülhet fel, vagy eladni, és stop a sáv tetje fölé, vagy megvárni a kitörést, és mindent bele. Mi semmit sem tettünk, legalábbis egyelőre, hiszen a pénteki lezárás óta nem éreztünk semmilyen késztetést a kereskedéshez. Ami talán izgalmasabb szint, az az 1.2775 körül található, ennek nem szabadna szignifikánsan elesnie, ha mégis, akkor mehet tovább délre az árfolyam.



A németeknél is hasonló a helyzet, lezajlott gyorsan a korrekció, így egy kritikusabb szintről fordultak vissza.


A sáv az csak azért van ott, mert egy kicsit kreatívabb napom van, annak nagy jelentősége jelenleg nincsen.
Délután nyitnak az amcsik, kíváncsan várom, hogy milyen elképzeléseik vannak a következő hetekről, hónapokról. Egy azonban tény, hogy kell ez a korrekció ahhoz, hogy bármelyik irányban biztosabb legyen a folytatás ...

Megjegyzésem: érdemes figyelni az aranyra is, itt a korábbi csúcs kerülhet tesztelésre, kár, hogy annyira messziről jön.

02 szeptember 2010

Ahogy a piacokat most látjuk

Már napokkal ezelőtt számítottunk arra, hogy lesz egy korrekció, amely szintén gyors mozgásokkal járt, szinte fordított a menet, mint emelkedés esetén szokott lenni, így az emelkedés a rövidebb, gyorsabb lefolyású. Tegnap ezért is éreztük azt, hogy itt egy jó pont lehet lezárni a speki longokat, és kivárni. Erőt akkor látnánk, ha kimenne a tegnpai csúcsa fölé, de ezt majd akkor elemezzük.


EURUSD az a pár, ahol minden lehet, és annak fordítottja is. Az elmúlt idők mozgása után itt is várható volt, hogy a jó hangulat hatására lesz mozgás, így a számunkra mikro eső trendből kitörés után a közel 120 pipes mozgás volt az, amelynél azt éreztük, hogy csökkentenünk, majd 1.2820-nál zárnunk kell. Korrekció lefuthat itt is, így nagyon óvatosan 1.278 és 1.279 közt próbálkozunk majd, ám jó lenne bizonyítania a párnak, hogy van erő benne, és elindul a napi emelkedőjére, számunkra az lesz a következő jel.

Igazán nagy erő a korábbi lokális tető átviteléhez szükséges, ám mivel ez még nincsen, így mi óvatosan maradunk ebben a párban, hiszen ez még csak egy szintén mikro emelkedő trend.


01 szeptember 2010

Adat után

Gyorsan annyit, hogy DAX-ban eső trendnél és ellenállásnál vagyunk 6056 pont, speki longokkal most már szerény véleményünk szerint óvatosan ... EURUSD is szépet ment ma, ott is 1.2840-nél visszaveszünk (ill. most adunk) a lendületből ... de a hangulat most mindent elsöpörhet, így csak csökkentettünk, nem zártunk mindent !

26 augusztus 2010

Valami azért van - korrekció

Ami számunkra érdekes volt, az a rossz adatra adott reakció. Tulajdonképpen a három napja tartó esés után egy leöntés volt, elérte a DAX a szintünket, így itt már azt éreztük, hogy jöhet egy korrekció. Mint később kiderült ezt alátámasztotta a reakció is, hiszen erőteljesen elkezdték venni ezen szint környékén. Véleményünk szerint 5960 - 6000 környékére jöhet fel elsőre, ám azt nem felejtettük el, hogy ez még mindig eső, ezért óvatosan kezeljük ezeket a pozíciókat, inkább egy esetleges short beszállást keresünk.

Devizákban is hasonló volt a helyzet, itt 1.261-nél éreztük, hogy ez nem megy tovább, ám mégis csak 1.2635 felett zártunk. Ennek oka csak a technikában és stratégiában keresendő, hiszen ott jelezett a rendszer, hogy ennek annyi :). Most 1.2730 - 1.2735 felett talán inkább longot nyitnánk, de legalábbis azt ajánljuk, hogy akinek shortja van, az ott már gondolkodjon el rajta. B verzióban itt rá lehet adni, aztán szoros stop melett fordítani, de ez annyira nem ajánlott azoknak, akik nem ismerik ezt a devizát.

USDJPY tartja magát 85 környékén, ennek oka továbbra is az intervenciós spekulációk, ma lesz egy ülés a japán kormány részéről, még az is elképzelhető, hogy szóba fog kerülni a yen ereje. Érdemes figyelni, van benne egy szép eső trend is, amelyet megtörhet, ezzel a délután még megpróbálok érdemben foglalkozni, ha a piacok is engedik.

Aranyról pedig annyit, amit Teufel barátunk írt pár napja ...

megj: átvitte az eurusd páros a fenti szintet, belevettünk, majd el is adtuk kis veszteségben. Ez egyelőre még nem az a kitörés, habár az eső trendjéből kijött. Most kivárunk ebben az instrumentumban.
megj2: 1.272-ig jött vissza, ez egy apró támasz, tehát ha innen kimegy újra új csúcsra, akkor ez már egy jó stop szint.
megj3: eljött a pillanat amikor pár nap után semmilyen pozink nincsen. Kicsit mozgalmas napok voltak, és még lehet, hogy lesznek is, de azért egy kis pihi már jól jön :).

24 augusztus 2010

Apa kezdőőőőődik

Ki ne ismerné ezt a felettébb idegesítő reklámot, de ettől függetlenül ez most kiválóan ráillik a jelenelgi hangulatra. A helyzet a következő:

DAX 5920 - 200 napos alatt, igaz nem zártunk még be
EURUSD - 1.2595
USDJPY 83,98 !!!! 15 éves low
10 éves USA T-BOND 2,522%

No, vége a nyárnak ? Egyébként itt továbbra is jó az idő, rövid nadrágunk köszöni szépen jól van ;)

Kieg: Jött ma egy amerikai lakáspiaci adat, no az annnnnnnyira rossz, hogy szavak nem találok rá. Júliusban vártak 13%-os csökkenést, ami már önmagában is csúnya, nade helyette mi lett ? -27.2% :), na ez az amire azt "mondom", gatya !

Erre usd gyengült egy kicsit eur-ral szemben majdnem 1.27-ig, itt adat után zártunk, mert egy rövid eső trendet semlegesített, de nem lennék meglepődve, ha ez csak a korrekció lenne, és hamarosan mennénk újra délre. A lényeg, hogy szép napnak nézünk még elébe, úgy érzem, itt van a mozgás, és jön a volatilitás.

23 augusztus 2010

Pár szóban a piacokról

Lényegében semmi nem történik ma, így azokban az instrumentumokban, amelyekben érdekletek vagyunk ill. voltunk, nem teszünk semmi új dolgot.

A német piacon egy kis pattanás érezhető, de forgalom nincsen mögötte. Ha minden optimális, akkor 6060 körül lehet a végállomás, támasz pedig 6000-en (habér ez csak a kerek szám miatt sem ideális), de inkább az 5950-nél húzodó 200 napos lehet az a szint, ahol újra jöhet a komolyabb forgalom. Nem érzem egyébként szerencsésnek azt, hogy ilyen sűrűn kerül tesztelésre a 200 napos mozgó, így aki longban van, annak érdemes kiemelten figyelnie a következő hetek mozgását.

A dollár a múlt héten újra erősödésnek indult, de lényegében ez tapasztalható az összes menekülő deviza esetén is (chf, yen, usd), ami számunkra pozíció miatt érdekes, azaz az eurusd páros, ahol a letörés óta tartjuk a pozíció 2/3-át, 1/3 zárásra került 1.2694-en, mivel egy kis megállásra azért felkészültünk. Célárunk 1.25, de majd elemezzük a helyzetet, mielőtt meghoznánk a végső nagy döntést.

Érdmes még a dollár yen kapcsolatát követni, itt a 85-ös szint az, amelyen jelenelg nagy csata zajlik, a rövid eső trend is beérte az árfolyamot, így itt is várunk egy nagyobb elmozdulást hamarosan. Meglátjuk, csak jöjjön meg a momentum, és alakuljon ki egy szuper kis trend.

10 augusztus 2010

Fontos nap ez a mai

Ma este a FED kitalálja, hogy hogyan lehet tovább manipulálni a piacokat és az agyakat, már amelyeket lehet, mert ahogy látom egyre kevesebben vannak azok, akik a paradicsomban hisznek, és egyre többen azok, akik új bolygót keresnek maguknak. Nem kívánok most belemenni a makro elemezésbe, hiszen az nem feltétlen az én pályám, inkább gondoltam felteszek néhány chartot, majd azok beszélnek helyettem.

Vessünk egy pillantást rögtön a két 10 éves hozamra. Először amerika jön, rögtön követi őket a német.



Ezeke egyelőre nem azt mutatják, mintha itt a hihetetlen emelkedésre kellene felkészülnünk, de nézzük mit mutatnak nekünk a piacok.

Az sp500 ahogy láthatjuk egyrészt lokális csúcsa közelében van, másrészt a rövid emelkedő trendjét is törögetni látszik, legalábbis a reggeliek szerint. Fogadni egyikre sem érdemes még, hiszen ma este biztosan megmozgatják majd a piacokat, aztán holnap talán irány is lesz, de a kritikus szintek jól látszanak. Azt gondolom mindenki a saját szemüvege szerint vegyen fel pozíciót, mi is ezt tesszük majd, megjegyzem, mi rövid gatyában üldögélünk, de gyorsan át tudunk öltözni, ha arról van szó :).

Végül az EURUSD páros, ahol szintén szép szinteket látunk ill. láthatunk, így szinte minden olyan szinten van, hogy egy esetleges piact mozgató hír szépen tud lendítani rajta.


Közelebbről nézve egy kicsit jobban látszanak a szintek.


Fejeket fel, kezeket izzítsuk, mert remélhetőleg ma és holnap már lesz egy erősebb momentum, amire fel tudunk kapaszkodni alacsony(abb) kockázat mellett.

08 augusztus 2010

Továbbra is gyengül a dollár

Sajnos a chartból nem annyira kivehetőek a szintek, de attól még léteznek. A helyzet jelenleg úgy néz ki, hogy pénteken is lokális csúcsot ünnepeltek amerikában, de ez már nem teljesen olyan, mint volt az elmúlt időkben. 

 

A változás szele a FED által generált, hiszen újra előjöttek a régi dallamok, mikor már azon elmélkedtünk volna, hogy mikor is jön el a short ideje. Történt ugyanis a múlt héten, hogy kijelentette helikopter Bernanke: lehet itt bármi, ha rosszabb makro adatok jönnek, akkor majd mi teletömjük friss ropogós dolcsival mindenki zsebét, egyszer csak költekezni fogtok, a fenébe a megtakarításokkal ... Ergo vegyé' mán' még egy TV-t, autót vagy bármit, még ha tökre felesleges is, csak induljon be ez a gazdaság (legalábbis a múlt és jelen buta mutatói szerint, amelyek azt hiszik, hogy az emberek mondjuk 30 év múlva minden héten új tv-t vesznek, különben elkerülhetettlen a recesszió). Ismerős dallamok, ugye? Semmit nem tanultak kint a válság előtti időkből, egy ideig megijedtek, behúzták fejüket, f@rkukat, most pedig kezdik előlről. Na persze értem én, lehet jobb is így, mert ha nem lesz gazdasági növekedés, nem kezdünk el költekezni, akkor egy lehetőség marad, a hadiparnak kell nagyobb pénz költenie, ergo bombázzunk le mindent, majd húzzuk újra a lebombázott épületeket, így lesz újra munkahely ... nem akarunk mi új világháborút, ezért be is fejezem :).

Térjünk hát vissza a grafikonunkhoz. A lényeg, hogy rossz gazdasági adatra a szokványos erősödés helyett gyengülés következett be (pénzpumpa (nem hagytam ki betűket ;))), így a trend még él. Felfelé számos ellenállási szint van, egészen 1.35-ig, mert az már rázós lesz. Addig is marad a trendegetés, míg meg nem törjük a trendet.

29 július 2010

Nulla pozíció

A piacok elérték azokat a szinteket, amelyeket elvártunk tőlük, így egyelőre a kivárásra szavaztunk a továbbiakat illetően. A Dax-nak a 6250-et, S&P500-nak az 1120-at, míg a Dow-nak, a 10590-nel kell megküzdenie ahhoz, hogy újra longba lépjünk. Mivel nyár van, érdemes azonban arra is felkészülni, hogy a 200 napos fölött az összes shortba helyezkedő személy kiütése után, csak egy testcsel következik, és esetleg újra délnek veszik majd az irányt a piacok. Hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre is.

Devizákban is várható jelentősebb elmozdulás, hiszen az EURUSD itt az 1.30-nál egy komoly bázis épít jelenleg ki, így ebből hamarosan egy jelentősebb elmozdulásra számítok. USDJPY továbbra is csapkod, már-már annyira veszélyes a chartja, hogy hamarosan akár jelentősebb gyengülésre is képes lehetne, de az a feltételes mód ... az a fárnya de és ha ... :) . Szóval ehhez azonban a japán yen gyengítése lehetne az egyik út, ám ebben már nincsen akkor egyetértés jelenleg Japánban, és amíg ez így van, addig csak csorgathatjuk a nyálunkat a várva várt hozamokra, immáron X éve ...

14 július 2010

EURUSD a sáv királya

Ez a mai nap egy nagy sáv. Teteje a tegnapi csúcsnál, ami egyben a nagy emelkedés ajtaja is, az alja pedig 1.269 alatt. Itt ma shortos, longos is megtalálhatja a számítását, hiszen aki szerint még mindig eső a pár, annak jó beszállás lehet egy kedvező stopal, longot pedig a stop felett lehet nyitni. De igazábó, lehet mindkettőt annak, aki nagyon unatkozik.

EURUSD: a kulcsszint

A részvénypiacok emelkednek, a jelentések jók (vagy az elemzők bénák, de ez lényegében teljesen mindegy), most a devizákon a sor. Eddig is érdekeltek voltuk a korrekcióban, de most eljutott ez eurusd egy olyan szintre, ahol már beszélhetünk arról is, hogy bizony itt a trend törése is lehetséges. Véleményem szerint a tegnapi csúcs átvitele esetén érdemes longot nyitni és azt erősen figyelemmel kísérni, hiszen ez még mindig eső trendben van, és a mikro emelkedő sáv visszatesztelése sem elképzelhetetlen. Lényeg a lényeg, itt ma lehetnek érdekességek.


Részvénypiacokon a fej-vállból úgy néz ki, hogy semmi sem lesz, most már a korábbi csúcs a cél. Amcsi piacokon a Dow a 200 napos mozgóhoz érkezett, amennyiben ezt átvszi, akkor további vevők érkezhetnek, igaz, a jeletés szezon és a nyár miatt a forgalom egyelőre több mint alacsony.

Más: szerettem volna egy kicsit pihenni, úgy voltam vele, hogy nyáron már úgy sem lesz semmi, pláne, hogy jelentések is vannak, nade úgy néz ki, hogy ez mégsem lehetséges. Ettől függetlenül nyugtával dícsérjük a napot, akkor is ki fogom kapcsolni egy hétre a monitort :).

02 július 2010

Így gondolkodunk most mi

A tegnapi napon lezártuk a shortot DAX-ban, mivel a devizákban észlelhető mozgás miatt úgy érezzük, hogy a 200 napos mozgó még továbbra is támasz. Ma nagyon óvatosan mindezek miatt meg is vettük, és arra számítunk, hogy 6040-es szintet még tesztelheti az index, mielőtt benéznénk komolyabban a 200-as alá.

Mint ahogyan említettem, a főbb követett devizákban volt igazán mozgás, EUR/USD 1.25-ig jött fel, USD/JPY 88-ig jött vissza a tegnapi leszakadás után, és még a mostanában agyonvágott CHF/HUF 213.3 is tudott korigálni egy kicsit.

Arany pedig szépen magába is hajlott, így a trend törése szép esést hozott magával.

Amerikáig minimális poziban figyelünk, hétfőn mivel amcsi zárva, mi is hosszabb hétvégével számolnuk, lehetőleg nulla pozi mellett.

30 június 2010

Technikai szintjeink

DAX: Itt az 5940-et nézzük lefelé, mi tegnap itt zártuk rövidre a shortokat, hiszen itt támasz van.

S&P 500: 1040 a kulcs, ha alá menne az nálam már nagyon negatív, érdemes figyelni erre a szintre.

EURUSD: 1.215 az uccsó' mentsvár

Arany: semleges, 1245 felett meg lehet próbálkozni vele, hátha kifut a korábbi csúcsig ismét, ám a két nappal ezelőtti beöntés miatt nagyon óvatosan kell egyelőre kezelni!

25 június 2010

Semleges, de inkább negatív

Az amcsik nem tudtak megmaradni a kritikus szintek fölött, így ma elvilekben azt lehetne mondani, hogy a megnyitott shortokra egy klassz kis stop szintet tudunk húzni. Daxban röviden már 6160 egy ilyen szint.

Forint továbbra is gyenge, egy rövid mentsvár a svájci frank hiteleseknek az EURCHF technikai támasza lehet, sokan 1.35-nél egy rövidebb megállót jósolnak neki. Sajnos mivel esésben van, így nehéz lenne azt írni, hogy ez az alja, és hogy most már lassan mindenki fellélegezhet, így pezsgőt ne nyissunk még rá.

Érdekes szinteken az USDJPY pár is 89,4 körül, EURUSD is esik a piacokkal együtt, itt 1.225 látszik lélektani támasznak, alatta már csak a korábban kritikus 1.215. Tulajdonképpen a vezető német piacot lenne érdemes nézni, így amíg ott tart a 200-as mozgó, addig nincsen nagy baj, de megjegyzenm, nem vagyok annyir anaív, hogy azt gondoljam, nem az amerikaiak vezetik az orruknál fogva a világot.

23 június 2010

Fontos nap

Legalábbis a mai az lesz az amcsiknak, mert valahogy nem tudnak elszakadni a 200 napos mozgótól, így a tegnapi nagy semmi vége egy nagyobb esés lett, amivel simét ezen mozgó alá kerültek.

Lényegében ameddig nincsen megerősítés, addig semleges ez is, habár az elmúlt 1,5 nap, a hétfői csúcs beleadás, és a tegnapi folyatatás már minket arra ösztönzött, hogy adjunk bele, de ezek még nem a verseny méretek. A németeknél is megtört tegnap az emelkedés, 6250 alatt vált negatívvá a kép, így ott is irányba álltunk (6300 esetén törölve).

Aranyban nincsen változás, kitörési szint alatt, EURUSD jön vissza, de még egyelőre ez csak a rövid emelkedés korrekciója.

Többi deviza sem mutat sokat, azonban a CHF töretlene emelkedése nem túl sok ember boldogság hormonjait mozgatja meg, így hamarosan jelentkezünk egy kis körképpel, mit érdemes várni, milyen szintek lehetnek, és mikor érezhető a mellkason érezhető nyomás enyhülése (megjegyzem, nem vagyok elfogult, hiszen nincsenek érdekeltségeim egyik irányban sem).

Röviden hát ennyi, lássuk milyen napunk lesz.