"Ami eshet, az esni is fog! Kivéve, ha te is erre fogadtál, mert ilyenkor előtte pont a stoppodig emelkedik az árfolyam!" (Murphy a tőzsdézésről)
19 július 2016
Kulcs szinteken a DAX, shortos hangulat az SP500 esetén
Mindeközben az amerikai kereskedőket böngészve gyakorlatilag meglehetősen kevesen érzik magukat longosnak, nem egyszer olvastam, hogy a felfelé 5 pont lehetősége nem összemérhető a lefelé meglévő közel 50 pont kockázatának. Ezt a hangulatot támasztja alá a következő grafikon is.
Látható, 1 éves időtávon mennyire várják sokan (és helyezkedtek shortos pozícióba) az esést, amely aránya most 91% a 9%-kal szemben. Ilyenkor két dolog jut eszembe. A piacok előszeretettel mennek arra, amerre a legjobban fáj, azaz jelenleg felfelé. Túl nagy short squeeze véleményem szerint nem volt még, így ilyen alapon van tér felfelé bőven.
A másik oldala az éremnek az, hogy hasonló arány volt az usdjpy-ben is a 100-as szint környékén, aztán csak emelkedett a pár, igaz ott erősebb fundamentális várakozások voltak. Hogy merre tovább nem tudjuk, mint eddig soha sem, meglátjuk.
18 július 2016
Török események után
Figyelemmel kísérem a következő napokban az arany mozgását, amely szép lassan megcsinálja a korrekcióját, vélhetően majd egy adat vagy hír hatására jöhet le az 1300 dolláros szintig ahol vétellel fogok próbálkozni. Itt a meghatározó szint az 1250 dollár, ahova már nem szabadna lenéznie az árfolyamnak.
A képet tekintve nagy változás nincsen az SP500 tekintetében sem, a 2160-as szint körül mozog egyelőre további irány nélkül. Amennyiben lesz benne korrekció, akkor a 2130-2110-es területre érkezhet meg, amely a kitörési szintje volt.
A német index esetén hasonló a kép, lefutott egy nagyobb emelkedés, amelyből szintén jöhet korrekció, vagy mehet minden tovább a következő támaszig. Korrekció esetén 9800 illetve 9650-es gap lehet a megálló, amennyiben persze kitart majd a lendület utána felfelé.
Fontosabb szintet tehát 9800-nál találunk (támasz és egyben fibó szint is), illetve 9650-nél, ahol egy fordulós alakzat gap-je látható.
12 július 2016
A piac ereje, csúcson az sp500 de merre járnak a részvények?
11 július 2016
Mikor, ha nem most?
Kezdjünk hát neki. Ami fontos, továbbra sem foglalkozom a magyar piaccal, számomra illikvid, bennfentes, szánalom. Ettől még persze azt megjegyzem, a kezdetek óta van Plotinus részvényem, így ha ezzel kapcsolatosan írok is a jövőben, akkor ezt mindig ki fogom emelni, hiszen senkit sem szeretnék befolyásolni, a céghez önmagában semmilyen más közöm nincsen.
DAX
Kőkemény harcban a 9800-as szinttel, amely a következő ellenállás lesz. Továbbra is esőben, de ez nyilván az európai problémák miatt van, amely véleményem szerint nem fog a végletekig megmaradni, arra megoldást fognak találni. Kérdés csak az, hogy előbb lesz-e ez meg, vagy pukkan majd egyet az amerikai piac, de ezt ki tudhatja? Egy viszont azért várható, mínusz-os kamatkörnyezetben befektetésnek értéket ez fog hozni, pláne ha elkezdik önteni az eurókat a piacra.
Tehát én longban gondolkodom, a 9400-as szint nyitóval való áttörése óta. Vételi szint a 9800-as legyőzése esetén.
Stop-ot egyelőre nehéz megadni, mivel a 9400-as szint óta repül, de ha kimegy 9800 fölé, akkor 9700-at jelölném meg.
SP500
És akkor hát az új csúcs. Hogy ebből jön-e folytatás nem tudni, de számos alkalommal próbálta már legyőzni ezt a szintet, eddig sikertelenül, előbb-utóbb átviszi. Jelzem, pozícióból beszélek, azt hiszem így korrekt, bár érzelem nem fűz a pozíciómhoz. Vételt én 2131-en tettem, stop-om 2126-on, amely erősen agresszív. Ezzel kapcsolatosan megjegyezném, ha szükséges újra vissza fogom szállni a stop kiütése esetén egészen 2072-es szint eleséséig.
14 szeptember 2010
Sáv, sáv, sáv ,sá....
Mindenki maga tudja, hogy merre és mikor nyitna, ebbe most nem is szeretnénk senkit sem befolyásolni, nekünk ma már csak minimális pozíciónk van így sáv teteje felé, de ha valakinek más érzései lennének, vagy csak most kezdene felvenni pozíciókat (mert neki ez a stratégiája), akkor az is éppúgy sikerre vezethet, mint bármely más :). Egy a lényeg csak, a stop loss használata.
09 szeptember 2010
Mit várhatunk mára ?
10 augusztus 2010
Fontos nap ez a mai
Vessünk egy pillantást rögtön a két 10 éves hozamra. Először amerika jön, rögtön követi őket a német.
29 július 2010
Nulla pozíció
Devizákban is várható jelentősebb elmozdulás, hiszen az EURUSD itt az 1.30-nál egy komoly bázis épít jelenleg ki, így ebből hamarosan egy jelentősebb elmozdulásra számítok. USDJPY továbbra is csapkod, már-már annyira veszélyes a chartja, hogy hamarosan akár jelentősebb gyengülésre is képes lehetne, de az a feltételes mód ... az a fárnya de és ha ... :) . Szóval ehhez azonban a japán yen gyengítése lehetne az egyik út, ám ebben már nincsen akkor egyetértés jelenleg Japánban, és amíg ez így van, addig csak csorgathatjuk a nyálunkat a várva várt hozamokra, immáron X éve ...
30 június 2010
Technikai szintjeink
S&P 500: 1040 a kulcs, ha alá menne az nálam már nagyon negatív, érdemes figyelni erre a szintre.
EURUSD: 1.215 az uccsó' mentsvár
Arany: semleges, 1245 felett meg lehet próbálkozni vele, hátha kifut a korábbi csúcsig ismét, ám a két nappal ezelőtti beöntés miatt nagyon óvatosan kell egyelőre kezelni!
16 június 2010
Átment
Szintek S&P500-ban 1020 - 1040 felfelé ellenállás, de ezek következnek.
DAX-ban a korábbi csúcs lehet az ellenállás, habár itt 6180-on lesz csata, így ezt kell, hogy átvigye elsődlegesen, itt már 6120 alatt negatív nálam.
EURUSD - változatlan, van egy rövid emelkedő trendünk, 1.215 alatt csúnya.
Nagyon jó belépési lehetőség van az aranyban felfelé, ahol 1235 a fontos ellenállás, ha ezt legyőzi véleményem szerint már simán fogja átvinni az 1250-et. Itt stop szint 1215.
15 június 2010
Pár chart
Chart nélkül DAX-nál a korábbi csúcsok a fontosak, most úgy állunk., hogy erre is igaz az S&P-re leírt szösszenet, ellenállás 6130.
Szintén chart nélkül érdemes követni a következő papírokat: BASF (csúcsa közelében), Deutche Bank, Lufthansa, K+S
16 április 2010
És még mindig: tovább fel
Azonban ha jól átgondoljuk, nehéz lenne elképzelni most azt, hogy a görög példából kiindulva az eurónak túl sok esélye lenne tovább erősödni, hiszen a görög példa jól mutatja mennyire mesterkélt az egész euró zóna, mennyire nincsen összetartás a nemzetek közt (nem kell messzire menni, csak megnézni a környező országok vs. Hungary csatát). A chart még sokat nem árul el nekünk, röviden 1.3520 alatt van egy kis lehetőség.
14 április 2010
1200
A piacban még mindig töretlen az önbizalom, mára is csak jó hírek jutottak, így újra közelről kezdjük követni a piacokat, habár maga a tény, hogy eredmény szezon van, csak a bizonytalanságot növeli. De eltekintve pár igen komoly "szakembertől", kevesen tudjuk megmondani a jövőt ;)
24 március 2010
Így állunk most

Tulajdonképpen semmi gond nincsen, szép emelkedő grafikon, új csúcsra úgy ment ki, hogy még csak gondolkodni is alíg hagyott időt. Ha akarnak egy kicsit esni még, akkor 1150 a támasz, bár akkor már rövid emelkedő trend nem lesz, így onnan ha majd megpattan (ha megpattan), okosabbak leszünk. Addig marad a long és maga a tény, hogy esni bizony még mindig nem akarnak !
És hogy meddig még ? Erre nincsen válasz, de van ellenállás ... sajnos dow chart, de 1200-nál az eszenpínél. Ergo minden jó, de közeleg az ellenállás.

19 március 2010
Index szinten minden bull
Rövid távon is hasonló dolgokat látunk, emelkedés emelkedés hátán. Részvények szintjén is nagyon sok jó chartot láthatunk, ha egy kicsit jobban elmélyedünk az index papírjaiban, sok kitörés, visszateszt nélkül.

Rövid távon talán annyit látunk, hogy amíg 6000 felett van az index nincsen rövid távon baj, ám alatta aki ebben a távban gondolkodik, érdemes elgondolkodnia a hogyan továbbról.

Ami még nekem hiányzik, az egy nagy emelkedés, ahol már mindenki vesz, hiszen jön a paradicsom. Na, ha ilyen lesz, legyenek bármilyen gyönyörű hírek a világban, én az eladói oldalon leszek, annyi biztos :).
ui: ami a magyar piacon van, na az az igazán érdekes, véleményem szerint a bux hamarosan annyira short, hogy már nehezen fogom vissza magam, hogy ne lépjek ... Röviden ennyi ...
01 március 2010
Nem bírnak esni a piacok sem ?
Mivel az emelkedő trend már csak a múlt, ezért megpróbálunk kiindulni abból, hogy sávozunk, így sok teendő egyelőre nincsen. A s&p500 index 1115 felett nézne ki "jól", így vételben ezt a szintet érdemes kivárni.
A Daxban már jobban látható és érezhető a sáv, hiszen itt egy nagyobb robbanás után általában a lecsorgás a jellemző, miközben pár nap eltelik. Lényegében itt sem sietném el a dolgokat, akinek víziója van az nyilván már érdekelt valamelyik irányban, ám a technikai jelzést majd csak 5740 - 5750 felett kaphatnánk.
09 február 2010
Arany bull
Azt viszont érdemes megnézni, hogy a széles, teljes piacot átfogó esés megindulása óta mennyit esett mondjuk az eszenpí (kék) és mennyit az arany (sárga).
Lassan történelmi pillanatokhoz ér a mi kis blogunk és elérjük a 100.000. látogatót (ezt Kínában egy ötéves írástudatlan kisgyerek másfél nap alatt behúzza, na de mindegy is:)
Szóval ebből az alkalomból szeretném megajándékozni az olvasókat egy roppant hasznos aranyár kalkulátorral, íme:
≈{spotár * jegybankok aranyéhsége(∑dollárral és euróval szembeni bizalmatlanság)}/ Lufiszorzó
25 január 2010
Hogyan tovább piacok ?
Mint ahogyan az egyik legfőbb amerikai indexben is jól látszik, emelkedő trendnek már nyoma nincsen, egyedül a korábbi bázis alja, 1080 pont körül lehet az a támasz. A korrekciós szintek is viszonylag jó helyre jönnek ki, a német index esetén 5200 körüli szintek már egy erős támaszt jelentenek, az sp500 indexnél ez 970 pont környékén van.17 december 2009
Láttunk már olyat ...

26 november 2009
Amerika nélkül ...

Dollárban nincsen változás, egyelőre a kitörés felett, folyamatosan tesztelgetvén azt. Látható itt is, merre van az emelkedő trend, illetve az is, kedvens fibonacci barátunk elmélete szerint, meddig mehet még az emelkedés, illetve melyik lehet a követkzeő komolyabb megálló. Kimaradt, de van egy 1.53 körüli ellenállás is, abban az esetben, ha a világ nem unja meg a folyamatosan elértéktelenedő dollárt.
Összegezvén, arany fel, dollár gynegül, egyéb részvény piacok képzeletbeli gondolatfelhőiben óriás kérdőjel, eső olaj (de inkább egy nagy semmi), és ennyi. Ha kimaradt volna valami, írjátok meg nyugodtan ;)






















