... Itt van újra. Ezzel a klasszikussal indítanám a hetet, és ezt várjuk az amerikai piacok várható felélesztésével kapcsolatosan is a hibernációból. Így is indultam neki a napnak, aztán mikor látom a deviza árfolyamokat, egy csöppet meglepődtem, hiszen nemhogy az emelkedés irányába léptek volna ki az árfolyamok, hanem éppen ellenkezőleg, egy relatíve nagyobb gyengülés zajlott le a főbb devizákban éjszaka, hajnalban.
Amit mi egy kicsit jobban követtünk az elmúlt héten az az EURUSD, amelynél viszonylag jól látható a sáv teteje. Itt a már klasszikus kérdés merülhet fel, vagy eladni, és stop a sáv tetje fölé, vagy megvárni a kitörést, és mindent bele. Mi semmit sem tettünk, legalábbis egyelőre, hiszen a pénteki lezárás óta nem éreztünk semmilyen késztetést a kereskedéshez. Ami talán izgalmasabb szint, az az 1.2775 körül található, ennek nem szabadna szignifikánsan elesnie, ha mégis, akkor mehet tovább délre az árfolyam.
A németeknél is hasonló a helyzet, lezajlott gyorsan a korrekció, így egy kritikusabb szintről fordultak vissza.
A sáv az csak azért van ott, mert egy kicsit kreatívabb napom van, annak nagy jelentősége jelenleg nincsen.
Délután nyitnak az amcsik, kíváncsan várom, hogy milyen elképzeléseik vannak a következő hetekről, hónapokról. Egy azonban tény, hogy kell ez a korrekció ahhoz, hogy bármelyik irányban biztosabb legyen a folytatás ...
Megjegyzésem: érdemes figyelni az aranyra is, itt a korábbi csúcs kerülhet tesztelésre, kár, hogy annyira messziről jön.
"Ami eshet, az esni is fog! Kivéve, ha te is erre fogadtál, mert ilyenkor előtte pont a stoppodig emelkedik az árfolyam!" (Murphy a tőzsdézésről)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Német piac. Összes bejegyzés megjelenítése

07 szeptember 2010
23 augusztus 2010
Pár szóban a piacokról
Lényegében semmi nem történik ma, így azokban az instrumentumokban, amelyekben érdekletek vagyunk ill. voltunk, nem teszünk semmi új dolgot.
A német piacon egy kis pattanás érezhető, de forgalom nincsen mögötte. Ha minden optimális, akkor 6060 körül lehet a végállomás, támasz pedig 6000-en (habér ez csak a kerek szám miatt sem ideális), de inkább az 5950-nél húzodó 200 napos lehet az a szint, ahol újra jöhet a komolyabb forgalom. Nem érzem egyébként szerencsésnek azt, hogy ilyen sűrűn kerül tesztelésre a 200 napos mozgó, így aki longban van, annak érdemes kiemelten figyelnie a következő hetek mozgását.
A dollár a múlt héten újra erősödésnek indult, de lényegében ez tapasztalható az összes menekülő deviza esetén is (chf, yen, usd), ami számunkra pozíció miatt érdekes, azaz az eurusd páros, ahol a letörés óta tartjuk a pozíció 2/3-át, 1/3 zárásra került 1.2694-en, mivel egy kis megállásra azért felkészültünk. Célárunk 1.25, de majd elemezzük a helyzetet, mielőtt meghoznánk a végső nagy döntést.
Érdmes még a dollár yen kapcsolatát követni, itt a 85-ös szint az, amelyen jelenelg nagy csata zajlik, a rövid eső trend is beérte az árfolyamot, így itt is várunk egy nagyobb elmozdulást hamarosan. Meglátjuk, csak jöjjön meg a momentum, és alakuljon ki egy szuper kis trend.

29 június 2010
Durva hozamesés
Ez látható legalábbis a főbb kötvények piacán, hiszen mind a japán hozamok, mind az amerikaiak azt mutatják, hogy a kockázatkedvelő réteg egyre szűkebb, ami nem a piacok emelkedését vetíti előre számunkra.
DAX - Gap nyitás le, ezt még betöltheti, de nagypn gyenge minden piac. Ez főként amerikára igaz, ahol nem tudtak visszatérni a 200 napos fölé, így ez is negatív jelzés.
Devizákban is "pánik", EURCHF-ben 10 cent kellett a fibo 161,8-as szintig, onnan egyelőre fordult, habár mindez lehet igenacsak átmeneti is. Ami a magyar forintot illeti, ott egyelőre dupla csúcs a CHF, és ha jön némi intervenció kintről, akkor ez átmenetileg megnyugvást okozhat.
Aranyat ismét beöntötték 1260 felett, ez kezd igencsak negatív lenni, itt az emelkedő trendet érdemes nézni, ami ha megtörik, akkor egy nagyon óvatos speki shortot megpróbálunk majd benyitni.

23 június 2010
Fontos nap
Legalábbis a mai az lesz az amcsiknak, mert valahogy nem tudnak elszakadni a 200 napos mozgótól, így a tegnapi nagy semmi vége egy nagyobb esés lett, amivel simét ezen mozgó alá kerültek.
Lényegében ameddig nincsen megerősítés, addig semleges ez is, habár az elmúlt 1,5 nap, a hétfői csúcs beleadás, és a tegnapi folyatatás már minket arra ösztönzött, hogy adjunk bele, de ezek még nem a verseny méretek. A németeknél is megtört tegnap az emelkedés, 6250 alatt vált negatívvá a kép, így ott is irányba álltunk (6300 esetén törölve).
Aranyban nincsen változás, kitörési szint alatt, EURUSD jön vissza, de még egyelőre ez csak a rövid emelkedés korrekciója.
Többi deviza sem mutat sokat, azonban a CHF töretlene emelkedése nem túl sok ember boldogság hormonjait mozgatja meg, így hamarosan jelentkezünk egy kis körképpel, mit érdemes várni, milyen szintek lehetnek, és mikor érezhető a mellkason érezhető nyomás enyhülése (megjegyzem, nem vagyok elfogult, hiszen nincsenek érdekeltségeim egyik irányban sem).
Röviden hát ennyi, lássuk milyen napunk lesz.

09 május 2010
Dax
4 nap = 800 pont esés!
Röviden és tömören mit is lehet még mondani. Az új álomból forever long feelingből, nagyon sok piaci szereplő, résztvevő kellett felriadjon az utóbbi napokban.
Ha komolyabban ránézünk a chartokra, akkor olyan sérüléseket szenvedett a dax amiből nagyon nehéz lesz felállni. Újból visszatérhet a csökkenő árfolyamok időszaka.
Nem merem biztosra mondani mert a tőzsdén olyan nincsen, de nagyon is úgy fest, hogy visszatért a medve a piacra! És azt még hozzá kell tennem, hogy ez még csak egy görög dolog miatt volt.
Van fenn egy elemzés egy képpel amin azt mutatjuk, hogy melyik országban és milyen méretű problémák lehetnek még!! Csak halkan, ennél még sokkal nagyobbak! Ha megtörténik: most megköveznek páran, de akkor új aljak lesznek. Ha bedőlnek spanyol, portugál, olaszok még lapulnak... nem is sorolom tovább. (vagy csak hasonló ferdítések vannak, mint a görögöknél és bevallják) Remélem ez azért nem fog bekövetkezni!
Azt viszont ki lehet jelenteni bátran, hogy sokkal, de sokkal lassabb lesz a felépülése a gazdaságnak, mint ahogyan azt jósolták, meg gondolták nagyon sokan.
Na de vissza a földre , kicsit elragadtattam magam, csak a csütörtök nagyon emlékezetes időszakot elevenített fel bennem. Elég jöjjenek a tiszta tények.
4 nap alatt esett a piac 800 pontot.
Úgy estek el a támaszok szinte fél órán belül, hogy még nézni is félelmetes volt. Usa például hajszálra volt a felfüggesztéstől, ilyet sem mostanában láttunk.
A több mint 1 éves emelkedő trend is megtört egy hatalmas kiemelkedő forgalmú fekete gyertyával (ezt a hetesen lehet jól látni), ez nem sok jót jelent a longosok számára.
Nem is tudom nagyon értelmezni, mert a volatilitás nagyon komolyan megnőtt és szinte 20 perc alatt jár be az index 100 pontot.
Aki nem szokta ezt meg, vagy nem trédelte le a majd két évvel ezelőtti eső szakaszt legalább 3/4 részben, annak nagyon nagy kockázatot jelent a mostani időszak, a tőzsdei pályájuk elején lévőkről nem is beszélve.
Támasz 5600-5550 és 5382 környékén.
Ellenállás:5862, de mintha ennek a vissza tesztjét pénteken le is tudta volna. Hatalmas felső kanóc!
Fibo szinteket is érdemes figyelni, illetve a gyertyákkal kiegészítve nagyon pontosan meg lehet határozni a támaszokat és az ellenállásokat.
Igazából úgy gondolom, hogy maximum amit a piac ki fog tudni hozni magából felfelé az a hetes charton letört emelkedő trend vissza tesztelése, de ez is a legjobb esetben.
Lefelé kell most majd tekintgetni.
Igazából, akkor fogunk megint egy komolyat menni, ha a csütörtöki alj ami 5550 környéke volt, letörjük (short), vagy miután oda lemegy 2x is az index és ha nagy forgalommal megveszik, akkor be lehet longolni de szigorúan stoppot tenni!!
A longot azért nem nagyon keresném maximum nagyon rövidre.
Picit ki kell várni nem szabad utánakapni, mutassa meg magát a mozgás. Igazából minden indikátor lefelé tart, sok kérdés nem maradt nyitva a további lehetséges mozgást illetően. Még korántsem esett le minden a pincébe van még hely bőven.
Aki nem tud shortolni annak partvonal a többiek pedig nagyon vigyázzanak, mert ez a piac nem veszélytelen egyik oldalon sem!
Dax napos

Dax hetes
Nézzük csak meg, hogy milyen trend ami megtört!
Bizony ám a 2009-es mélypont óta tartó emelkedő trend tört meg, utóbbi időkhöz képest brutálisnak mondható forgalommal!
Itt nincs is mit nagyon magyarázni. Vissza teszt még benne van de többet egyelőre elég nehezen tudnék elképzelni!

A múlt héten is felvázoltunk 2 lehetséges verziót. Abból az egyik be is jött, annyiban tévedtem, hogy nem csak egy sávszélességnyit hanem 3x annyit estünk. :)
Jó szelet, sok sikert! Tessék figyelni és ugye-ugye milyen jók voltak a stoppok a csütörtöki szakadásnál!!! Na ezért kell a stop mindig minden esetben.

23 április 2010
Dax
Semmi sem változott a tegnapi elemzéshez képest. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy szét sz.patják a jó népet. Kiütnek mindenkit, mindkét irányba! Mondjuk az igazi mozgás előtt általában így szokott lenni!
3x megpróbált letörni 3x húzták vissza. Ezek a dolgok a nagy álmoskönyv szerint 4x-e sikerülni is szoktak.
A két szintet kicsit ki kell egészítenem.
Ellenállás a 6250 és 6310 utóbbi a komolyabb.
Támasz 6185 környéke és 6140-46 szintén utóbbi a komolyabb ezt most már nyugodtan ki is jelenthetjük. Ha az a szint törik , akkor indul majd a móka!
Sok sikert, jó szelet és jó hétvégét is, egy hét meló után mindig kell egy kis lazítás is!!!!

08 április 2010
Alakulnak a görögök
Túl sok új dolgot nem tidok írni azon kívül, hogy az amerikai részvénypiacok majdnem elérték (még elérhetik) azokat a szinteket, amelyeken igen komoly ellenállások húzodnak, a németek szintén felértek a csúcsra, és már csak az a kérdés maradt, hogy lesz-e egy utolsó kihúzós kör. Összefoglalva : sem technikailag, sem fundamentálisan nem látok ennél többet a piacokban egyelőre, de nyilván elő lehet húzni a fikóból a régi jól ismert nótát a nulla százalékos hozamokról illetve az ingyen pénzről.
Szintén a régi lemezek pörögnek a görögöknél is, ma már a rövid hozamok is szépen elindultak, igaz a pániknak még van bőven tere, és ha minden így halad, akkor ők lesznek az indikátorok a többi részvénypiacnak is, többek között a spanyoloknak, portugáloknak, íreknek, japánoknak (bár ők egy picit specilálisabb csoporthoz tartoznak) és még sorolhatnám a további piacokat, ahol egy csöppet elszalakadtunk a realitásoktól ... és ne feledjük, itthon sem annyira szép a helyzet, mint az a mi indexünkben látszik. Természetesen az időzítés ismét a kérdés, addig maradhatnak a bátor longosok a piackon.
Végül jöjjön egy chart egy kedves elemző pajtásomtól. Leading indikátor a CMI-től, sokkal gyorsabban mutatja a változásokat a gdp-nél.
Míg a gdp szamitás módszereit kb 50-60 éve dolgozták ki addig ezek a legfrisebb, naponta frissülő adatbázisokból dolgoznak.
Részvénypiaci időzítésre nem feltetlenül alkalmas, de az irányt jól mutatja.

10 február 2010
Most akko' mi van?
Tegnap felröppent egy hír, miszerint a németek megmentik a görögöket ... csak erről a németeket elfelejtették értesíteni, vagy jól adják a tudatlant:)
A németek kitettsége a Club Med trió - kvartett??? - felé nem elhanyagolható; a görög kitettségük 43 milliárd euró, a portugál 47, a spanyol 240 és ugyan nem tartozik szervesen a régióhoz, de ide sorolható Írország is, aki 193 milliárdos német kitettséget tudhat maga mögött.
Szóval konkrétumokat nem tud a világ, de egy független hírügynökség elkapott egy ideges sürgönyváltást:)
A görög fél kérése:
25 január 2010
Hogyan tovább piacok ?
Csürtötökön végül csürtörtököt mondott a német piac, és meghajlott az eladói nyomás előtt, így a március óta tartó emelkedő trendjét is letörte. Mivel másnap sem húzták jelentősen vissza a piacokat, sőt amerikában a nap végére megjöttek az eladók, így innentől kezdve minden long megnyitása, már véleményem szerint (a paic jelenlegi helyzetét tekintve), igen magas kockázattal jár(hat) együtt.
Mint ahogyan az egyik legfőbb amerikai indexben is jól látszik, emelkedő trendnek már nyoma nincsen, egyedül a korábbi bázis alja, 1080 pont körül lehet az a támasz. A korrekciós szintek is viszonylag jó helyre jönnek ki, a német index esetén 5200 körüli szintek már egy erős támaszt jelentenek, az sp500 indexnél ez 970 pont környékén van.

14 december 2009
Aloha! Visszatértem!
Jó estét, reggelt, délutánt, ki mikor fogja elolvasni az elemzést.
Visszatértem. Lehet, hogy páran nem fognak neki örülni, de biztos szép számmal lesznek olyan olvasók is akik örülnek ennek a hírnek. Több ok is közrejátszott abban, hogy nem készítettem elemzéseket, de hagyjuk ezt, ez már a múlt.
Jöjjön a jelen vagy inkább a jövő? Biztos sok ember egy vagyont adna érte ha tudná előre a dolgok történését. Hát igen............
Összességében röviden össze lehet foglalni a dax mozgását: Egy emelkedő trendben mozog MÉG, ami egyre halványabb és hambiék-hoz képest jócskán lemaradó. Jó másfél hónapja egy oldalazás folyik, ami egy szétterülést jelez.
Devizák estek, mint a kő, piacokat meg tartják. Értem én, év végi záróbeállítások. De mi lesz januárban??????
Dax órás
Sáv tetejéhez érkezett a mai nap, adni kellene.
Amúgy sávozik.

Dax 4 órás
Sáv ebben is. Jól látni, hogy milyen szépen rajzolja az emelkedő trendet és ha jobban megnézzük akkor egy emelkedő háromszöget rajzol. Na ennek még szerepe lesz később, nem is kicsi!
Amúgy semmi extra.

Dax napos
Gyönyörűen tartja az emelkedő trendet, de egyre kisebb pattanásokkal és egyre kevesebb a mozgástér. Szűkülünk kérem szépen, szűk lesz az az ajtó!!!
Csak halkan megjegyzem, hogy a nagy beszakadás előtt 8150 környékén ha valaki visszanézi ( érdemes), akkor látni lehet, hogy egy az egyben ugyanaz a mozgás. Én nem vagyok vészmadár csak írom amit látok. Különbség annyi, hogy most jó 2300 ponttal lejjebb vagyunk.
Főbb szintek charton láthatóak egy esetleges esés esetén.

Dax heti
Na ez a legszebb chart a mai elemzésben. Legalább is nekem ez tetszik a legjobban!
Meg lehet nézni, hogy hány próbálkozás volt a kitörésre, ( nem sok mert 5850 eddig kőkemény betonfal rendre beadták) igaz egyre magasabb aljakat csinált az árfolyam. ezzel elég komolyan beszűkítette a mozgásteret. Az idén már nem hiszem, hogy komolyabb elmozdulás jönne még de a következő év első negyedében heves ármozgásokra számítok. A devizapárok és az indexek viselkedése is erre enged következtetni.
Emelkedő trend és a betonfal is jól kivehető.
Idén már érdemes az ünnepekkel foglalkozni hiszen ez a legszebb ünnep az évben. A piacok meg majd megmutatják, hogy mikor kell lépni. Jelen pillanatban csak a legelvetemültebbek, megszállotabbak trédelnek. Ilyenkor a legjobb talán a partvonal.

Sok sikert, jó szelet! És ne felejtsük a stoppokat!!

13 november 2009
Meglepetést okoztak a magyar makroadatok
A kérdés csak az, hogy; KINEK?
Mert aki Magyarországon él az érzi/tudja, hogy amit Londonból, meg Frankfurtból látnak az egy kicsit rózsaszín:)
Ami a legnevesebb magyar gazdasági hírportálon megjelent szalagcímként, hogy "Elkeserítő adat érkezett" és "Kiábrándította az elemzőket a friss GDP-adat" az valószínűleg az újszülötteknek szólt (no meg a látogatottság növelésének).
A magyar és a német gazdaság teljesítményének kapcsolata senki előtt sem titok, így ha a germánok ipari teljesítménye (első ábra: GDP-fehér, ipari termelés-piros, EUR/USD-sárga) a roncsprémiummal és egyéb stimulussal karöltve is csak a halovány szóval jellemezhető, akkor szerintem nem nagyon várható a honi (második ábra: GDP-fehér, ipari termelés-kék, HUFEUR-zöld) adatok ugrásszerű javulása.

14 szeptember 2009
Heti részletes áttekintés
Egy ideje már nem írtam, de sajnos nagyon elfoglalt vagyok az utóbbi időben. Biztos páran hiányoltátok az elemzéseket, most akkor nézzük át gyorsan a lehetőségeket a soron következő hétre.
Dax órás
Emelkedő csatornában mozog az árfolyam egyelőre. Támasz a grafikonon jól kivehető.
Amíg nem esik ki a csatornából, addig simán megvehetik és emelkedhet is tovább. A törés esetén és a támasz elestével kezdhetünk gondolkodni a leforduláson és akkor is csak egyelőre rövidre!

Dax 4 órás
A formációk elég szépen kivehetők. Indikátorok sem túladottságot mutatnak! Halkan megjegyzem, hogy nem tudom meddig tart még ki az emelkedés , de lassan eljön az esés ideje újra.

Dax napos
Fibonacci szintek támaszként szolgálnak. Formációk itt is jól kivehetőek, sok hely már nincsen az ékben. Csak a szignifikáns törése fog nagyobb esést hozni!

Dax hetes
50% fibonacci lenne az ideális korrekciós szint. Remélem azért idáig már nem fog eljutni a történet. Elméleteim, vannak, vízióim is de nem szabad a piacot megerőszakolni! Mindig az lesz amit a piac akar.

Jelenleg nyitott pozíciók:
Dax short 5617 átlaggal. Stop 5710-en.
Deutsche Bank short 49,89 átlaggal. Stop 50,68-on.
Eurusd long 1,4607-ről. Stop 1,4462-nél.
Beírtam az általam preferált szegmensek (dax, deutsche bank) stop szintjét is, mert volt a részetekről igény rá.
Jó szelet, sok sikert, stoppokat használni.

04 szeptember 2009
PMI
A németek piemáj indexe (beszerzési menedzser) augusztusban egészen 49,2-ig szaladt, ami már majdnem 50, így a mély recessziós hangulatból sikerült stagnálás közelivé küzdenie magát.

17 augusztus 2009
Heti részletes áttekintés
Továbbra sincsen semmi extra változás, maradt az árfolyam a sávban. Igaz pénteken rendes kereskedési időben bezárt az alsó szélére és egyelőre úgy fest, hogy folyamatosan az alsó szélek alá szurkál. Előbb utóbb fog is sikerülni neki a letörés. A sáv felső szélének a tesztelésére már nem számítok, inkább a letörésre, nagyon letapadt alulra. A törés esetén egyből egy sávszélességnyi hely van benne lefelé.
Első rövidebb fibo támasz 5240-50 környéke és egy leszúrás is van ide. Viszont ha letörünk ez nem fog támaszt adni. Nézzük a chartokat:
Dax órás
Továbbra is a sávban. Pénteken késői kereskedésben még vissza tudták húzni 5300 alól, de még hányszor. 5300 a kulcs ha törik esni fogunk, viszont ha minél tovább időzik vele az árfolyam annál nagyobb a valószínűsége egy újabb rövid pattanás esélyének. ( nagy emelkedésre nem számítok) A reggeli deviza illetve távol keleti árfolyamalakulásokat elnézve, elég nagy az esély rá, hogy már nyitóban le is törjük a támaszt, na de majd estére elválik, hogy mi is lesz. Egyelőre megvan az esélye!

Dax 4 órás
Ugyan az mondható el , mint az órás bontásban azzal kiegészítve, hogy az emelkedő trend megtörése óta oldalazik és egy elég szabályos sávot alakított ki amit többször is bejárt már az árfolyam. Teljesen olyan, mint ha egy tetőt építene. Ha mégsem tető, hanem egy bázis amiből felfelé indulna, mert mindig 2 irány van, akkor komoly emelkedésnek leszünk még szemtanúi.
Erre adnám a kevesebb esélyt de sosem lehet tudni! Az eséshez kell a sáv letörése és akkor jönni fog a momentum is.

Dax napos
Jól láthatóak a szintek. Esésben egyelőre még csak egy halvány rezzenését láttam az igazi momentumnak, de már lehettt látni. Shortos szempontból élmény volt nézni, hogy hogyan is adnak bele a piacba!
Szintek jól láthatóak rövidebb, illetve hosszabb megközelítésből. Első komolyabb támasz zóna az 5000 környéke.

Dax heti
A kicsit távolabbi jövőt, fogalmazzunk úgy, hogy középtrendet mindenképpen, de akár a hosszabb is ez a chart alapján mond nekem a legtöbbet. Tessék megnézni a fibo szinteket, a felszúrásokat, a 2000-2003 esében a leszúrásokat felpattanásokat, indikátorállásokat.
Érdemes átnézni! A sárga karikákban is elég egybevágó dolgok vannak feltüntetve. Nekem aztán beszélhetnek a recesszió végéről, meg az alagút végéről, meg az új long trendről!!! Nekem ez még nem az! Még akkor sem ha a 200 napos felett vagyunk egyelőre.

Sok sikert, jó szelet! Figyelni, mert mindíg 2 irány van! :)

05 augusztus 2009
Dax: Letörés, Letörés, Letörés!
Kiesett az ékből végre valahára! Nagyon nehéz szülés volt, de egyelőre úgy néz ki, hogy letört. Arra kell nagyon figyelni, hogy milyen lesz a vissza teszt ha lesz. Ez így egyértelmű lefelé menet lesz.
Mind rövid, mind swing, eladási és longzáró jelzéseket kaptunk a mai napon. Hosszabb távon még tarthatóak az alulról hozott longok, de a következő bontásokban lehet majd látni a pontos támasz illetve a későbbi ellenállási szinteket.
Dax 4 órás
Egyértelmű hosszú piros gyertyával esett ki az ékből. Szinte minden lehetséges mozgásteret kihasznált és 3. nap fel le rángatás után úgy néz ki, hogy végre megadta magát.
Persze ehhez mindenképpen kell az elkövetkezendő 2 napban a megerősítés. Megpróbált kitörni (álkitörés), nem sikerült most megpróbál lefordulni (remélem több sikerrel).
5300 alatt megpecsételődik a sorsa. Abban az esetben nem pár száz pontos esésre kell felkészülni. Halkan jegyzem meg, még az is elképzelhető, hogy ez lesz az a szint amiről már beszélek egy ideje és lefordulás után egy komoly esésbe kezd majd az index!! 21 pont hiányzott a tökéletes egyezéshez!!! (5463 vs 5484)
Lehet, hogy mégiscsak működni fog az analógia???? Pár nap, max pár hét és választ fogunk kapni, mert ha igen akkor jövő hét közepére rendesen 5000 alatt kell majd lennie az árfolyamnak.

Dax napos
Hát ezt a chartot nem nagyon kell ragozni. Egy elég méretes emelkedés után a végére begyorsult az árfolyam kialakított egy felfelé éket, amiből a tankönyvek alapján is lefelé szokott kitörni az árfolyam. És tessék hihetetlen de úgy néz, hogy működik.
Két különböző bontásban is felrajzoltam a fibo szinteket. Az egyik annak aki rövidre trédel, a másik picit hosszabb távra. Egyértelmű erős támasz az emelkedő trendvonal. Egy dolognak elég komoly esélye lehet. Mégpedig ha az árfolyam megtörné ezt az emelkedő trendvonalat, akkor elég nagy esély van minimum egy pánikalj tesztnek, ha nem egy új lownak. De ezt még csak halkan. Viszont az analógiába ez illene bele. Az indikátorok is rendesen plafonon vannak ezért a mozgástér azok felől adott!
Első komolyabb támasz 5000 környéke.
Az indikátorok is mutatják a longok lezárását. Aki úgy gondolja, hogy már új bikapiac van az kérem tartsa a longokat, aki nem így vélekedik azoknak itt az ideje felvenni az eladási pozíciókat és stopokat 5500 fölé kevéssel. Ha lefordulás akkor azt a szintet már nem kellene, hogy elérje az árfolyam. Aki biztosra akar menni, az várja meg az 5300 törését.
Kapkodni sem kell de aki nagyon úgy gondolja, hogy short a következő időben az irány akár hosszabb távon újra az ma vagy tegnap legkésőbb holnap felveszi az eladási pozíciókat. Mi is ezt tettük hétfőn, kedden.
Viszont ha nem értenek páran egyet a tetőkereséssel, azok várják, meg amíg a mozgóátlagok is beadják az eladási jelet!

Közlöm veletek a meglévő nyitott pozíciókat:
Eurhuf long 265,20-ról. Kiszállás 270 felett.
Dax short 5406 átlaggal. Szokásos méret háromszorosa lépcsózetesen zárjuk és újranyitjuk a pozíciókat, betartva a megfelelő kockázatkezelést.
Mai lezárt pozíciók:
Usdhuf long nyitva 185,40 átlaggal, zárva 186 átlaggal. Tiszta nyereség/veszteség teljes tőkére 0,4%.
Az volt a baj, hogy elég rosszul indult ez a pozíció és ha egy jelentősebb negív irányból jön vissza a pozíció és kényelmetlenül érzi magát benne az ember, akkor másodszor nem szabad engedni neki ezért lezártam. Ha kell inkább újranyitom. Ameddig nem kezd el esni az eurusd addíg ebben sem biztos, hogy komoly mozgás lesz. Nagyon sokszor működnek a megérzések, azok nélkül nem nagyon tudom elképzelni azt, hogy valaki sikeres legyen. Nekem már nem egyszer segítettek!
1/3-ad Dax short zárás amit 5443-on tegnap előtt nyitottunk és ma 5342- nél zártunk, teljes tőkére vetített nyereség 7,1% volt.
Mint feljebb említettem háromszor akkora pozíciót vettünk fel és azeket lépcsőzetesen zárjuk és nyitjuk újra. Mivel ezen a pozíción nettó 100 pont jó irányú elmozdulás volt ,ezért lezártuk. Ugyan így kezeljük a többi pozíciót is és vesszük fel szintek törése esetén az újabbakat, de soha sem 3 nál többet. A kockázat viszont majdnem ugyanaz, mint 1 pozíció esetén. Folyamatosan haladunk az árfolyammal amíg lehet és amíg nem kell rövidre, akár fordítani is.
Ez az egyik stratégia ami nagyon jó találati és hozam arányokkal rendelkezik, nem utolsó sorban szépen jövedelmezik is. Ez egy kipróbált és már több, mint 2 éve használt technika. A nagy esések idején rengeteg jó trédet eredményezett. Az sem volt ritka, hogy 20!! trédből 1 max 2 pozi volt nullás vagy kicsi vesztő. Persze ott volt egy hihetetlenül erős trend, ami 50-100 évente egy adatik meg. Úgyhogy aki ebben az utolsó 2 évben benne volt, az nem biztos, hogy a tőzsdés pályafutása során fog még ilyent látni.
Eurhuf long felvéve 265,20-nál fele pozíció zárva 268-on. Elért tiszta nyereség a teljes tőkére vetítve 2,18%.
Ebben az esetben meg a megfelelő pozícióméret mellett figyeljük az alakulandó nyereség összegét is és ha az meghalad egy bizonyos értéket amit előre lefektettünk, akkor realizálunk belőle. Ebben az esetben ez történt.
Remélem senkit sem untattam az eszme futtatásommal és azt még jobban remélem, hogy ezzel segíteni is tudtam nektek olvasóinknak!
Sok sikert, jó szelet!!
Stoppot mindig használni, újra jöhetnek a volatilis időszakok!

02 augusztus 2009
Heti áttekintés
Előre leszögezem, hogy a mai áttekintés során nem sok mindent fogok írni a chartok mellé!
Beszéljenek helyettem a grafikonok:
Dax órás
Még mindig az eszetlen emelkedő trendben, de érdemes egy pillantást vetni, hogy menyire penge élen táncol már ez az erőltetett menet!!
Ezt az igazán szép emelkedő trendet törve, előjöhetnek a profitrealizálók és az eladók is! Komoly momentumra számítok ha törik ez a trendvonal nagyon érdemes figyelni, mert kiváló short beszállási pontok lesznek!
Lentebb majd látjuk, hogy milyen komoly szintek parancsoltak egyelőre megálljt az árfolyamnak.
Ha törik a trend mindenképpen érdemes beleadni az indexbe. Ha mégsem sikerül letörni, akkor 5380-400 felett megnyílik a tér egy utolsó általam már nem várt menetre.

Dax 4 órás
Beszélhetünk itt long trendről, meg egyértelmű félreérthetetlen bika piacról, de akkor tessék még a legelvakultabb longos-nak is erre a chartra ránézni és egyből észre fog venni valamit!
Van még egy egész pici hely benne de ez már csak napok kérdése és eldől a komolyabb irány ami meg fogja határozni a következő hónapok kimenetelét.
Érdemes azért vigyázni, egy áll kitörés benne lehet a pakliban viszont az teljesen egyértelmű, hogy ha long trend akkor sem most kell már beszállni! Úgy fogalmaznék, egy hajszálnyira a letörés előtt!
Teljesen olyan eufória lett úrrá a piacokon, mint a korábbi csúcsok közelében a nagy beszakadás előtt. Semmi sem számít mindenki venni akar, hogy nehogy lemaradjon a giga emelkedésből!
Érdemes átolvasni pár fórumot lila köd lett úrrá az embereken!

Dax napos
Tessék jól megnézni ezt a chartot. Kettő dolog igen szembeötlő. Mégpedig az egyik az az, hogy napos chart is elég komoly túlvettséget mutat, a második pedig az, hogy nézzük csak meg a berajzolt vonalakt!
Így már mindenki láthatja, hogy miért is nem ment a német piac egyből tovább és, hogy miért is fordult le rövidre a 5380-5400 régióból.
Új hónap, új szelek? Lehet de úgy gondolom, hogy pár héten belül eldől, hogy mivel is állunk szemben és mennyire másoljuk majd a múltat!!

Dax hetes
Különösen sok extrát erről a chartról nem lehet elmondani, de lassan már ez is túlvett állapotba kerül. Visszajöttek az indexek egy 50-60% esés után 50% rendben.
És mia agarancia, hogy innen felfelé mennek új csúcsra és nem feleződnek le érintve a 10 éves trendvonalat!
Akár mivel is állunk szemben, akár csak egy sima túltermelési válsággal, vagy egy igen komoly eddig még nem látott recesszióval, akkor sem hinném, hogy ennyi és itt volt a piac alja! Még akkor sem ha a piac már előbb fordul, mint a gazdaság! Szerintem ez még nem volt meg! Ha új aljak nem is lesznek( én személy szerint várom még) de egy W formáció a minium amit elvárok egy pánik alj tesztekkel. Úgy gondolom, hogy pár hónap távlatában választ is fogunk kapni rá!
Egy megjegyzés még: tessék csak megnézni az egyik legnagyobb dax komponens részvényeit a Deutsche Bank-ot, minden szép minden jó, és mikor előjönnek azzal, hogy mégsem úgy alakultak a számok , mint ahogy vártuk, úgy csapják és öntik meg, hogy 10% feletti minuszban kerül az árfolyam szempillantás alatt. Nem egy kis speki papírról beszélek. Döntse el mindenki, hogy ez is csak véletlen ugye! Aztán egy gyengus visszateszt után még napon belül újra lefordítják és ütik tovább forgalommal!! Ez mind azért, mert minden szép és jó!!

Dax összehasonlítás 2000-2003 vs 2007-????
Lehet itt sok mindenről beszélni, de nézze meg mindenki a chartot és döntse el!!
Valahol a csúcsnál járunk, ha egészen pontos akarok lenni akkor 5484-ig mehetne a dax.
Viszont az alacsonyabb bontású chartok ezt már nem támasztják alá, hacsak nem beleszaladunk elsőre egy állkitörésbe. Remélem azért már nem.

Szemeket nyitva tartani lassan a nyáriszünetnek is vége, meg megleszenk az ideális korrekciós szintek is, aztán................??????
Stop-loss mindenek felett, jó szelet, sok sikert és még több nyereséget tapasztalatot!
Ui.: Mégiscsak beszéltem eleget a chartok mellé is! Hiába ez menet közben kikívánkozott belőlem. :))

26 július 2009
Heti áttekintés
Hol is kezdjem? Kitörés!!!...........Kitörés!?!?!????!!???
Erre választ fog adni az elkövetkezendő pár hét, már lehet, hogy a soron következő is.
Igaz, hogy technikailag rendesen kitört az árfolyam és célba vette a 6000 régiót fibonacci szintek alapján. DE....!!! A következő grafikonok azért elég nagy fokú óvatosságra intenek, nem biztos, hogy most kell majd még beszállni a long oldalra. Bár kétségkívül szépet lehetett fogni a vételekkel az elmúlt 2 hétben.
Long-Long-Long mindenki ezt kiáltja viszont felsorolok most pár ellenérvet is és megpróbálom a grafikonok segítségével alá is támasztani.
Akkor lássuk a " newbigbull-t" vagy a "bikabőrbe bújt medvét" ???????????
Dax órás
Gyönyörű szép emelkedő trendet rajzolt ki az árfolyam. Ez az egyik nézőpont. A másik, hogy egy nagyon meredek trendről van szó ami 10 nap alatt alakult ki és érdemi visszakorrekció sem volt, az árfolyam 17,4%!!!!!!!! emelkedett visszateszt nélkül!
Lehet a tetejét keresni de amíg ez a hirtelen emelkedő trend nem törik addig csak nagyon óvatosan a shortokkal, viszont ha ez a trend törik akkor mindenképpen érdemes beleadni az indexbe, mert több száz pontos esés is jöhet majd.
Addíg viszont aki nem longolta le az utolsó 2 hetet az jobban teszi ha partvonalon marad , mert a kitörés ellenére sem tudjuk, hogy mi lesz , lejjebb majd látni lehet a grafikonokon, vannak komoly ellenállások ebben a régióban.

Dax 4 órás
Volt egy viszonylag széles, enyhe eső trend ,amit egy sokkal keskenyebb és ami számomra érdekes, sokkal meredekebb emelkedő trend váltott fel.
Rsi ami a bollinger szalaggal összenézve, elég komoly túlvettséget mutat azt sugalja, hogy az emelkedésbe nem biztos, hogy még most is érdemes beszállni.
Viszont mostanában minden megtörténhet ami nem észszerű és nem logikus. Ilyenkor szokták mondani, hogy ne keresd a miértjét csak sodródj a "fősodorral"!
Számomra érthetetlen ez a nagy optimizmus és emelkedés. Szerintem viszont meg lesz az eredménye ugyanúgy, mint a 8000 környéki csúcsoknál is megvolt csak ki kellett várni.

Dax napos
Ebben a felbontásban kapásból felsorolok 2 olyan dolgot amit nagyon régóta nem láttunk.
1. 10.!! zöld gyertya egymás után. Ilyet sok zöld napot elég régóta nem láttunk. Órás chart pedig nagyon jól mutatja az emelkedés mértékét, ami index szinten 17,4% ez egyedi papírokban azt jelenti, hogy nem volt ritka a 30% emelkedés pár nap alatt sem! ( Ugye ez teljesen megalapozott és észszerű!)
2. Napos bontásban az rsi 70! érték fölé ment. Na ez sem volt mostanában így!
Én már longot itt nem mernék nyitni, de a short talán még korai. El kellene kezdenie tetőt kiépíteni és majd abból letörni, ezért a beleadásokkal is érdemes még várni. Azt senki sem tudhatja, hogy meddig megy ez az eszetlen emelkedés és meddig képesek még forgalom nélküli napokon kitépni a piacokat. Ha nem figyelünk és nem vagyunk következetesen szigorúak akkor ez bizony sok pénzünkbe kerülhet.
Komoly ellenállási zóna van a 5335 körüli régióban ami, foghatja esetleg meg is fordíthatja az árfolyamot. Pénteken 5300 körüli magasságban azért az eladók első körben odacsaptak egyet elég egyértelműen a daxnak. Jövő hét elején kiderül, hogy csak egy rövid realizálás vagy hosszabb távú pozíciók felvételeit láttuk-e.
Van több chart is, ami alapján elég komolyan másolja az árfolyam a 2000-es évek eleji esést.
Tessék venni a fáradtságot és utánanézni, hogy most hol is jár az árfolyam és minek is kellene következnie az elkövetkezendő hetekben hónapokban.
Dax heti
Elvileg kitört az eső trendből az árfolyam. Elvileg meg kellene venni annak a ki hosszú távra vesz. Elvileg nem short az irány. DE! Láttunk már olyat a 2000-2003 között ugyanezt mutatták a chartok és mégis új index minimumok következtek.
Megtudjuk egy fél év távlatában, hogy megismétlődik-e a múlt és ha igen akkor mennyire pontosan.

Zárszóként jó szelet és sok pontot nektek!
Stoppot minden esetben használni!

12 július 2009
Egy hét szünet után újra Dax részletes elemzés
Egy kis Balatoni pihenés után újra jelentkezem egy részletesebb német piaci áttekintéssel.
A fej-váll alakzat beteljesült megvolt a letörés, annak a vissza tesztje is és szépen oldalazgat csorog tovább lefelé az index. A letörést kivéve nem olyan intenzívek a beleadások, mint korábban a nagy szakadások idején.
Ez talán azzal is magyarázható, hogy töredéke lehet a nagyobb piaci szereplők részvénykitettsége mint a szakadás előtt. Ezt a gyér forgalmak is teljesen alátámasztják.
A volatilitás is megnőtt elég szépen az utóbbi hetekben, nem ritka a daxon napon belül akár 150 pont mozgás is. Ez teljesen a kis forgalom magáé, hogy régen kicsinek mondott pénzekkel rendesen odébb teszik a piacot.
A lényeg, hogy lehetett a zavarosban halászni. az utóbbi időszak elég jól feküdt a stratégiánknak amit az indexkereskedésre használunk.
Ezt a számlaegyenlegünk is alátámasztja, nem dicsekvésképpen de mióta elkezdtük a trading naplót vezetni és közzétenni a kötéseinket, azóta 40% körüli pluszban van az egyenlegünk.
Nagy részben Dax indexet, Eurusd devizapárt trédeltünk, de volt Nikkei index, Gbpusd, Eurhuf, és jelenleg is van még Dow Jones index pozíciónk.
Na de ennyi elég röviden bevezetőnek, jöjjenek a grafikonok:
Dax órás
Eső csatornában halad az árfolyam, esés szempontjából biztató, hogy nem egy nagyon meredek hanem egy enyhén meredek csatornában mozog. Így nem kell annyira tartani az eszetlen visszatépésektől. Eléggé a csatorna felső széléhez próbál tapadni, ha kijön belőle akkor le kell zárni rövidre a shortokat.
A grafikonon azt is láthatjátok, hogy hol fogjuk zárni a nyakvonal környékén visszanyitott shortokat. Nagyobb bontásban meg azt is, hogy miért zárunk egyszer itt, és nyitjuk újra ha tovább szakad az index.
Indikátorok inkább az alsó tartományban, de se nem túladott, se nem túlvett, olyan semleges állásban. Kezd óráson picit beszűkülni az index.
Elképzelhető , hogy egy újabb bázist épít további esés előtt. De azt sem szabad szem elől téveszteni, ha kijönne az eső trendjéből. Itt óráson az lenne az első jel a shortok zárására.

Dax 4 órás
Ebben a bontásban láthatjuk, hogy nincsen azért olyan sok hely lefelé a csatorna alsó széléig! Amíg óráson durván 4350 környékét adja a csatrona alsó széle, addig itt 4480-4450 lenne az alsó érték.
Viszont itt van egy mozgóátlagok által beadott eladási jelünk és a Cci indikátor is a shortok nyitását erősíti meg ha tovább esik az index.
Itt is látható, hogy hol fogunk egyszer zárni. Lehet, hogy pont a szakadás előtt zárunk, de nagyobb bontásban látni fogjuk, hogy ezen a szinten több támasz is található és a stratégiánk alapján is itt kell zárjunk.

Dax napos
Na ezen a charton sok mindent elég jól lehet látni. Akkor mindjárt kezdeném is azzal, hogy miért is itt zárunk második érvként, a stratégiánk által meghatározott szint után. Azért mert itt van 4565 és 4529 között a fibo 61,8% szint. Ennyit a meglévő dax pozícióról.
Nagyon szépen látható, hogy volt egy emelkedő trend a nagy esés és általa kijelölt mélypont után ami megtört. Kialakult egy hatalmas fej-váll formáció ami életbe lépett azzal, hogy letört. Van egy új immár eső trend amiben mozog az árfolyam. És ha jól megnézzük, akkor körülbelül, de nem egészen pontosan több szint és vonal is a 4400 körüli értéket( +- 30-40 pont) adja ki első nagyobb megállónak az esésben. 4565-4529 támasz zóna elesésével nagyon nagy a valószinűsége, hogy le is jön ide az árfolyam.
Korábban a fej-váll-ból, 4170-4100 közötti célárat állapítottam meg, ez szerintem teljesülni is fog, viszont abban biztos vagyok, hogy nem egy ütemben folyamatosan visszahúzások nélkül!
Úgy gondoltam korábban, hogy a mostani emelkedés utána lefordulásból új minimumokat fog ütni a dax ezt értsük úgy, hogy 3589 alá fog menni.
De! Annyiban komolyan át kell majd nézni és folyamatosan értékelni az indexet és vele együtt az indikátorok mozgását, hogy milyen gyorsan mozognak lefelé. Még azt mondom, hogy egyértelműen lefelé állnak a piacok a német piaccal egyetemben és a gazdaságban pici szikráját sem látni javulásnak sőt......, de hirtelen a chartra és az indikátorokra nézve nem fog tudni leesni új minimumra az árfolyam.
Azt persze nem zárom ki, hogy történik valami rendkívüli dolog a világban és szétszedik újfent a piacokat, ráadásul erre vannak is utaló jelek, de ha nem lesz rossz a jelentésszezon, akkor nem lesz egyszerű dolog benyomni a piacokat.
Józan ésszel gondolkodva minden jel arra mutat, hogy semmi sem javul és még nagyobb a baj ,mint amire a sok nagyokos gondol és irány a 2003-as minimumok ( ami szerény meglátásom szerint lenne az igazi, ott kellene komolyan először elgondolkodni papírok hosszabb távú vételein), ráadásul ott húzódik a 10 éves emelkedő trend (durván 2700 érték +-). De általában a piacok előbb fognak aljat, mint a gazdaság. Viszont kísértetiesen hasonlít a mostani esés, a korábbi nagy beesésekhez. Ez is utalhat még komoly esésekre, de ezzel szemben meg a korlátlan pénznyomtatás és pumpálása a gazdaságba nem lehet tudni, hogy még milyen méreteket fog ölteni.
Ezért folyamatosan figyelni és napról napra értékelni a mozgást és a lehetséges mozgást.

Dax heti
Kicsit elkalandoztak a gondolataim az előbb, de látni, hogy komoly szint volt a 4664 és miért tartott az a nyakvonal olyan erősen is. De letört.
Az is nagyon jól látható, hogy éppen a hosszú eső trendvonalat már nem tudta meghaladni az árfolyam és minta szerűen le is fordult róla.

Végszóként lefelé áll a német index, de rövidre mindkét irányban foghatóak szép trédek. Több hely van lefelé egyelőre mint felfelé, azért azt kell erőltetni amíg nem változik a kép.
Bármikor újra komoly csontvázak eshetnek ki a szekrényekből. Valahogy olyan feelingem van, hogy nagyon sok pénzt belevertek a piacokba és a gazdaságba a kormányok legfőképpen Usa és semmi hatása sincsen!
Jó szelet, sok sikert a következő hétre!

06 július 2009
Heti összefoglaló és ajánló
Mit is mondjak....... Fej-Váll minden szinten, minden indexben. De ahogy az tőlem szokás a Dax került jobban tanulmányozásra. Hiába akárhogy is büntetett egy időben ez az én terepem. Na elég az érzelmeskedésből lássuk a chartokat.
Dax órás
Pénteken már látni lehetett és szinte biztos volt, hogy nem fogja tudni letörni az index a 4670-et ami a nagy fej-váll nyakvonala. Usa nélkül úgy néz, ki hogy csak nagyon ritkán képes önálló életet élni az index.
4670-nél 2 lehetőség maradt:
1. megvesszük a támaszt szigorúan stoppolunk alatta és várjuk a pattanást. Erre azért is lehet valamennyi esély, mert az indikátorok kissé túladottságot mutatnak. Nem vészes de érdemes szem előtt tartani. Ha többszöri próbálkozásra sem tudja napközben letörni az index a 4670-et akkor 4750 minimum benne van felfelé.
2. 4670 alatt beadjuk stop ugyanolyan szigorúan felfelé 4750 felett berakni és várni a momentum bejövetelét ami szerintem fog is jönni menetrend szerint.
Emelkedő trend megtörve folytatást várjuk. 4670 alatt az első kisebb megálló 4530 környéke.
Azért a shortnak van nagyobb esélye de nagyon óvatosan bánjunk vele, mert benne lehet egy visszarántás is!
4670 alatt mi belépünk eladási pozícióba.
Dax 4 órás
Már itt is szépen kivehető a fej-váll. Nyakvonal a kritikus szint. Vagy pattan vagy törik!

Dax napi
Berajzoltam a távolabbi célárat ez persze nem teljesen pontos de a szemléltetés szempontjából megfelelő, hogy körülbelül mekkora mozgás is várható. A pontos érték valahol 4150-4050 között lesz.
Egy nap optimizmussal teljesen kitölthető lesz a jobb váll.
De a közép trend nem téma, sem a hosszú.
És ha jobban megnézzük a chartot, akkor látjuk azt ami nagyon fontos , hogy a mozgóátlagok újra eladást adtak rövid vételi jelt és tiszavirág emelkedést követően!

Dax heti
Eső trendben és a megfelelő szintről visszafordítva. Többet nem is mondok. Csak még annyit, hogy sokan már új long trendről beszélnek, de én ilyen kijelentésekkel roppant óvatosan bánnék még!
Van egy lehetséges forgatókönyvem de azt a későbbiekben adom közkincsé! :)

Rövidre bármelyik irány megjátszható, de úgy gondolom, hogy közép és hosszabb távon azért még mindíg lefelé áll a történet.
Sok sikert, jó szelet és még több profitot!
Stop-Loss!!

28 június 2009
Német piac kivesézve
A hétvége sok pihenéssel, a mai nap pedig már sok gondolkodással és elemzéssel telt. A német piacot vettem jobban górcső alá, és több felbontásban minden irányból megpróbáltam kielemezni a jövő hétre vonatkozó további mozgási lehetőségeket.
Nem is szaporítom itt a bevezetőben tovább a szót, beszéljenek helyettem a grafikonok.
Kezdjük a legkisebb felbontással és haladjunk a nagyobb felé.
Dax órás
Egy meredek eső trendet mutatott be az index, majd a már korábban említett támaszok meg is fogták a zuhanást. Kioldalazott az esésből, elkezdett építeni egy rövid emelkedő trendet, majd a múlt hét második felében sávozásba váltott át a mozgás. Kettő komolyabb szintet tudnék kiemelni.
Az egyik a 4866 környéke ez a sávtető és egyben az ellenállási szint is. A másik a 4750 ami ebben a helyzetben sokkal fontosabb értéknek tartok, mivel ez egybeesik a sáv alsó szélével és a rövid emelkedő trendvonallal is.
A képlet egyszerű annak aki rövidre játszik. 4866 felett meg kell venni, mert akkor kitör a sávból az index és nem jó a short. Egy kitörés esetén 4930-4950 érték gyorsan elérhető!
4750 alatt el kell adni, mert letörte a sávot és a rövid emelkedő trendjét.
Amíg viszont a megemlített 2 érték között van, addig bármi lehet és a legésszerűbb ha senki semmit sem tesz míg ki nem lép belőle.
Megemlíteném még a 4670 körüli értéket, ami fontos szerepet játszat még a továbbiakban.
Más bontások kielemzésekor majd meglátjuk, hogy miért.

Figyeljünk a kitörés esetén elérhető célárat és azt is ha letörik, mert napos charton van egy formáció amiben mind a 2 rövid verzió komoly szerepet tölthet be!!
Dax 4 órás
Beesett az árfolyam, majd konszolidációba kezdett és gyönyörűen kirajzolt egy eső csatornát,
szépen kijelölve a csatorna tetejét és alját is. Ezzel tulajdonképpen megkönnyítette a dolgot, mert így pontosan lehet tudni, hogy hol kell stoppolni, vagy beszállni, illetve realizálni.
Ebben a bontásban is jól kivehető a rövid emelkedő trend, mint konszolidáció az esésben, de eddig teljesen jól mozog az eső csatornában.
4750 törése esetén elérhető lehet a csatorna alja ami kb. 4540 környéke.
Így meg is kaptuk a jó belépési pontokat, lehetséges célárakat, és azt is, hogy melyik az a szint ami felett már nem short a további irány. Ha kilép az árfolyam felfelé ebből az eső csatornából akkor le kell zárni az esetlegesen felvett eladási pozíciókat!

Dax napos
És akkor következzen az a chart ami feketén-fehéren megmutatja azt, hogy miért is fér bele órás chart alapján akár egy kitörés a szűk sávból, meg egy letörés is. Ha ez a formáció életbe lép akkor egy lesz a kimenetele mind a két esetben.
Lássuk a formációt:

Kulcsszint 4670!! Ez nyakvonal és egyben fibo támasz szint is. Ha ez elesik 500 pont mozgás van benne az indexben lefelé. Ez a verzió csak abban az esetben él ha nem megy 4950 felé egy rövid kitörés esetén az árfolyam és utána le is tudja törni a nyakvonal értéket. Aki ügyes az a törést már pozícióból, kellő távolságból figyelheti majd.
És akkor végezetül helyettesítsük be a fent kielemzett 2 chart alapján leírtakat és mindenki döntse el saját maga, hogy egybeesnek-e vagy sem!
Mindenkinek sok sikert és jó szelet!!
Stopp-loss mindenekfelett, fő a fegyelem!
Zárszóként itt egy hetes bontású chart.
Erre csak azt tudom írni, hogy no comment...... mindenki döntsön maga, hogy mi a helyzet!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)