Egy új adalék annak oltárán, miért is lesz szükséges hamarosan a gigantikus helikopter pénzre Japánban.
GDP előrejelzés 1.8-ről 0.9%-ra változtatva, infláció a várt 1.2%-os várakozáshoz képest 0.4%-ra változtatva. Azt gondolom nem ezt szerették volna látni, így véleményem szerint küszöbön az új csomag.
Természetesen a yen piacán már észrevehető volt a mozgolódás, amelyet több hír is segített az elmúlt napokban. Én továbbra is vételben vagyok főként a fentiek miatt, hiszen ilyen eredmények mellett nem lesznek elérhetőek a GDP és inflációs célok. A yen idén 14%-ot erősödött a dollárral szemben.
"Ami eshet, az esni is fog! Kivéve, ha te is erre fogadtál, mert ilyenkor előtte pont a stoppodig emelkedik az árfolyam!" (Murphy a tőzsdézésről)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Japán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Japán. Összes bejegyzés megjelenítése
13 július 2016
15 szeptember 2010
200
Éééés ma hajnalban megtörtént az, amiről már annyiszor beszéltek Japánban, és a világ számos országaiban is, miszerint interveniáltak Nipponék'. A címben szereplő 200 pedig a pipek száma, amelyet ugrott a pár, így máris 85-nél találta magát, onnan pedig most pár pip korrekció után várja a folytatást. Szintén nagy ugrás volt euróval szemben is, ahol jelenleg 110-es szinteket nyaldossa, így talán amit ebből le lehet szűrni egy nappal a demokrata választások után, hogy van esély arra, hogy ne csak verbálisan, hanem a gyakorlatban is lássunk könnyítést az ottani nemzeti cégeknek.
Ez nyilván jót tett a japán piacnak is, amely ezáltal közel 2,3%-os pluszba hajtotta magát, de a többi ázsiai piacra a jó hangulat már nem terjedt tovább, hiszen mind a népi Kína, mind pedig India csak kis mínuszra ill. pluszra volt képes. Tény, egy más bázisról indultak ebben a versenyszámban, hsizen India már éves új csúcson van ... Ugye mekkora különbség ?
No, hát így indítjuk a mai napot, érdemes figyelni a devizákra, az aranyra és a részvénypiacokra is, tehát mindenre, amiben mozgás várható :).

25 augusztus 2010
Nikkei és ami mögötte van
Úgy néz ki, hogy a tegnapi erőteljes yen erősödés végül a japán indexnek is megadta az utolsó lökést, ahol egy nagyon fontos szintet törtek át.
A következő pár nap még fontos lehet, hiszen ha az amcsiknál és a németeknél ráerősítenek az esésre, akkor már nem nagyon lesz esély arra, hogy a letörési szint fölé húzzák majd a japán piacot, illetve talán azok a felerősödő speukálciók még segíthetek, melyek szerint egyre fontosabb és közkedveltebb téma japánban az intervenció.
USDJPY 84.41
EURJPY 106.79
Nos meglátjuk, valóban bármikor lőhetnek egyet kint, de erre spekulálni a múlt történései szerint több mint veszélyes.

15 június 2010
Nyár van
Írhatnám azt, hogy újdonságot fogok írni, de biztosan nem így van, hiszen a tegnapi jókedvet összekarcoló Moody's Görögországot leminősítő akciója senkit nem lepett meg. Illetve talán mégis, ahogyan elnézzük az amcsikat, ők tudtak erre is esni, továbbá az EURUSD is újra 1.215 körül van.
Mára nálam semmi, Bob shortoskodik egy kicsit, így lehet neki lesz igaza, hiszen tegnap az amcsi indexek a 200 napos környékéről fordultak le. Természetesen arra is fel kell készülni, hogy a VB és a nyár mindenkit arra fog kényszeríteni, hogy egy kicsit pihenjen, nem feltétlen bizonyos az, hogy ezen a nyáron fog minden eldőlni.
Közben Japánban a belső keresletet ösztönző lépéseket tettek, mondjuk azt nem értem, hogy ennek milyen értelme van, hiszen a japán lakosság nullára köti le a pénzét, ők tartják el szinte a Japán államot, akkor miért vennének fel hiteleket ?

11 június 2010
Felpattanás
Egyelőre úgy állunk, hogy a kritikus szintekről megvették az indexeket, ez a Dow esetén 9800 pont, Daxban 5830 - 5800, és az EURUSD is visszajött a letörési szintjéhez, most 1.2106-nál tart, de volt 1.214 is reggel. (Nagyon rövidre nézve 1.215 felett long, 1.209 alatt short, mindkét esetben nagyon szűk stoip mellett)
Ebből messzemenő következtetéseket levonni egyelőre nem lehet, a relatív erős (talán eur miatt) DAX a 200 napos fölött, az amcsi piacok kicsivel alatta, így egy várat még magára a biztosabb irány. Ehhez természetesen az kell, hogy rövid távon a DAX felfelé 6100-et átvigye, továbbá az amcsiknál se arról beszéljünk majd, hogy megint 1 napos emelkedést láttunk.
Más. Egyre több oldalon olvasható japánnal kacsolatos cikk, amelyben felhívják a figyelmet az ottani problémákra, és milyen meglepő, de ma a japán miniszter is úgy gondolta, felhívja a figyelmet arra, milyen gyengén is állnak. Ki tudja miért tette ezt, de annyit legalább biztosa nelmondhat majd, hogy ő bizony megmondta.
Véleményem szerint érdemes lesz figyelni az USDJPY párt, hiszen ha valamiben, akkor ebben lehet spekulálni az esetleges problémákkal járó intézkedésekre.

08 április 2010
Alakulnak a görögök
Túl sok új dolgot nem tidok írni azon kívül, hogy az amerikai részvénypiacok majdnem elérték (még elérhetik) azokat a szinteket, amelyeken igen komoly ellenállások húzodnak, a németek szintén felértek a csúcsra, és már csak az a kérdés maradt, hogy lesz-e egy utolsó kihúzós kör. Összefoglalva : sem technikailag, sem fundamentálisan nem látok ennél többet a piacokban egyelőre, de nyilván elő lehet húzni a fikóból a régi jól ismert nótát a nulla százalékos hozamokról illetve az ingyen pénzről.
Szintén a régi lemezek pörögnek a görögöknél is, ma már a rövid hozamok is szépen elindultak, igaz a pániknak még van bőven tere, és ha minden így halad, akkor ők lesznek az indikátorok a többi részvénypiacnak is, többek között a spanyoloknak, portugáloknak, íreknek, japánoknak (bár ők egy picit specilálisabb csoporthoz tartoznak) és még sorolhatnám a további piacokat, ahol egy csöppet elszalakadtunk a realitásoktól ... és ne feledjük, itthon sem annyira szép a helyzet, mint az a mi indexünkben látszik. Természetesen az időzítés ismét a kérdés, addig maradhatnak a bátor longosok a piackon.
Végül jöjjön egy chart egy kedves elemző pajtásomtól. Leading indikátor a CMI-től, sokkal gyorsabban mutatja a változásokat a gdp-nél.
Míg a gdp szamitás módszereit kb 50-60 éve dolgozták ki addig ezek a legfrisebb, naponta frissülő adatbázisokból dolgoznak.
Részvénypiaci időzítésre nem feltetlenül alkalmas, de az irányt jól mutatja.

09 március 2010
Ez + AZ
Mielőtt még valaki plágiummal fenyegetne, szeretném leszögezni, hogy nem szegény Déri Jánostól szeretnék nyúlni címötletet ... csak ma ez volt a legkézenfekvőbb:)
Szóval az első hír, hogy Japánban bekövetkezett az, amivel abalfasz populista politikusainkat még csak fenyegetik a szakemberek, bemondta az unalmast az állami dolgozók nyugdíjalapja, a Government Pension Investment Fund (GPIF). A 2010/11-es pénzügyi évben 6 trillió jent kell majd kifizetnie járandóságként és ehhez 2 trilliót - kb 22 milliárd dollárt - rövid lejáratú hitelként fel kell vennie. Ez a jóléti társadalmak rákfenéje, hogy az egészségtudatos életmód miatt megnövekedett a várható élettartam, azaz az egyre több idős embert, az egyre kevesebb aktív korú tartja el. Lehetne radikálisan növelni a nyugdíjkorhatárt, csak erről senki sem akar hallani ... Magyarországnak még van pár békés éve a populizmus rózsaszínű habjaiban fürödve, de aztán nekünk is jön majd a kijózanító pofon.
Szóval az első hír, hogy Japánban bekövetkezett az, amivel a
A kettes számú hír is érdekes szerintem; a befektetők azt akarják elérni, hogy az amerikai államkötvényekre kiírt CDS-ek kifizetése aranyban - eddig ezeket euróban jegyezték, hiszen az esetlegesen elhasaló amerikai gazdaság hivatalos fizetőeszköze is a zéróhoz konvergálna egy ilyen esemény bekövetkezésekor, így abban kifizetni egy "biztosítást" nem túl gáláns dolog - történjen. Jól látszik, hogy az "égig emelkedünk" szöveg mellett, a színfalak mögött azért komoly a para és még ilyen irreális gondolatok is megfogannak. Elvetélt ötlet a limitált készletekkel bíró aranyat rákényszeríteni a hektikusan, minden hírre mozgó CDS-ek követésére ... ez a megnövekedett igény egyszerűen szét(robbantaná)rombolná az arany piacát.
25 január 2010
Dollár short és long pozíciók
Szóval egy biztos, Kína nem a long oldalon áll:)
Az alábbi ábra mutatja miként csökkent a kínai aktivitás az amerikai állampapírpiaci aukciókon.
Míg 2006-ban a kibocsátott trezsörik közel a felét még a nagy népi Kína vette, tavaly ez az arány már "csak" 5%, mintegy 62 milliárd dollár volt. Az is jól látható, hogy a PBOC csökkentette az amerikai állampapír kitettségét durván 790 milliárdra, ami a teljes, valaha aukcionált mennyiség 10%-át jelenti.

Az minden esetre megnyugtató, hogy az Excel kínai karakterekkel is tökéletesen működik és így a kínai kollégák könnyedén kiszámolhatták, hogy a jelenlegi amerikai eladósodottsági szint - sem közép, sem hosszútávon - nem fenntartható figyelembe véve az egyre növekvő kamatemelési
06 január 2010
A hihetetlen jó autóértékesítés és ami mögötte van
Kezdhettem volna így, ha én lennék Frei Tamás, ehelyett inkább következzék a valóság.
Tehát a lelkendezés tárgya, hogy 15%-kal emelkedett az amerikai autóértékesítés az egy évvel korábbi időszakhoz képest decemberben. Ha megnézzük a következő ábrát,akkor rögtön látni fogjuk, hogy miért nem kap ez az adat lovasszobrot Washington főterén ... ugyanis 2007-hez képest ez még mindig 27%-os visszaesést jelent.

Ha tovább megyünk és megvizsgáljuk a Big Seven részesedését ebből a "gigantikus" növekedésből, akkor azt látjuk, hogy a csődbe ment - és addig is rengeteg állami pénzt felemésztő - GM az első az értékesítési darabszámot tekintve, míg a másik vérszívó, a Chrysler az ötödik. Normál piaci körülményeket feltételezve - vagyis, amikor az életre alkalmatlan elhasal - megint csak a japánok (Toyota, Nissan, Honda) maradtak az élen, ráadásul az ő értékesítésükben bekövetkezett csökkenés sokkal kisebb volt, mint az amerikai konkurenciáé. Ez nem a véletlen műve, mivel a japán cégek menedzsmentje sokkal rugalmasabb az amerikainál és a szakszervezeteik kevésbé szenvednek a kommunista tünetektől.

09 december 2009
Pedig december van
Az elmúlt napokban igen intenzív deviza-, és nyersanyagpiaci korrekcióknak lehettünk szemtanúi. Számunkra a legfontosabb jelzést az általunk aktívan követett EURUSD párban láthattuk, ugyan így gyengült a GBPUSD árfolyama is, amely szerintem 1.0 felett ajándék mindenkinek, de megtörtént egy visszapattanás az USDJPY párban is.

A részvénypiacok tartják magukat relatíve magasan, de hogy ebben mennyire játszik szerepet az a feltételezhető tény, hogy az alapkezelők már megvárják a december végét, nem tudni. A részvénypiaci korrekció csak spekuláció egyelőre, hiszen ott a trendek tartanak még, így a longok továbbra is tarthatóak. Érdemes figyelni azonban azt is, hogy észlelhető a piacok szétválása egy ideje, hiszen míg az amcsiknál folyamatosan tapasztalható kitörés (igaz nem mennek belőle sehova), addig japánban semmi, németeknél szintén, de még a szerény kis magyar piacunk is tartja a sávot.

Megragadnám az alkalmat, hogy kiemeljek egy mai japán GDP adat módosítást, amely a korábban közölt +4.8% helyett +1.3% lett. Vajon mi ez, ha nem egy brutális hiba, ami már nem először, de megkérdőjelezi ezen adatok fontosságát, hiszen véleményem szerint túl sok jelentőséget nyilvánítanak minden adatnak, ami sajnos felnagyíthatja a jelenlegi piacokon is elburjánzó optimizmust.
31 augusztus 2009
Japánban nyertek a Demokraták
Kit érdekel, mondhatnánk, viszont a győztes párt pénzügyminiszter jelöltje Masaharu Nakagawa kijelentette, hogy erős kényszert éreznek az iránt, hogy az 1 trillió dollárt elérő kitettségüket csökkentsék.
Ennek kivitelezéséről elég konkrét elképzeléseik vannak; a dolláreszközökből kivont pénzt IMF kötvényekbe fektetnék, illetve - és itt jön a lényeg – yenben denominált amerikai államkötvényeket (samurai bonds) vásárolnának, hogy ezzel csökkentsék közép és hosszú távon a dolláreszközökön elszenvedett árfolyamveszteség. Ez pedig azt jelentené, hogy Japán továbbra is finanszírozná az amerikai eladósodást, csak eztán az USA-nak kéne az árfolyamkockázatot kezelnie (ami nagyon nincs ínyükre:)
Ezzel Japán is beállt Kína mögé a sorba, viszont a szigetország helyzete nehezebb, mint a kínai kollégáké, ugyanis a yen a jüannal szemben nincs a dollárhoz rögzítve, így az esetleges nagyobb dolláreszköz likvidáció dollárgyengülést hozhat, amivel viszont a japán exportőrök alatt vágja a kormány a fát.
Mindenesetre a bejelentés elintézte az exportőröket mára és lehet, hogy hosszabb távon is, mivel egy fontosabb ellenálláson taszította át a hányatott sorsú japán devizát.

17 augusztus 2009
Jelenleg nyitott pozíciók illetve egyedi papírok áttekintése
Basf napos
Sokat mondó volt a csütörtöki zöld gyertya, de még többet mondó a pénteki piros. Ráadásul kivette a csütörtöki alját záróban. Shortok továbbra is tarthatóak, semmi jelentős változás nem történt.

Daimler napos
Itt is elmondható ugyan az ,mint az első papírnál, semmi jelentősebb változás nem történt, illetve talán annyi, hogy a most említett 2 papírban megpróbálták kiugratni a hsortosokat elég kevés sikerrel. Továbbra is tartás.

Thyssenkrupp napos
Na ez egy úgynevezett kedvenc papírom, de lehet, hogy már nem sokáig! Pénteken új csúcsra tudott menni, ami nem igazán shortos jel. Ami miatt még tartani lehet az az, hogy azért zárásra hagyott egy méretes felső kanócot ami egyértelműen az eladók megérkeztét jelezték a kereskedési nap végére.
Még tartható, de ha újra meghaladja a csúcsot akkor ezt már ki kell dobni és lezárni a meglévő pozíciót! Itt sikerült is beijeszteni a shortosokat és menekültek is. Ezegy lassú papír és mégis tépték itt a végén. Ez is jele lehet egy fordulatnak, hogy amikor a lemaradó papírokat is tépik ezerrel, akkor nem sokkal rá fordulat következhet.

Nikkei napos
Itt egy régi jó barát. Elég régóta tartjuk ezt a pozíciót, de talán most már beérik ez is. Napos charton most adtak eladást a mozgóátlagok. Elvileg esés. 10275 régió egy támasz zóna, alatta 9770 az elérhető. Szép nagyra sikerült a mai gyertya! :)

A jelenleg nyitott pozíciók:
Dax short 5418 átlaggal.
Nikkei short 10410 átlaggal.
Thyssenkrupp short 22,93 átlaggal.
Daimler short 32,82 átlaggal.
Basf short 35,12 átlaggal.
Mindent tartunk továbbra is!

07 július 2009
Japán optimizmus?
A BoJ elnöke Masaaki Shirakawa tegnapi nyilatkozatában közölte, hogy 2006 januárja óta először optimista a gazdasággal kapcsolatban.
A visszaesés dinamikája csökkent valamennyi – mind a 9 – régióban, azonban Japán legtöbb gazdasági régiója rendkívül mély válsággal szembesült.
A jegybank szerint a kilábalás útjára lépett a japán gazdaság, bár a növekedés fenntarthatósága kérdéses. Ezen kívül Shirakawa kihangsúlyozta, hogy még bizonyos időnek el kell telnie, amíg a gazdaság egyértelmű jelét mutatja a kiegyensúlyozottságnak, ennek azonban áldozatai is lesznek, úgymint a lakosság és a gazdasági szereplők fogyasztása.
A következő chart a fentieket helyezi történelmi kontextusba, tehát következzen a japán gazdasági index:

Valószínű, hogy le fog még folyni némi víz a Tone-n (a helyi Duna), amíg a gazdaság újra eléri az ezredforduló körüli szinteket:(
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)