Úgy éreztem érdemes egy kicsit messzebbről ránézni a német piacra, amely kritikus szinteken tartózkodik jelenleg. A kitartó amerikai bull piac és a pénteki kedvező adat felhozta a lemaradó DAX-ot is 10500 pont környékére, ahol komolyabb ellenállásba ütközhet a következő napokban, hetekben.
A következő charton látható, hogy az index az év elején hagyott komolyabb űr előtt áll, amely egy közel 400 pontos sávban elszórt aknamező. Itt helyezkednek el azok, akik év elején tátott szájjal, és kapaszkodó részvénypozíciókkal nézték amint szabadesésben kezdtek a részvények.
Ami pozitív lehet az a közel 1,5 éve tartó eső trendből való kimozdulás lehetősége, így érdemes a jelenlegi szintet követni, aki a shortban hisz annak benyitni itt, a longosoknak pedig akár a meglévő pozícióra építeni.
Egy kis update:
Érdemes megtekinteni a hangulatot is, ki merre várja és hogyan helyezkedett el pozíció tekintetében a DAX-ban. Kicsit hasonló mint az SP500 esetén, közel mindenki esést vár, lehet velem van a gond? :)
"Ami eshet, az esni is fog! Kivéve, ha te is erre fogadtál, mert ilyenkor előtte pont a stoppodig emelkedik az árfolyam!" (Murphy a tőzsdézésről)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dax chart. Összes bejegyzés megjelenítése

09 augusztus 2016
18 július 2016
Török események után
Pénteken este a török események hírére a devizákban érezhető volt egy kisebb korrekció, ám a mai nyitások után ezt lényegében ledolgozták. Ennek tükrében egyelőre marad az óvatosság, számomra még nem teljesen tiszta hogyan fogják lereagálni a befektetők az eseményeket, így merre is indulnak majd el a piacok.
Figyelemmel kísérem a következő napokban az arany mozgását, amely szép lassan megcsinálja a korrekcióját, vélhetően majd egy adat vagy hír hatására jöhet le az 1300 dolláros szintig ahol vétellel fogok próbálkozni. Itt a meghatározó szint az 1250 dollár, ahova már nem szabadna lenéznie az árfolyamnak.
A képet tekintve nagy változás nincsen az SP500 tekintetében sem, a 2160-as szint körül mozog egyelőre további irány nélkül. Amennyiben lesz benne korrekció, akkor a 2130-2110-es területre érkezhet meg, amely a kitörési szintje volt.
A német index esetén hasonló a kép, lefutott egy nagyobb emelkedés, amelyből szintén jöhet korrekció, vagy mehet minden tovább a következő támaszig. Korrekció esetén 9800 illetve 9650-es gap lehet a megálló, amennyiben persze kitart majd a lendület utána felfelé.
Fontosabb szintet tehát 9800-nál találunk (támasz és egyben fibó szint is), illetve 9650-nél, ahol egy fordulós alakzat gap-je látható.

14 július 2016
DAX helyzetkép 14/07
A tegnapi nap során egy oldalazás volt jellemző a DAX-ra egy közel 100 pontos sávban 10.000 és 9900 pont közt. Mivel az amerikai piacok sem mozdultak el jelentősen, illetve az ázsiai piacokat is leginkább a Pokémon láz jellemzi, így vélhetően ma is ebben a sávban várható a nyitás.
Nyitás után én továbbra is a longokat keresem, hiszem ahogyan arról már többször is volt szó, ilyen kamatkörnyezetben előbb-utóbb a részvény lesz az egyedüli, amelynek legalább esélye megvan hogy hozamot hozzon (igaz jóval magasabb kockázat mellett), mint bármely más termék. Ettől még persze önmagában ez kevés, technikailag is vételi erő látszik a piacon, a 10 ezres szint átvitele után egy közel 150 pontos tér nyílik meg felfelé, majd ha marad az amerikai piacok kitörése, lassan az eső trendből is ki fog lépni.
Az óvatosság ettől persze még fontos, hiszen a hosszabb távú chart messze nem longot mutat még a DAX esetén,
Ezekből kell okosnak lenni egyelőre a szabályaink maximális betartása mellett.

13 július 2016
Merre tovább DAX?
Tegnap folytatódott az emelkedés a mágikus 10.000 pontos szintig, amely ellenállása volt a DAX -nak. Hogy ma merre veszi az irányt, azt a nyitás utáni mozgások alapján lehetne "megtippelni", de bármerre is induljon, a következő szintek lehetnek a támaszok illetve ellenállások.
Felfele a tegnapi csúcs után 10.100 pont környékéig mehet ha a lendület is engedi, lefelé a 9850 illetve 9800 (9775) szintek lehetnek a fontosabb támaszok.

09 május 2010
Dax
4 nap = 800 pont esés!
Röviden és tömören mit is lehet még mondani. Az új álomból forever long feelingből, nagyon sok piaci szereplő, résztvevő kellett felriadjon az utóbbi napokban.
Ha komolyabban ránézünk a chartokra, akkor olyan sérüléseket szenvedett a dax amiből nagyon nehéz lesz felállni. Újból visszatérhet a csökkenő árfolyamok időszaka.
Nem merem biztosra mondani mert a tőzsdén olyan nincsen, de nagyon is úgy fest, hogy visszatért a medve a piacra! És azt még hozzá kell tennem, hogy ez még csak egy görög dolog miatt volt.
Van fenn egy elemzés egy képpel amin azt mutatjuk, hogy melyik országban és milyen méretű problémák lehetnek még!! Csak halkan, ennél még sokkal nagyobbak! Ha megtörténik: most megköveznek páran, de akkor új aljak lesznek. Ha bedőlnek spanyol, portugál, olaszok még lapulnak... nem is sorolom tovább. (vagy csak hasonló ferdítések vannak, mint a görögöknél és bevallják) Remélem ez azért nem fog bekövetkezni!
Azt viszont ki lehet jelenteni bátran, hogy sokkal, de sokkal lassabb lesz a felépülése a gazdaságnak, mint ahogyan azt jósolták, meg gondolták nagyon sokan.
Na de vissza a földre , kicsit elragadtattam magam, csak a csütörtök nagyon emlékezetes időszakot elevenített fel bennem. Elég jöjjenek a tiszta tények.
4 nap alatt esett a piac 800 pontot.
Úgy estek el a támaszok szinte fél órán belül, hogy még nézni is félelmetes volt. Usa például hajszálra volt a felfüggesztéstől, ilyet sem mostanában láttunk.
A több mint 1 éves emelkedő trend is megtört egy hatalmas kiemelkedő forgalmú fekete gyertyával (ezt a hetesen lehet jól látni), ez nem sok jót jelent a longosok számára.
Nem is tudom nagyon értelmezni, mert a volatilitás nagyon komolyan megnőtt és szinte 20 perc alatt jár be az index 100 pontot.
Aki nem szokta ezt meg, vagy nem trédelte le a majd két évvel ezelőtti eső szakaszt legalább 3/4 részben, annak nagyon nagy kockázatot jelent a mostani időszak, a tőzsdei pályájuk elején lévőkről nem is beszélve.
Támasz 5600-5550 és 5382 környékén.
Ellenállás:5862, de mintha ennek a vissza tesztjét pénteken le is tudta volna. Hatalmas felső kanóc!
Fibo szinteket is érdemes figyelni, illetve a gyertyákkal kiegészítve nagyon pontosan meg lehet határozni a támaszokat és az ellenállásokat.
Igazából úgy gondolom, hogy maximum amit a piac ki fog tudni hozni magából felfelé az a hetes charton letört emelkedő trend vissza tesztelése, de ez is a legjobb esetben.
Lefelé kell most majd tekintgetni.
Igazából, akkor fogunk megint egy komolyat menni, ha a csütörtöki alj ami 5550 környéke volt, letörjük (short), vagy miután oda lemegy 2x is az index és ha nagy forgalommal megveszik, akkor be lehet longolni de szigorúan stoppot tenni!!
A longot azért nem nagyon keresném maximum nagyon rövidre.
Picit ki kell várni nem szabad utánakapni, mutassa meg magát a mozgás. Igazából minden indikátor lefelé tart, sok kérdés nem maradt nyitva a további lehetséges mozgást illetően. Még korántsem esett le minden a pincébe van még hely bőven.
Aki nem tud shortolni annak partvonal a többiek pedig nagyon vigyázzanak, mert ez a piac nem veszélytelen egyik oldalon sem!
Dax napos

Dax hetes
Nézzük csak meg, hogy milyen trend ami megtört!
Bizony ám a 2009-es mélypont óta tartó emelkedő trend tört meg, utóbbi időkhöz képest brutálisnak mondható forgalommal!
Itt nincs is mit nagyon magyarázni. Vissza teszt még benne van de többet egyelőre elég nehezen tudnék elképzelni!

A múlt héten is felvázoltunk 2 lehetséges verziót. Abból az egyik be is jött, annyiban tévedtem, hogy nem csak egy sávszélességnyit hanem 3x annyit estünk. :)
Jó szelet, sok sikert! Tessék figyelni és ugye-ugye milyen jók voltak a stoppok a csütörtöki szakadásnál!!! Na ezért kell a stop mindig minden esetben.

23 április 2010
Dax
Semmi sem változott a tegnapi elemzéshez képest. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy szét sz.patják a jó népet. Kiütnek mindenkit, mindkét irányba! Mondjuk az igazi mozgás előtt általában így szokott lenni!
3x megpróbált letörni 3x húzták vissza. Ezek a dolgok a nagy álmoskönyv szerint 4x-e sikerülni is szoktak.
A két szintet kicsit ki kell egészítenem.
Ellenállás a 6250 és 6310 utóbbi a komolyabb.
Támasz 6185 környéke és 6140-46 szintén utóbbi a komolyabb ezt most már nyugodtan ki is jelenthetjük. Ha az a szint törik , akkor indul majd a móka!
Sok sikert, jó szelet és jó hétvégét is, egy hét meló után mindig kell egy kis lazítás is!!!!

14 december 2009
Aloha! Visszatértem!
Jó estét, reggelt, délutánt, ki mikor fogja elolvasni az elemzést.
Visszatértem. Lehet, hogy páran nem fognak neki örülni, de biztos szép számmal lesznek olyan olvasók is akik örülnek ennek a hírnek. Több ok is közrejátszott abban, hogy nem készítettem elemzéseket, de hagyjuk ezt, ez már a múlt.
Jöjjön a jelen vagy inkább a jövő? Biztos sok ember egy vagyont adna érte ha tudná előre a dolgok történését. Hát igen............
Összességében röviden össze lehet foglalni a dax mozgását: Egy emelkedő trendben mozog MÉG, ami egyre halványabb és hambiék-hoz képest jócskán lemaradó. Jó másfél hónapja egy oldalazás folyik, ami egy szétterülést jelez.
Devizák estek, mint a kő, piacokat meg tartják. Értem én, év végi záróbeállítások. De mi lesz januárban??????
Dax órás
Sáv tetejéhez érkezett a mai nap, adni kellene.
Amúgy sávozik.

Dax 4 órás
Sáv ebben is. Jól látni, hogy milyen szépen rajzolja az emelkedő trendet és ha jobban megnézzük akkor egy emelkedő háromszöget rajzol. Na ennek még szerepe lesz később, nem is kicsi!
Amúgy semmi extra.

Dax napos
Gyönyörűen tartja az emelkedő trendet, de egyre kisebb pattanásokkal és egyre kevesebb a mozgástér. Szűkülünk kérem szépen, szűk lesz az az ajtó!!!
Csak halkan megjegyzem, hogy a nagy beszakadás előtt 8150 környékén ha valaki visszanézi ( érdemes), akkor látni lehet, hogy egy az egyben ugyanaz a mozgás. Én nem vagyok vészmadár csak írom amit látok. Különbség annyi, hogy most jó 2300 ponttal lejjebb vagyunk.
Főbb szintek charton láthatóak egy esetleges esés esetén.

Dax heti
Na ez a legszebb chart a mai elemzésben. Legalább is nekem ez tetszik a legjobban!
Meg lehet nézni, hogy hány próbálkozás volt a kitörésre, ( nem sok mert 5850 eddig kőkemény betonfal rendre beadták) igaz egyre magasabb aljakat csinált az árfolyam. ezzel elég komolyan beszűkítette a mozgásteret. Az idén már nem hiszem, hogy komolyabb elmozdulás jönne még de a következő év első negyedében heves ármozgásokra számítok. A devizapárok és az indexek viselkedése is erre enged következtetni.
Emelkedő trend és a betonfal is jól kivehető.
Idén már érdemes az ünnepekkel foglalkozni hiszen ez a legszebb ünnep az évben. A piacok meg majd megmutatják, hogy mikor kell lépni. Jelen pillanatban csak a legelvetemültebbek, megszállotabbak trédelnek. Ilyenkor a legjobb talán a partvonal.

Sok sikert, jó szelet! És ne felejtsük a stoppokat!!

16 október 2009
Döcög a német motor
Az elmúlt napok sorozatos emelkedéséből kifogyni látszik a benya. És bizony, szegény kutya sem bírja már úgy, hiába menne ki minden nap új csúcsra, folyamatosan köhög a motor, már füst jeleit is látni, a vezető pedig kétségbeesett arccal rintgatja, hátha megy még valamit.
Nézzük egyenként, így hétvége előtt, illetve hétvégére, hogy lehessen min gondolkodni. Rögtön leszögezem, longok vagyunk, legalábbis még. Fundamentálisan pedig, ha ez eddig nem jött volna le, teljes short, hiszen a szép eredmények mögött nem látju ka hosszú táv üzemanyagát, mégpedig az értékesítés és bevétel javulását. Márpedig kiadás csökkentéssel egy bullt fenttartani kemény munka lesz.
Heti: A nagy zuhanás, majd emelkedés után itt is vagyunk az 50-es fibónál, integettem is neki, hiszen régen találkoztunk, de nincsen tervben sokáig ilyen magasan maradni. Palack nélkül nehéz, márpedig én szeretem ha megfelelő levegő van körülöttem. Ha szorosan nézzük, eső trend nuku, mert abból már kijött, viszont a komolyabb ellenállások még csak most kezdődnek. Abból pedig van bőven. Az első ellenállás a 6000, következő 6160 körül látható, ha elmennénk idáig.

Napi: A sáv tetjén vagyunk, kiépési esélyeink is vannak (bár a jó eredményekre esés eddig a reakció), ám érik egyelőre egy rövidebb korrekció, amelynek első komolyabb támaszait a övetkező grafikonon ábrázoltam. A napin annyi látszik, röviden itt is long.

Fél órás: Látható hogy kitört a sávból, a trend még itt is él egészen 5800-ig, ennek eleste esetén a következő támasz a kitörés szintje lesz 5720 és 5760 közt. Itt található a rövid trend 38,2-es fibója is, ergo ha lejön idáig, akkor jöhet belőle egy pattanás, de ha ez mégis elmaradna, akkor újra a mágikus 5620-nál vagyunk. Nos, várjuk nagyon a fejleményeket, lassan stoppolunk ...

Követekző postban leírom hogyan állunk, addig is hajrá piacok ;)
14 szeptember 2009
Heti részletes áttekintés
Egy ideje már nem írtam, de sajnos nagyon elfoglalt vagyok az utóbbi időben. Biztos páran hiányoltátok az elemzéseket, most akkor nézzük át gyorsan a lehetőségeket a soron következő hétre.
Dax órás
Emelkedő csatornában mozog az árfolyam egyelőre. Támasz a grafikonon jól kivehető.
Amíg nem esik ki a csatornából, addig simán megvehetik és emelkedhet is tovább. A törés esetén és a támasz elestével kezdhetünk gondolkodni a leforduláson és akkor is csak egyelőre rövidre!

Dax 4 órás
A formációk elég szépen kivehetők. Indikátorok sem túladottságot mutatnak! Halkan megjegyzem, hogy nem tudom meddig tart még ki az emelkedés , de lassan eljön az esés ideje újra.

Dax napos
Fibonacci szintek támaszként szolgálnak. Formációk itt is jól kivehetőek, sok hely már nincsen az ékben. Csak a szignifikáns törése fog nagyobb esést hozni!

Dax hetes
50% fibonacci lenne az ideális korrekciós szint. Remélem azért idáig már nem fog eljutni a történet. Elméleteim, vannak, vízióim is de nem szabad a piacot megerőszakolni! Mindig az lesz amit a piac akar.

Jelenleg nyitott pozíciók:
Dax short 5617 átlaggal. Stop 5710-en.
Deutsche Bank short 49,89 átlaggal. Stop 50,68-on.
Eurusd long 1,4607-ről. Stop 1,4462-nél.
Beírtam az általam preferált szegmensek (dax, deutsche bank) stop szintjét is, mert volt a részetekről igény rá.
Jó szelet, sok sikert, stoppokat használni.

02 szeptember 2009
Rövid áttekintés
A még meglévő pozíciókat picit górcső alá vesszük.
Íme a chartok és egy pár gondolat hozzájuk fűzve. :)
Dax 4 órás
Az felfelé ékből kiesett és lám csodák-csodájára komoly momentummal párosult a letörés, rendesen helyretették az indexet és vele együtt több nagy papírt is.
A grafikonon jól látható, hogy visszament a korábbi sávba a dax. Első támasz a sáv korábbi alja 5250 környéke, ha letörik abból akkor egy sávszélességnyit esik még tovább, egészen a megerősített támasz zónáig ami 5000 közvetlen környéke.
Figyelni, mert 5250-et nem biztos, hogy elsőre leviszi abból jöhet valamiféle pattincs. Viszont ha törik akkor adni kell tovább mert jó 200 pont van még benne újra lefelé.

Dax napos
Az emelkedő csatornában a kialakított ékből kiesett, célba véve a csatorna alsó szélét 5000-4950 környékén. Támaszok és ellenállások a grafikonon jól láthatóak.

Daimler napos
Eső trendben támasz közelében. Érdekes formáció alakul. Szintek itt is jól kivehetőek.

Deutsche Bank napos
Emelkedő csatornából kiesett, amivel egyben megtörte az emelkedő trendjét is.
Letörés után vissza teszt majd próba visszamászni a sávba. Nem sikerült és újra délnek fordult az árfolyam.

Sok sikert, jó szelet!

31 augusztus 2009
Heti áttekintés
Egy ideje elmaradtak a grafikonok. Akkor most újra végignézhetjük a nyitott pozícióinkat a chartok alapján is.
Dax 4 órás
Az emelkedő csatorna alsó régiójában tartózkodik és oldalazik egy ideje az árfolyam. " verzió lehetséges. 1. Konszolidálja a 5478-as kitörést mielőtt elindulna a további emelkedés.
2. Tetőt épít és majd lefordul.
Az emelkedő csatornán belül kialakított egy felfelé éket is. Ez talán a 2. verziót erősíti.
Szemeket nyitva tartani, mert nemsokára nagy mozgás lesz, nagyon kezd beszűkülni az index.

Dax napos
Egyértelműen kivehető az ék. A fibo szintek is láthatóak amik be illetve kiszállási támpontokat adhatnak.

Dax heti
Erről még nem mondtam le!!!!! Ezt még mindig komolyan szem előtt tartjuk!!
Még a legelvakultabb bikáknak sem nem árt erre figyelni.

Daimler napos
Benne még a hosszú emelkedő csatornában ,de az árfolyam nem tudott új csúcsra menni és kezd kialakulni egy eső trend is benne. A beszállási pontunkat látjátok. Stop a múltkori csúcs felett 34-nél.

Deutsche Bank napos
Egykoron kedvenc papírom volt, adott meleget és hideget egyaránt, amíg egyszer csúnyán kibabrált velem. Azóta csak szemezünk de a kapcsolat már nem a régi! :)
Na a vicces részét félretéve. Emelkedő trendjét megtörte azóta az indexel kézen fogva, oldalazik ez is. A daxon jegyzett nagy papírok mozgása, azért nagy általánosságban hasonló szokott lenni.
Ez sem tudott új csúcsra menni. Ha visszamenne az emelkedő trendjébe akkor zárni kell a shortot ez kb 1,5 euróval feljebb lenne.

Jó szelet, sok sikert!
Észrevételeket kérjük írjátok be, szívesen olvassuk a beírásokat és próbáljuk azokat is figyelembe venni, a továbbiakban abban az irányban is formálni az elemzéseket, beírásokat.

17 augusztus 2009
Heti részletes áttekintés
Továbbra sincsen semmi extra változás, maradt az árfolyam a sávban. Igaz pénteken rendes kereskedési időben bezárt az alsó szélére és egyelőre úgy fest, hogy folyamatosan az alsó szélek alá szurkál. Előbb utóbb fog is sikerülni neki a letörés. A sáv felső szélének a tesztelésére már nem számítok, inkább a letörésre, nagyon letapadt alulra. A törés esetén egyből egy sávszélességnyi hely van benne lefelé.
Első rövidebb fibo támasz 5240-50 környéke és egy leszúrás is van ide. Viszont ha letörünk ez nem fog támaszt adni. Nézzük a chartokat:
Dax órás
Továbbra is a sávban. Pénteken késői kereskedésben még vissza tudták húzni 5300 alól, de még hányszor. 5300 a kulcs ha törik esni fogunk, viszont ha minél tovább időzik vele az árfolyam annál nagyobb a valószínűsége egy újabb rövid pattanás esélyének. ( nagy emelkedésre nem számítok) A reggeli deviza illetve távol keleti árfolyamalakulásokat elnézve, elég nagy az esély rá, hogy már nyitóban le is törjük a támaszt, na de majd estére elválik, hogy mi is lesz. Egyelőre megvan az esélye!

Dax 4 órás
Ugyan az mondható el , mint az órás bontásban azzal kiegészítve, hogy az emelkedő trend megtörése óta oldalazik és egy elég szabályos sávot alakított ki amit többször is bejárt már az árfolyam. Teljesen olyan, mint ha egy tetőt építene. Ha mégsem tető, hanem egy bázis amiből felfelé indulna, mert mindig 2 irány van, akkor komoly emelkedésnek leszünk még szemtanúi.
Erre adnám a kevesebb esélyt de sosem lehet tudni! Az eséshez kell a sáv letörése és akkor jönni fog a momentum is.

Dax napos
Jól láthatóak a szintek. Esésben egyelőre még csak egy halvány rezzenését láttam az igazi momentumnak, de már lehettt látni. Shortos szempontból élmény volt nézni, hogy hogyan is adnak bele a piacba!
Szintek jól láthatóak rövidebb, illetve hosszabb megközelítésből. Első komolyabb támasz zóna az 5000 környéke.

Dax heti
A kicsit távolabbi jövőt, fogalmazzunk úgy, hogy középtrendet mindenképpen, de akár a hosszabb is ez a chart alapján mond nekem a legtöbbet. Tessék megnézni a fibo szinteket, a felszúrásokat, a 2000-2003 esében a leszúrásokat felpattanásokat, indikátorállásokat.
Érdemes átnézni! A sárga karikákban is elég egybevágó dolgok vannak feltüntetve. Nekem aztán beszélhetnek a recesszió végéről, meg az alagút végéről, meg az új long trendről!!! Nekem ez még nem az! Még akkor sem ha a 200 napos felett vagyunk egyelőre.

Sok sikert, jó szelet! Figyelni, mert mindíg 2 irány van! :)

14 augusztus 2009
Gyors áttekintés!
Újra beadták a sáv tetejéről, de a mai felfedeztem valami újdonságot. Ekkora lendület az esésben elég régóta nem volt! Teljesen a régi szép időket idézte az , mikor 30 másodperc alatt 40 pontot adtak bele az indexbe.
A lényeg az az, hogy elég rendesen beszűkültünk és komoly mozgásra lehet számítani a kitörés vagy letörés esetén. (remélem letörés)
Dax órás
Mindent jól látni a charton. Eddig sáv alján veszik sáv tetején adják. Mi még tartjuk a shortot , de fél órával ezelőtt a leszúrásban lezártunk párat (érveket láthatjátok a sárga karikákban) , de a többit szigorúan tartjuk.

Dax 4 órás
Elég csúnyán mutat, hogy 5 db 4 órás gyertya emelkedését egy kis oldalazás után 1 darab hatalmas piros gyertyával semlegesítette is. Ami felfelé szenvedés lefelé lendületes. Rég nem látott lendületet lehetett ma látni eddig.

Daxban zártuk a pozíciók felét 3 lépcsőben 5305, 5295, 5293-on, az elért nyereség a teljes tőkére vetítve 16,32%.
A többi pozíciót az egyedi részvényekben tartjuk Thyssenkrupp, Daimler, Basf short.
Nikkei index shortot is tartjuk.
Nikkei index short és a Tyssenkrupp short pozíciók egyenlege minuszt mutat mégpedig 2,3%-ot.
A többi nyitott pozíció egyenlege nyereséget mutat.
Az teljes tőkére vetített elért nyereség eléri a 114%-ot.
Kitartás, türelem és jó szelet!
Ugye, ugye a türelem mégis csak rózsát termett!! :)))
Kellemes hétvégét és jó pihenést! Pihenjetek, mert szükség lesz a higgadt és józan gondolkodásra a közeljövőben.

05 augusztus 2009
Dax: Letörés, Letörés, Letörés!
Kiesett az ékből végre valahára! Nagyon nehéz szülés volt, de egyelőre úgy néz ki, hogy letört. Arra kell nagyon figyelni, hogy milyen lesz a vissza teszt ha lesz. Ez így egyértelmű lefelé menet lesz.
Mind rövid, mind swing, eladási és longzáró jelzéseket kaptunk a mai napon. Hosszabb távon még tarthatóak az alulról hozott longok, de a következő bontásokban lehet majd látni a pontos támasz illetve a későbbi ellenállási szinteket.
Dax 4 órás
Egyértelmű hosszú piros gyertyával esett ki az ékből. Szinte minden lehetséges mozgásteret kihasznált és 3. nap fel le rángatás után úgy néz ki, hogy végre megadta magát.
Persze ehhez mindenképpen kell az elkövetkezendő 2 napban a megerősítés. Megpróbált kitörni (álkitörés), nem sikerült most megpróbál lefordulni (remélem több sikerrel).
5300 alatt megpecsételődik a sorsa. Abban az esetben nem pár száz pontos esésre kell felkészülni. Halkan jegyzem meg, még az is elképzelhető, hogy ez lesz az a szint amiről már beszélek egy ideje és lefordulás után egy komoly esésbe kezd majd az index!! 21 pont hiányzott a tökéletes egyezéshez!!! (5463 vs 5484)
Lehet, hogy mégiscsak működni fog az analógia???? Pár nap, max pár hét és választ fogunk kapni, mert ha igen akkor jövő hét közepére rendesen 5000 alatt kell majd lennie az árfolyamnak.

Dax napos
Hát ezt a chartot nem nagyon kell ragozni. Egy elég méretes emelkedés után a végére begyorsult az árfolyam kialakított egy felfelé éket, amiből a tankönyvek alapján is lefelé szokott kitörni az árfolyam. És tessék hihetetlen de úgy néz, hogy működik.
Két különböző bontásban is felrajzoltam a fibo szinteket. Az egyik annak aki rövidre trédel, a másik picit hosszabb távra. Egyértelmű erős támasz az emelkedő trendvonal. Egy dolognak elég komoly esélye lehet. Mégpedig ha az árfolyam megtörné ezt az emelkedő trendvonalat, akkor elég nagy esély van minimum egy pánikalj tesztnek, ha nem egy új lownak. De ezt még csak halkan. Viszont az analógiába ez illene bele. Az indikátorok is rendesen plafonon vannak ezért a mozgástér azok felől adott!
Első komolyabb támasz 5000 környéke.
Az indikátorok is mutatják a longok lezárását. Aki úgy gondolja, hogy már új bikapiac van az kérem tartsa a longokat, aki nem így vélekedik azoknak itt az ideje felvenni az eladási pozíciókat és stopokat 5500 fölé kevéssel. Ha lefordulás akkor azt a szintet már nem kellene, hogy elérje az árfolyam. Aki biztosra akar menni, az várja meg az 5300 törését.
Kapkodni sem kell de aki nagyon úgy gondolja, hogy short a következő időben az irány akár hosszabb távon újra az ma vagy tegnap legkésőbb holnap felveszi az eladási pozíciókat. Mi is ezt tettük hétfőn, kedden.
Viszont ha nem értenek páran egyet a tetőkereséssel, azok várják, meg amíg a mozgóátlagok is beadják az eladási jelet!

Közlöm veletek a meglévő nyitott pozíciókat:
Eurhuf long 265,20-ról. Kiszállás 270 felett.
Dax short 5406 átlaggal. Szokásos méret háromszorosa lépcsózetesen zárjuk és újranyitjuk a pozíciókat, betartva a megfelelő kockázatkezelést.
Mai lezárt pozíciók:
Usdhuf long nyitva 185,40 átlaggal, zárva 186 átlaggal. Tiszta nyereség/veszteség teljes tőkére 0,4%.
Az volt a baj, hogy elég rosszul indult ez a pozíció és ha egy jelentősebb negív irányból jön vissza a pozíció és kényelmetlenül érzi magát benne az ember, akkor másodszor nem szabad engedni neki ezért lezártam. Ha kell inkább újranyitom. Ameddig nem kezd el esni az eurusd addíg ebben sem biztos, hogy komoly mozgás lesz. Nagyon sokszor működnek a megérzések, azok nélkül nem nagyon tudom elképzelni azt, hogy valaki sikeres legyen. Nekem már nem egyszer segítettek!
1/3-ad Dax short zárás amit 5443-on tegnap előtt nyitottunk és ma 5342- nél zártunk, teljes tőkére vetített nyereség 7,1% volt.
Mint feljebb említettem háromszor akkora pozíciót vettünk fel és azeket lépcsőzetesen zárjuk és nyitjuk újra. Mivel ezen a pozíción nettó 100 pont jó irányú elmozdulás volt ,ezért lezártuk. Ugyan így kezeljük a többi pozíciót is és vesszük fel szintek törése esetén az újabbakat, de soha sem 3 nál többet. A kockázat viszont majdnem ugyanaz, mint 1 pozíció esetén. Folyamatosan haladunk az árfolyammal amíg lehet és amíg nem kell rövidre, akár fordítani is.
Ez az egyik stratégia ami nagyon jó találati és hozam arányokkal rendelkezik, nem utolsó sorban szépen jövedelmezik is. Ez egy kipróbált és már több, mint 2 éve használt technika. A nagy esések idején rengeteg jó trédet eredményezett. Az sem volt ritka, hogy 20!! trédből 1 max 2 pozi volt nullás vagy kicsi vesztő. Persze ott volt egy hihetetlenül erős trend, ami 50-100 évente egy adatik meg. Úgyhogy aki ebben az utolsó 2 évben benne volt, az nem biztos, hogy a tőzsdés pályafutása során fog még ilyent látni.
Eurhuf long felvéve 265,20-nál fele pozíció zárva 268-on. Elért tiszta nyereség a teljes tőkére vetítve 2,18%.
Ebben az esetben meg a megfelelő pozícióméret mellett figyeljük az alakulandó nyereség összegét is és ha az meghalad egy bizonyos értéket amit előre lefektettünk, akkor realizálunk belőle. Ebben az esetben ez történt.
Remélem senkit sem untattam az eszme futtatásommal és azt még jobban remélem, hogy ezzel segíteni is tudtam nektek olvasóinknak!
Sok sikert, jó szelet!!
Stoppot mindig használni, újra jöhetnek a volatilis időszakok!

02 augusztus 2009
Heti áttekintés
Előre leszögezem, hogy a mai áttekintés során nem sok mindent fogok írni a chartok mellé!
Beszéljenek helyettem a grafikonok:
Dax órás
Még mindig az eszetlen emelkedő trendben, de érdemes egy pillantást vetni, hogy menyire penge élen táncol már ez az erőltetett menet!!
Ezt az igazán szép emelkedő trendet törve, előjöhetnek a profitrealizálók és az eladók is! Komoly momentumra számítok ha törik ez a trendvonal nagyon érdemes figyelni, mert kiváló short beszállási pontok lesznek!
Lentebb majd látjuk, hogy milyen komoly szintek parancsoltak egyelőre megálljt az árfolyamnak.
Ha törik a trend mindenképpen érdemes beleadni az indexbe. Ha mégsem sikerül letörni, akkor 5380-400 felett megnyílik a tér egy utolsó általam már nem várt menetre.

Dax 4 órás
Beszélhetünk itt long trendről, meg egyértelmű félreérthetetlen bika piacról, de akkor tessék még a legelvakultabb longos-nak is erre a chartra ránézni és egyből észre fog venni valamit!
Van még egy egész pici hely benne de ez már csak napok kérdése és eldől a komolyabb irány ami meg fogja határozni a következő hónapok kimenetelét.
Érdemes azért vigyázni, egy áll kitörés benne lehet a pakliban viszont az teljesen egyértelmű, hogy ha long trend akkor sem most kell már beszállni! Úgy fogalmaznék, egy hajszálnyira a letörés előtt!
Teljesen olyan eufória lett úrrá a piacokon, mint a korábbi csúcsok közelében a nagy beszakadás előtt. Semmi sem számít mindenki venni akar, hogy nehogy lemaradjon a giga emelkedésből!
Érdemes átolvasni pár fórumot lila köd lett úrrá az embereken!

Dax napos
Tessék jól megnézni ezt a chartot. Kettő dolog igen szembeötlő. Mégpedig az egyik az az, hogy napos chart is elég komoly túlvettséget mutat, a második pedig az, hogy nézzük csak meg a berajzolt vonalakt!
Így már mindenki láthatja, hogy miért is nem ment a német piac egyből tovább és, hogy miért is fordult le rövidre a 5380-5400 régióból.
Új hónap, új szelek? Lehet de úgy gondolom, hogy pár héten belül eldől, hogy mivel is állunk szemben és mennyire másoljuk majd a múltat!!

Dax hetes
Különösen sok extrát erről a chartról nem lehet elmondani, de lassan már ez is túlvett állapotba kerül. Visszajöttek az indexek egy 50-60% esés után 50% rendben.
És mia agarancia, hogy innen felfelé mennek új csúcsra és nem feleződnek le érintve a 10 éves trendvonalat!
Akár mivel is állunk szemben, akár csak egy sima túltermelési válsággal, vagy egy igen komoly eddig még nem látott recesszióval, akkor sem hinném, hogy ennyi és itt volt a piac alja! Még akkor sem ha a piac már előbb fordul, mint a gazdaság! Szerintem ez még nem volt meg! Ha új aljak nem is lesznek( én személy szerint várom még) de egy W formáció a minium amit elvárok egy pánik alj tesztekkel. Úgy gondolom, hogy pár hónap távlatában választ is fogunk kapni rá!
Egy megjegyzés még: tessék csak megnézni az egyik legnagyobb dax komponens részvényeit a Deutsche Bank-ot, minden szép minden jó, és mikor előjönnek azzal, hogy mégsem úgy alakultak a számok , mint ahogy vártuk, úgy csapják és öntik meg, hogy 10% feletti minuszban kerül az árfolyam szempillantás alatt. Nem egy kis speki papírról beszélek. Döntse el mindenki, hogy ez is csak véletlen ugye! Aztán egy gyengus visszateszt után még napon belül újra lefordítják és ütik tovább forgalommal!! Ez mind azért, mert minden szép és jó!!

Dax összehasonlítás 2000-2003 vs 2007-????
Lehet itt sok mindenről beszélni, de nézze meg mindenki a chartot és döntse el!!
Valahol a csúcsnál járunk, ha egészen pontos akarok lenni akkor 5484-ig mehetne a dax.
Viszont az alacsonyabb bontású chartok ezt már nem támasztják alá, hacsak nem beleszaladunk elsőre egy állkitörésbe. Remélem azért már nem.

Szemeket nyitva tartani lassan a nyáriszünetnek is vége, meg megleszenk az ideális korrekciós szintek is, aztán................??????
Stop-loss mindenek felett, jó szelet, sok sikert és még több nyereséget tapasztalatot!
Ui.: Mégiscsak beszéltem eleget a chartok mellé is! Hiába ez menet közben kikívánkozott belőlem. :))

26 július 2009
Dejavu?? Vagy tényleg másolunk?
Akkor segítek és felteszek egy chartot amin elég jól lehet látni, hogy miről is beszélnek egyesek meg mi is! Azt, hogy biztosan így lesz-e azt nem tudom, de az biztos, hogy nagyon hasonlítanak egymásra a mozgások eddig!
Na így legalább nem kell senkinek sem keresgélni össze vissza , még a végén valamit férenéznek a kedves olvasóink! :))

És akkor így teljes az e heti összefoglaló, amit eggyel lejjebb el is olvashattok!

Hol is kezdjem? Kitörés!!!...........Kitörés!?!?!????!!???
Erre választ fog adni az elkövetkezendő pár hét, már lehet, hogy a soron következő is.
Igaz, hogy technikailag rendesen kitört az árfolyam és célba vette a 6000 régiót fibonacci szintek alapján. DE....!!! A következő grafikonok azért elég nagy fokú óvatosságra intenek, nem biztos, hogy most kell majd még beszállni a long oldalra. Bár kétségkívül szépet lehetett fogni a vételekkel az elmúlt 2 hétben.
Long-Long-Long mindenki ezt kiáltja viszont felsorolok most pár ellenérvet is és megpróbálom a grafikonok segítségével alá is támasztani.
Akkor lássuk a " newbigbull-t" vagy a "bikabőrbe bújt medvét" ???????????
Dax órás
Gyönyörű szép emelkedő trendet rajzolt ki az árfolyam. Ez az egyik nézőpont. A másik, hogy egy nagyon meredek trendről van szó ami 10 nap alatt alakult ki és érdemi visszakorrekció sem volt, az árfolyam 17,4%!!!!!!!! emelkedett visszateszt nélkül!
Lehet a tetejét keresni de amíg ez a hirtelen emelkedő trend nem törik addig csak nagyon óvatosan a shortokkal, viszont ha ez a trend törik akkor mindenképpen érdemes beleadni az indexbe, mert több száz pontos esés is jöhet majd.
Addíg viszont aki nem longolta le az utolsó 2 hetet az jobban teszi ha partvonalon marad , mert a kitörés ellenére sem tudjuk, hogy mi lesz , lejjebb majd látni lehet a grafikonokon, vannak komoly ellenállások ebben a régióban.

Dax 4 órás
Volt egy viszonylag széles, enyhe eső trend ,amit egy sokkal keskenyebb és ami számomra érdekes, sokkal meredekebb emelkedő trend váltott fel.
Rsi ami a bollinger szalaggal összenézve, elég komoly túlvettséget mutat azt sugalja, hogy az emelkedésbe nem biztos, hogy még most is érdemes beszállni.
Viszont mostanában minden megtörténhet ami nem észszerű és nem logikus. Ilyenkor szokták mondani, hogy ne keresd a miértjét csak sodródj a "fősodorral"!
Számomra érthetetlen ez a nagy optimizmus és emelkedés. Szerintem viszont meg lesz az eredménye ugyanúgy, mint a 8000 környéki csúcsoknál is megvolt csak ki kellett várni.

Dax napos
Ebben a felbontásban kapásból felsorolok 2 olyan dolgot amit nagyon régóta nem láttunk.
1. 10.!! zöld gyertya egymás után. Ilyet sok zöld napot elég régóta nem láttunk. Órás chart pedig nagyon jól mutatja az emelkedés mértékét, ami index szinten 17,4% ez egyedi papírokban azt jelenti, hogy nem volt ritka a 30% emelkedés pár nap alatt sem! ( Ugye ez teljesen megalapozott és észszerű!)
2. Napos bontásban az rsi 70! érték fölé ment. Na ez sem volt mostanában így!
Én már longot itt nem mernék nyitni, de a short talán még korai. El kellene kezdenie tetőt kiépíteni és majd abból letörni, ezért a beleadásokkal is érdemes még várni. Azt senki sem tudhatja, hogy meddig megy ez az eszetlen emelkedés és meddig képesek még forgalom nélküli napokon kitépni a piacokat. Ha nem figyelünk és nem vagyunk következetesen szigorúak akkor ez bizony sok pénzünkbe kerülhet.
Komoly ellenállási zóna van a 5335 körüli régióban ami, foghatja esetleg meg is fordíthatja az árfolyamot. Pénteken 5300 körüli magasságban azért az eladók első körben odacsaptak egyet elég egyértelműen a daxnak. Jövő hét elején kiderül, hogy csak egy rövid realizálás vagy hosszabb távú pozíciók felvételeit láttuk-e.
Van több chart is, ami alapján elég komolyan másolja az árfolyam a 2000-es évek eleji esést.
Tessék venni a fáradtságot és utánanézni, hogy most hol is jár az árfolyam és minek is kellene következnie az elkövetkezendő hetekben hónapokban.
Dax heti
Elvileg kitört az eső trendből az árfolyam. Elvileg meg kellene venni annak a ki hosszú távra vesz. Elvileg nem short az irány. DE! Láttunk már olyat a 2000-2003 között ugyanezt mutatták a chartok és mégis új index minimumok következtek.
Megtudjuk egy fél év távlatában, hogy megismétlődik-e a múlt és ha igen akkor mennyire pontosan.

Zárszóként jó szelet és sok pontot nektek!
Stoppot minden esetben használni!

12 július 2009
Egy hét szünet után újra Dax részletes elemzés
Egy kis Balatoni pihenés után újra jelentkezem egy részletesebb német piaci áttekintéssel.
A fej-váll alakzat beteljesült megvolt a letörés, annak a vissza tesztje is és szépen oldalazgat csorog tovább lefelé az index. A letörést kivéve nem olyan intenzívek a beleadások, mint korábban a nagy szakadások idején.
Ez talán azzal is magyarázható, hogy töredéke lehet a nagyobb piaci szereplők részvénykitettsége mint a szakadás előtt. Ezt a gyér forgalmak is teljesen alátámasztják.
A volatilitás is megnőtt elég szépen az utóbbi hetekben, nem ritka a daxon napon belül akár 150 pont mozgás is. Ez teljesen a kis forgalom magáé, hogy régen kicsinek mondott pénzekkel rendesen odébb teszik a piacot.
A lényeg, hogy lehetett a zavarosban halászni. az utóbbi időszak elég jól feküdt a stratégiánknak amit az indexkereskedésre használunk.
Ezt a számlaegyenlegünk is alátámasztja, nem dicsekvésképpen de mióta elkezdtük a trading naplót vezetni és közzétenni a kötéseinket, azóta 40% körüli pluszban van az egyenlegünk.
Nagy részben Dax indexet, Eurusd devizapárt trédeltünk, de volt Nikkei index, Gbpusd, Eurhuf, és jelenleg is van még Dow Jones index pozíciónk.
Na de ennyi elég röviden bevezetőnek, jöjjenek a grafikonok:
Dax órás
Eső csatornában halad az árfolyam, esés szempontjából biztató, hogy nem egy nagyon meredek hanem egy enyhén meredek csatornában mozog. Így nem kell annyira tartani az eszetlen visszatépésektől. Eléggé a csatorna felső széléhez próbál tapadni, ha kijön belőle akkor le kell zárni rövidre a shortokat.
A grafikonon azt is láthatjátok, hogy hol fogjuk zárni a nyakvonal környékén visszanyitott shortokat. Nagyobb bontásban meg azt is, hogy miért zárunk egyszer itt, és nyitjuk újra ha tovább szakad az index.
Indikátorok inkább az alsó tartományban, de se nem túladott, se nem túlvett, olyan semleges állásban. Kezd óráson picit beszűkülni az index.
Elképzelhető , hogy egy újabb bázist épít további esés előtt. De azt sem szabad szem elől téveszteni, ha kijönne az eső trendjéből. Itt óráson az lenne az első jel a shortok zárására.

Dax 4 órás
Ebben a bontásban láthatjuk, hogy nincsen azért olyan sok hely lefelé a csatorna alsó széléig! Amíg óráson durván 4350 környékét adja a csatrona alsó széle, addig itt 4480-4450 lenne az alsó érték.
Viszont itt van egy mozgóátlagok által beadott eladási jelünk és a Cci indikátor is a shortok nyitását erősíti meg ha tovább esik az index.
Itt is látható, hogy hol fogunk egyszer zárni. Lehet, hogy pont a szakadás előtt zárunk, de nagyobb bontásban látni fogjuk, hogy ezen a szinten több támasz is található és a stratégiánk alapján is itt kell zárjunk.

Dax napos
Na ezen a charton sok mindent elég jól lehet látni. Akkor mindjárt kezdeném is azzal, hogy miért is itt zárunk második érvként, a stratégiánk által meghatározott szint után. Azért mert itt van 4565 és 4529 között a fibo 61,8% szint. Ennyit a meglévő dax pozícióról.
Nagyon szépen látható, hogy volt egy emelkedő trend a nagy esés és általa kijelölt mélypont után ami megtört. Kialakult egy hatalmas fej-váll formáció ami életbe lépett azzal, hogy letört. Van egy új immár eső trend amiben mozog az árfolyam. És ha jól megnézzük, akkor körülbelül, de nem egészen pontosan több szint és vonal is a 4400 körüli értéket( +- 30-40 pont) adja ki első nagyobb megállónak az esésben. 4565-4529 támasz zóna elesésével nagyon nagy a valószinűsége, hogy le is jön ide az árfolyam.
Korábban a fej-váll-ból, 4170-4100 közötti célárat állapítottam meg, ez szerintem teljesülni is fog, viszont abban biztos vagyok, hogy nem egy ütemben folyamatosan visszahúzások nélkül!
Úgy gondoltam korábban, hogy a mostani emelkedés utána lefordulásból új minimumokat fog ütni a dax ezt értsük úgy, hogy 3589 alá fog menni.
De! Annyiban komolyan át kell majd nézni és folyamatosan értékelni az indexet és vele együtt az indikátorok mozgását, hogy milyen gyorsan mozognak lefelé. Még azt mondom, hogy egyértelműen lefelé állnak a piacok a német piaccal egyetemben és a gazdaságban pici szikráját sem látni javulásnak sőt......, de hirtelen a chartra és az indikátorokra nézve nem fog tudni leesni új minimumra az árfolyam.
Azt persze nem zárom ki, hogy történik valami rendkívüli dolog a világban és szétszedik újfent a piacokat, ráadásul erre vannak is utaló jelek, de ha nem lesz rossz a jelentésszezon, akkor nem lesz egyszerű dolog benyomni a piacokat.
Józan ésszel gondolkodva minden jel arra mutat, hogy semmi sem javul és még nagyobb a baj ,mint amire a sok nagyokos gondol és irány a 2003-as minimumok ( ami szerény meglátásom szerint lenne az igazi, ott kellene komolyan először elgondolkodni papírok hosszabb távú vételein), ráadásul ott húzódik a 10 éves emelkedő trend (durván 2700 érték +-). De általában a piacok előbb fognak aljat, mint a gazdaság. Viszont kísértetiesen hasonlít a mostani esés, a korábbi nagy beesésekhez. Ez is utalhat még komoly esésekre, de ezzel szemben meg a korlátlan pénznyomtatás és pumpálása a gazdaságba nem lehet tudni, hogy még milyen méreteket fog ölteni.
Ezért folyamatosan figyelni és napról napra értékelni a mozgást és a lehetséges mozgást.

Dax heti
Kicsit elkalandoztak a gondolataim az előbb, de látni, hogy komoly szint volt a 4664 és miért tartott az a nyakvonal olyan erősen is. De letört.
Az is nagyon jól látható, hogy éppen a hosszú eső trendvonalat már nem tudta meghaladni az árfolyam és minta szerűen le is fordult róla.

Végszóként lefelé áll a német index, de rövidre mindkét irányban foghatóak szép trédek. Több hely van lefelé egyelőre mint felfelé, azért azt kell erőltetni amíg nem változik a kép.
Bármikor újra komoly csontvázak eshetnek ki a szekrényekből. Valahogy olyan feelingem van, hogy nagyon sok pénzt belevertek a piacokba és a gazdaságba a kormányok legfőképpen Usa és semmi hatása sincsen!
Jó szelet, sok sikert a következő hétre!

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)