A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Világválság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Világválság. Összes bejegyzés megjelenítése

06 május 2010

Megoldási lehetőség(ek)

Az elmúlt időkben csak arra öszpontosítottunk, hogy leírjuk, mi zajlik a világban. Most egy pár gondolat erejéig megpróbáltuk átgondolni, milyen lehetőség(ek) vannak annak érdekében, hogy ne történjen meg a legrosszabb, azaz egy újabb teljes összeomlás.

Az első, és talán legfontosabb tényező az EKB részéről szükséges, mégpedig egy kötvényvásárlás keretein belül. Ez véleményem szerint elengedhetetlen alapja lenne a kemény megszorításoknak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ne történjen meg az, amelyet pár éve láthattunk a Lehman csődje után. Természetesen a megszorítások miatti recesszió európában (Kínában fiskálisan már régen szorongatnak) szinte elkerülhetetlen, így már csak amerikaiak azok, akik megpróbálhatnak megmaradni valahogyan a recesszió nélkül. Kérdés csak az, hogy mit érnek majd egyedül ?

Időközben már mindenki a teljes euró összeomlását vízionálja, így röviden pattanás jöhet, ám továbbra is az a véleményem, amíg a tagok nem tartanak egységesen össze, sőt még országokon belül is ekkora az ellentét, addig az euró halálra van ítélve.

Kiegészítés: Még hétvégén olvastam egy cikket a ny times oldalán, ahol egy beszédes kis chartot is találni. Ezen láthatjuk, hogy mit tartogat(hat) még számunkra a EKB késlekedése.

Milyen kis buborék Görgöország, és mekkora parát tudott előidézni ... És mi van az olaszokkal ? Semmit nem hallani róluk.

13 október 2009

Hogy is van ez ?

Bevallom, nézegetem a piacokat....

Két dolgot látok, az első, hogy minden, leaglábbis szinte minden fontos papír, kitörés előtt áll, de annyira egyszerre értek csúcsra, hogy az már szinte fáj. Egyébként valahol még örülhetnék is neki, hogy mennyire jól néz ki minden, mert bármire is nézek rá, szinte mindenhol gyermeki vigyor ül az arcomra, szorongatom a kis matchboxomat, amire ösztönös nyálcsorgás indul be ... nem, ez nem, de valahogy minden szép, mint mikor azzal a bizonyos kis autóval a kezemben láttam a világot annak idején.

Azóta pár év azért eltelt ... De maradjunk a picoknál. Abban biztos vagyok, hogy ha kell, longolni fogunk, csak azok a sötét felhők zavarnak a távolban (második), amelykre kényszeresen is ránéz néha az ember, aztán elfodul, majd csak zavarja a tény, hogy a perifériája szélén még mindig ott van. Ettől nehéz eltekinteni ... Nameg attól is, hogy ha belegondolunk, nehéz elhinni, hogy egy behalt rendszerből semmi rossz ne maradjon vissza, és minden a régi szerint haladjon tovább, mindössze csak annyit változtatván a dolgokon, hogy lekommunikálták : ne féljél, soha nem lehet baj, mert ha pénz kell, majd nyomtatunk, ha szép szavak kellenek, hát azt is megkapod, és még sorolhatnám ... meglátjuk mi lesz, mert a szavak mögött szinte üvölt a mondandója mindezeknek, mégpedig :a shownak folytatódni kell ...

05 augusztus 2009

Dax: Letörés, Letörés, Letörés!

Kiesett az ékből végre valahára! Nagyon nehéz szülés volt, de egyelőre úgy néz ki, hogy letört. Arra kell nagyon figyelni, hogy milyen lesz a vissza teszt ha lesz. Ez így egyértelmű lefelé menet lesz.

Mind rövid, mind swing, eladási és longzáró jelzéseket kaptunk a mai napon. Hosszabb távon még tarthatóak az alulról hozott longok, de a következő bontásokban lehet majd látni a pontos támasz illetve a későbbi ellenállási szinteket.

Dax 4 órás

Egyértelmű hosszú piros gyertyával esett ki az ékből. Szinte minden lehetséges mozgásteret kihasznált és 3. nap fel le rángatás után úgy néz ki, hogy végre megadta magát.
Persze ehhez mindenképpen kell az elkövetkezendő 2 napban a megerősítés. Megpróbált kitörni (álkitörés), nem sikerült most megpróbál lefordulni (remélem több sikerrel).

5300 alatt megpecsételődik a sorsa. Abban az esetben nem pár száz pontos esésre kell felkészülni. Halkan jegyzem meg, még az is elképzelhető, hogy ez lesz az a szint amiről már beszélek egy ideje és lefordulás után egy komoly esésbe kezd majd az index!! 21 pont hiányzott a tökéletes egyezéshez!!! (5463 vs 5484)

Lehet, hogy mégiscsak működni fog az analógia???? Pár nap, max pár hét és választ fogunk kapni, mert ha igen akkor jövő hét közepére rendesen 5000 alatt kell majd lennie az árfolyamnak.



Dax napos

Hát ezt a chartot nem nagyon kell ragozni. Egy elég méretes emelkedés után a végére begyorsult az árfolyam kialakított egy felfelé éket, amiből a tankönyvek alapján is lefelé szokott kitörni az árfolyam. És tessék hihetetlen de úgy néz, hogy működik.

Két különböző bontásban is felrajzoltam a fibo szinteket. Az egyik annak aki rövidre trédel, a másik picit hosszabb távra. Egyértelmű erős támasz az emelkedő trendvonal. Egy dolognak elég komoly esélye lehet. Mégpedig ha az árfolyam megtörné ezt az emelkedő trendvonalat, akkor elég nagy esély van minimum egy pánikalj tesztnek, ha nem egy új lownak. De ezt még csak halkan. Viszont az analógiába ez illene bele. Az indikátorok is rendesen plafonon vannak ezért a mozgástér azok felől adott!
Első komolyabb támasz 5000 környéke.
Az indikátorok is mutatják a longok lezárását. Aki úgy gondolja, hogy már új bikapiac van az kérem tartsa a longokat, aki nem így vélekedik azoknak itt az ideje felvenni az eladási pozíciókat és stopokat 5500 fölé kevéssel. Ha lefordulás akkor azt a szintet már nem kellene, hogy elérje az árfolyam. Aki biztosra akar menni, az várja meg az 5300 törését.

Kapkodni sem kell de aki nagyon úgy gondolja, hogy short a következő időben az irány akár hosszabb távon újra az ma vagy tegnap legkésőbb holnap felveszi az eladási pozíciókat. Mi is ezt tettük hétfőn, kedden.

Viszont ha nem értenek páran egyet a tetőkereséssel, azok várják, meg amíg a mozgóátlagok is beadják az eladási jelet!





Közlöm veletek a meglévő nyitott pozíciókat:

Eurhuf long 265,20-ról. Kiszállás 270 felett.
Dax short 5406 átlaggal. Szokásos méret háromszorosa lépcsózetesen zárjuk és újranyitjuk a pozíciókat, betartva a megfelelő kockázatkezelést.

Mai lezárt pozíciók:

Usdhuf long nyitva 185,40 átlaggal, zárva 186 átlaggal. Tiszta nyereség/veszteség teljes tőkére 0,4%.

Az volt a baj, hogy elég rosszul indult ez a pozíció és ha egy jelentősebb negív irányból jön vissza a pozíció és kényelmetlenül érzi magát benne az ember, akkor másodszor nem szabad engedni neki ezért lezártam. Ha kell inkább újranyitom. Ameddig nem kezd el esni az eurusd addíg ebben sem biztos, hogy komoly mozgás lesz. Nagyon sokszor működnek a megérzések, azok nélkül nem nagyon tudom elképzelni azt, hogy valaki sikeres legyen. Nekem már nem egyszer segítettek!

1/3-ad Dax short zárás amit 5443-on tegnap előtt nyitottunk és ma 5342- nél zártunk, teljes tőkére vetített nyereség 7,1% volt.

Mint feljebb említettem háromszor akkora pozíciót vettünk fel és azeket lépcsőzetesen zárjuk és nyitjuk újra. Mivel ezen a pozíción nettó 100 pont jó irányú elmozdulás volt ,ezért lezártuk. Ugyan így kezeljük a többi pozíciót is és vesszük fel szintek törése esetén az újabbakat, de soha sem 3 nál többet. A kockázat viszont majdnem ugyanaz, mint 1 pozíció esetén. Folyamatosan haladunk az árfolyammal amíg lehet és amíg nem kell rövidre, akár fordítani is.

Ez az egyik stratégia ami nagyon jó találati és hozam arányokkal rendelkezik, nem utolsó sorban szépen jövedelmezik is. Ez egy kipróbált és már több, mint 2 éve használt technika. A nagy esések idején rengeteg jó trédet eredményezett. Az sem volt ritka, hogy 20!! trédből 1 max 2 pozi volt nullás vagy kicsi vesztő. Persze ott volt egy hihetetlenül erős trend, ami 50-100 évente egy adatik meg. Úgyhogy aki ebben az utolsó 2 évben benne volt, az nem biztos, hogy a tőzsdés pályafutása során fog még ilyent látni.

Eurhuf long felvéve 265,20-nál fele pozíció zárva 268-on. Elért tiszta nyereség a teljes tőkére vetítve 2,18%.

Ebben az esetben meg a megfelelő pozícióméret mellett figyeljük az alakulandó nyereség összegét is és ha az meghalad egy bizonyos értéket amit előre lefektettünk, akkor realizálunk belőle. Ebben az esetben ez történt.

Remélem senkit sem untattam az eszme futtatásommal és azt még jobban remélem, hogy ezzel segíteni is tudtam nektek olvasóinknak!

Sok sikert, jó szelet!!

Stoppot mindig használni, újra jöhetnek a volatilis időszakok!

02 augusztus 2009

Heti áttekintés

Előre leszögezem, hogy a mai áttekintés során nem sok mindent fogok írni a chartok mellé!
Beszéljenek helyettem a grafikonok:

Dax órás

Még mindig az eszetlen emelkedő trendben, de érdemes egy pillantást vetni, hogy menyire penge élen táncol már ez az erőltetett menet!!
Ezt az igazán szép emelkedő trendet törve, előjöhetnek a profitrealizálók és az eladók is! Komoly momentumra számítok ha törik ez a trendvonal nagyon érdemes figyelni, mert kiváló short beszállási pontok lesznek!
Lentebb majd látjuk, hogy milyen komoly szintek parancsoltak egyelőre megálljt az árfolyamnak.
Ha törik a trend mindenképpen érdemes beleadni az indexbe. Ha mégsem sikerül letörni, akkor 5380-400 felett megnyílik a tér egy utolsó általam már nem várt menetre.




Dax 4 órás

Beszélhetünk itt long trendről, meg egyértelmű félreérthetetlen bika piacról, de akkor tessék még a legelvakultabb longos-nak is erre a chartra ránézni és egyből észre fog venni valamit!
Van még egy egész pici hely benne de ez már csak napok kérdése és eldől a komolyabb irány ami meg fogja határozni a következő hónapok kimenetelét.
Érdemes azért vigyázni, egy áll kitörés benne lehet a pakliban viszont az teljesen egyértelmű, hogy ha long trend akkor sem most kell már beszállni! Úgy fogalmaznék, egy hajszálnyira a letörés előtt!
Teljesen olyan eufória lett úrrá a piacokon, mint a korábbi csúcsok közelében a nagy beszakadás előtt. Semmi sem számít mindenki venni akar, hogy nehogy lemaradjon a giga emelkedésből!
Érdemes átolvasni pár fórumot lila köd lett úrrá az embereken!



Dax napos

Tessék jól megnézni ezt a chartot. Kettő dolog igen szembeötlő. Mégpedig az egyik az az, hogy napos chart is elég komoly túlvettséget mutat, a második pedig az, hogy nézzük csak meg a berajzolt vonalakt!
Így már mindenki láthatja, hogy miért is nem ment a német piac egyből tovább és, hogy miért is fordult le rövidre a 5380-5400 régióból.
Új hónap, új szelek? Lehet de úgy gondolom, hogy pár héten belül eldől, hogy mivel is állunk szemben és mennyire másoljuk majd a múltat!!



Dax hetes

Különösen sok extrát erről a chartról nem lehet elmondani, de lassan már ez is túlvett állapotba kerül. Visszajöttek az indexek egy 50-60% esés után 50% rendben.
És mia agarancia, hogy innen felfelé mennek új csúcsra és nem feleződnek le érintve a 10 éves trendvonalat!

Akár mivel is állunk szemben, akár csak egy sima túltermelési válsággal, vagy egy igen komoly eddig még nem látott recesszióval, akkor sem hinném, hogy ennyi és itt volt a piac alja! Még akkor sem ha a piac már előbb fordul, mint a gazdaság! Szerintem ez még nem volt meg! Ha új aljak nem is lesznek( én személy szerint várom még) de egy W formáció a minium amit elvárok egy pánik alj tesztekkel. Úgy gondolom, hogy pár hónap távlatában választ is fogunk kapni rá!

Egy megjegyzés még: tessék csak megnézni az egyik legnagyobb dax komponens részvényeit a Deutsche Bank-ot, minden szép minden jó, és mikor előjönnek azzal, hogy mégsem úgy alakultak a számok , mint ahogy vártuk, úgy csapják és öntik meg, hogy 10% feletti minuszban kerül az árfolyam szempillantás alatt. Nem egy kis speki papírról beszélek. Döntse el mindenki, hogy ez is csak véletlen ugye! Aztán egy gyengus visszateszt után még napon belül újra lefordítják és ütik tovább forgalommal!! Ez mind azért, mert minden szép és jó!!



Dax összehasonlítás 2000-2003 vs 2007-????

Lehet itt sok mindenről beszélni, de nézze meg mindenki a chartot és döntse el!!
Valahol a csúcsnál járunk, ha egészen pontos akarok lenni akkor 5484-ig mehetne a dax.
Viszont az alacsonyabb bontású chartok ezt már nem támasztják alá, hacsak nem beleszaladunk elsőre egy állkitörésbe. Remélem azért már nem.



Szemeket nyitva tartani lassan a nyáriszünetnek is vége, meg megleszenk az ideális korrekciós szintek is, aztán................??????

Stop-loss mindenek felett, jó szelet, sok sikert és még több nyereséget tapasztalatot!

Ui.: Mégiscsak beszéltem eleget a chartok mellé is! Hiába ez menet közben kikívánkozott belőlem. :))

26 július 2009

Dejavu?? Vagy tényleg másolunk?

Akkor segítek és felteszek egy chartot amin elég jól lehet látni, hogy miről is beszélnek egyesek meg mi is! Azt, hogy biztosan így lesz-e azt nem tudom, de az biztos, hogy nagyon hasonlítanak egymásra a mozgások eddig!
Na így legalább nem kell senkinek sem keresgélni össze vissza , még a végén valamit férenéznek a kedves olvasóink! :))



És akkor így teljes az e heti összefoglaló, amit eggyel lejjebb el is olvashattok!

Heti áttekintés

Hol is kezdjem? Kitörés!!!...........Kitörés!?!?!????!!???

Erre választ fog adni az elkövetkezendő pár hét, már lehet, hogy a soron következő is.
Igaz, hogy technikailag rendesen kitört az árfolyam és célba vette a 6000 régiót fibonacci szintek alapján. DE....!!! A következő grafikonok azért elég nagy fokú óvatosságra intenek, nem biztos, hogy most kell majd még beszállni a long oldalra. Bár kétségkívül szépet lehetett fogni a vételekkel az elmúlt 2 hétben.
Long-Long-Long mindenki ezt kiáltja viszont felsorolok most pár ellenérvet is és megpróbálom a grafikonok segítségével alá is támasztani.

Akkor lássuk a " newbigbull-t" vagy a "bikabőrbe bújt medvét" ???????????


Dax órás

Gyönyörű szép emelkedő trendet rajzolt ki az árfolyam. Ez az egyik nézőpont. A másik, hogy egy nagyon meredek trendről van szó ami 10 nap alatt alakult ki és érdemi visszakorrekció sem volt, az árfolyam 17,4%!!!!!!!! emelkedett visszateszt nélkül!

Lehet a tetejét keresni de amíg ez a hirtelen emelkedő trend nem törik addig csak nagyon óvatosan a shortokkal, viszont ha ez a trend törik akkor mindenképpen érdemes beleadni az indexbe, mert több száz pontos esés is jöhet majd.
Addíg viszont aki nem longolta le az utolsó 2 hetet az jobban teszi ha partvonalon marad , mert a kitörés ellenére sem tudjuk, hogy mi lesz , lejjebb majd látni lehet a grafikonokon, vannak komoly ellenállások ebben a régióban.



Dax 4 órás

Volt egy viszonylag széles, enyhe eső trend ,amit egy sokkal keskenyebb és ami számomra érdekes, sokkal meredekebb emelkedő trend váltott fel.
Rsi ami a bollinger szalaggal összenézve, elég komoly túlvettséget mutat azt sugalja, hogy az emelkedésbe nem biztos, hogy még most is érdemes beszállni.
Viszont mostanában minden megtörténhet ami nem észszerű és nem logikus. Ilyenkor szokták mondani, hogy ne keresd a miértjét csak sodródj a "fősodorral"!
Számomra érthetetlen ez a nagy optimizmus és emelkedés. Szerintem viszont meg lesz az eredménye ugyanúgy, mint a 8000 környéki csúcsoknál is megvolt csak ki kellett várni.



Dax napos

Ebben a felbontásban kapásból felsorolok 2 olyan dolgot amit nagyon régóta nem láttunk.
1. 10.!! zöld gyertya egymás után. Ilyet sok zöld napot elég régóta nem láttunk. Órás chart pedig nagyon jól mutatja az emelkedés mértékét, ami index szinten 17,4% ez egyedi papírokban azt jelenti, hogy nem volt ritka a 30% emelkedés pár nap alatt sem! ( Ugye ez teljesen megalapozott és észszerű!)
2. Napos bontásban az rsi 70! érték fölé ment. Na ez sem volt mostanában így!
Én már longot itt nem mernék nyitni, de a short talán még korai. El kellene kezdenie tetőt kiépíteni és majd abból letörni, ezért a beleadásokkal is érdemes még várni. Azt senki sem tudhatja, hogy meddig megy ez az eszetlen emelkedés és meddig képesek még forgalom nélküli napokon kitépni a piacokat. Ha nem figyelünk és nem vagyunk következetesen szigorúak akkor ez bizony sok pénzünkbe kerülhet.

Komoly ellenállási zóna van a 5335 körüli régióban ami, foghatja esetleg meg is fordíthatja az árfolyamot. Pénteken 5300 körüli magasságban azért az eladók első körben odacsaptak egyet elég egyértelműen a daxnak. Jövő hét elején kiderül, hogy csak egy rövid realizálás vagy hosszabb távú pozíciók felvételeit láttuk-e.

Van több chart is, ami alapján elég komolyan másolja az árfolyam a 2000-es évek eleji esést.
Tessék venni a fáradtságot és utánanézni, hogy most hol is jár az árfolyam és minek is kellene következnie az elkövetkezendő hetekben hónapokban.


Dax heti

Elvileg kitört az eső trendből az árfolyam. Elvileg meg kellene venni annak a ki hosszú távra vesz. Elvileg nem short az irány. DE! Láttunk már olyat a 2000-2003 között ugyanezt mutatták a chartok és mégis új index minimumok következtek.
Megtudjuk egy fél év távlatában, hogy megismétlődik-e a múlt és ha igen akkor mennyire pontosan.



Zárszóként jó szelet és sok pontot nektek!
Stoppot minden esetben használni!

12 július 2009

Egy hét szünet után újra Dax részletes elemzés

Egy kis Balatoni pihenés után újra jelentkezem egy részletesebb német piaci áttekintéssel.
A fej-váll alakzat beteljesült megvolt a letörés, annak a vissza tesztje is és szépen oldalazgat csorog tovább lefelé az index. A letörést kivéve nem olyan intenzívek a beleadások, mint korábban a nagy szakadások idején.

Ez talán azzal is magyarázható, hogy töredéke lehet a nagyobb piaci szereplők részvénykitettsége mint a szakadás előtt. Ezt a gyér forgalmak is teljesen alátámasztják.
A volatilitás is megnőtt elég szépen az utóbbi hetekben, nem ritka a daxon napon belül akár 150 pont mozgás is. Ez teljesen a kis forgalom magáé, hogy régen kicsinek mondott pénzekkel rendesen odébb teszik a piacot.

A lényeg, hogy lehetett a zavarosban halászni. az utóbbi időszak elég jól feküdt a stratégiánknak amit az indexkereskedésre használunk.
Ezt a számlaegyenlegünk is alátámasztja, nem dicsekvésképpen de mióta elkezdtük a trading naplót vezetni és közzétenni a kötéseinket, azóta 40% körüli pluszban van az egyenlegünk.

Nagy részben Dax indexet, Eurusd devizapárt trédeltünk, de volt Nikkei index, Gbpusd, Eurhuf, és jelenleg is van még Dow Jones index pozíciónk.
Na de ennyi elég röviden bevezetőnek, jöjjenek a grafikonok:


Dax órás

Eső csatornában halad az árfolyam, esés szempontjából biztató, hogy nem egy nagyon meredek hanem egy enyhén meredek csatornában mozog. Így nem kell annyira tartani az eszetlen visszatépésektől. Eléggé a csatorna felső széléhez próbál tapadni, ha kijön belőle akkor le kell zárni rövidre a shortokat.
A grafikonon azt is láthatjátok, hogy hol fogjuk zárni a nyakvonal környékén visszanyitott shortokat. Nagyobb bontásban meg azt is, hogy miért zárunk egyszer itt, és nyitjuk újra ha tovább szakad az index.
Indikátorok inkább az alsó tartományban, de se nem túladott, se nem túlvett, olyan semleges állásban. Kezd óráson picit beszűkülni az index.
Elképzelhető , hogy egy újabb bázist épít további esés előtt. De azt sem szabad szem elől téveszteni, ha kijönne az eső trendjéből. Itt óráson az lenne az első jel a shortok zárására.



Dax 4 órás

Ebben a bontásban láthatjuk, hogy nincsen azért olyan sok hely lefelé a csatorna alsó széléig! Amíg óráson durván 4350 környékét adja a csatrona alsó széle, addig itt 4480-4450 lenne az alsó érték.
Viszont itt van egy mozgóátlagok által beadott eladási jelünk és a Cci indikátor is a shortok nyitását erősíti meg ha tovább esik az index.
Itt is látható, hogy hol fogunk egyszer zárni. Lehet, hogy pont a szakadás előtt zárunk, de nagyobb bontásban látni fogjuk, hogy ezen a szinten több támasz is található és a stratégiánk alapján is itt kell zárjunk.



Dax napos

Na ezen a charton sok mindent elég jól lehet látni. Akkor mindjárt kezdeném is azzal, hogy miért is itt zárunk második érvként, a stratégiánk által meghatározott szint után. Azért mert itt van 4565 és 4529 között a fibo 61,8% szint. Ennyit a meglévő dax pozícióról.

Nagyon szépen látható, hogy volt egy emelkedő trend a nagy esés és általa kijelölt mélypont után ami megtört. Kialakult egy hatalmas fej-váll formáció ami életbe lépett azzal, hogy letört. Van egy új immár eső trend amiben mozog az árfolyam. És ha jól megnézzük, akkor körülbelül, de nem egészen pontosan több szint és vonal is a 4400 körüli értéket( +- 30-40 pont) adja ki első nagyobb megállónak az esésben. 4565-4529 támasz zóna elesésével nagyon nagy a valószinűsége, hogy le is jön ide az árfolyam.

Korábban a fej-váll-ból, 4170-4100 közötti célárat állapítottam meg, ez szerintem teljesülni is fog, viszont abban biztos vagyok, hogy nem egy ütemben folyamatosan visszahúzások nélkül!
Úgy gondoltam korábban, hogy a mostani emelkedés utána lefordulásból új minimumokat fog ütni a dax ezt értsük úgy, hogy 3589 alá fog menni.
De! Annyiban komolyan át kell majd nézni és folyamatosan értékelni az indexet és vele együtt az indikátorok mozgását, hogy milyen gyorsan mozognak lefelé. Még azt mondom, hogy egyértelműen lefelé állnak a piacok a német piaccal egyetemben és a gazdaságban pici szikráját sem látni javulásnak sőt......, de hirtelen a chartra és az indikátorokra nézve nem fog tudni leesni új minimumra az árfolyam.
Azt persze nem zárom ki, hogy történik valami rendkívüli dolog a világban és szétszedik újfent a piacokat, ráadásul erre vannak is utaló jelek, de ha nem lesz rossz a jelentésszezon, akkor nem lesz egyszerű dolog benyomni a piacokat.

Józan ésszel gondolkodva minden jel arra mutat, hogy semmi sem javul és még nagyobb a baj ,mint amire a sok nagyokos gondol és irány a 2003-as minimumok ( ami szerény meglátásom szerint lenne az igazi, ott kellene komolyan először elgondolkodni papírok hosszabb távú vételein), ráadásul ott húzódik a 10 éves emelkedő trend (durván 2700 érték +-). De általában a piacok előbb fognak aljat, mint a gazdaság. Viszont kísértetiesen hasonlít a mostani esés, a korábbi nagy beesésekhez. Ez is utalhat még komoly esésekre, de ezzel szemben meg a korlátlan pénznyomtatás és pumpálása a gazdaságba nem lehet tudni, hogy még milyen méreteket fog ölteni.

Ezért folyamatosan figyelni és napról napra értékelni a mozgást és a lehetséges mozgást.



Dax heti

Kicsit elkalandoztak a gondolataim az előbb, de látni, hogy komoly szint volt a 4664 és miért tartott az a nyakvonal olyan erősen is. De letört.
Az is nagyon jól látható, hogy éppen a hosszú eső trendvonalat már nem tudta meghaladni az árfolyam és minta szerűen le is fordult róla.



Végszóként lefelé áll a német index, de rövidre mindkét irányban foghatóak szép trédek. Több hely van lefelé egyelőre mint felfelé, azért azt kell erőltetni amíg nem változik a kép.
Bármikor újra komoly csontvázak eshetnek ki a szekrényekből. Valahogy olyan feelingem van, hogy nagyon sok pénzt belevertek a piacokba és a gazdaságba a kormányok legfőképpen Usa és semmi hatása sincsen!

Jó szelet, sok sikert a következő hétre!

02 július 2009

Kitekintés, várakozás

Az elmúlt napokban is érezhető idegesség a piacokon szinte kézzel tapintható, mindezt persze forgalom nélkül, így a kivárás az amely a legjobban kifizetődőnek tűnik a jelen helyzetben. Mi azonban folyamatosan próbálkozunk belépni a piacra, ha azt technikailag indokoltnak tartjuk, hiszen manapság gyors és erős mozgásokkal indulnak meg az instrumentumok, nem nagyon hagyván lehetőséget azoknak, akik később szeretnének belépni.

Ezért is léptünk be ma az EURUSD és EURHUF piacára, az első esetében az 1.41-es szint elesése után (tegnapi sikertelen kitörés miatt, bár tudjuk hogy röviden még mindig emelkedő trendben mozog, ), a forintnál pedig 269,5-nál. Óvatosak vagyunk, stoppok közel, így ha mégsem kap megerősítést a várt irány akkor zárjuk a pzíciókat, mi most a nagyobb momentumokat várjuk illetve keressük az EURUSD esetén, 1.40 alatt nyitnánk a következő pozíciót, mely erős jelzés, továbbá egy kicsit felette, egy óvatosabb pozíciót az 1.4044-es szint törése esetén.

Véleményünk szerint a következő időkben egyre jobban felerősödhetnek a félelmek az inflációs nyomás illetve a gazdasági stagnálással kapcsolatban, így továbbra is indexek esését, a dollár erősödését várjuk. Ennek megfelelően keressük jelenleg a beszállási lehetőségeket, ám ha a piac azt kívánja nem hagyjuk elmenni az ellenkező irányban kinálkozó kedvező belépési pontokat illetve lehetőségeket sem.


09 június 2009

Mi lehet a tépések mögött ?

Az elmúlt időkben igen sokszor látható mennyire érdekelt valaki ill. mennyire érdekeltek valakik abban, hogy a piacok feljebb zárjanak mint ahol egész napjukat töltik. Nyilván a kérdés hogy ezek mögött van-e valami, érdemes-e egyáltalán belemagyarázni bármit is ?



Elsőre jómagam is azt mondanám, nem, nincsen értelme, hiszen a piacok előbb avagy utóbb de elérik azt a pontot ahol beáll a gazdaság jövőjére is jellemző és várható érték, majd innen a gazdaság erősödésével emelkedő árfolyamok fogják jellemezni a jövőt. Az megint más kérdés hogy egy nagyobb esés után mindig jön egy visszaemelkedő szakasz, és ez valamelyest igaz a gazdasági adatokra is, hiszen egy nagy sokk és az azzal járó pszichológiai okok miatt érezhető volt hogy a növekedésen szocializálódó befektetők nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, így az esést is jelentősen túlreagálták, így volt honann jönni. Megjegyezném azonban hogy a válság végét kiáltók közt jelentős számmal voltak és még vannak is bankok, befektetési cégek akik számára jól jött ez a "természetes" emelkedés, hiszen van kiknek a nyakába önteni ezeket a szuper részvényeket (új részvények kibocsátása), így tudják megteremteni azokat a pénzeket amelyeket kölcsönbe (vicc) kaptak a felelőtlen viselkedéseik miatt. És ehhez nagy segítség a tömeg (újra pszichológia), akik megunták az emelkedést, pláne ha ebben nem is vettek részt eleinte, így a jelenlegi, nem akarok lemaradni, elmegy a piac nélkülem szakaszban senki se várja már a hirtelen zuhanást ... És azt se, hogy ez volt a vége, többet esni nem fogunk 3-4 %-nál.


Végül csatolnék egy chartot, amely a munkanélküliek számát mutatja, szép bull chart lesz, ígérem, illetve kérném, aki látja a végét, avagy a trendfordulót, az jelezze egy csokiért ;)





Hol van az a nehéz 2001-es időszak, amikor közel 8000-es szintől esett a Dax 2200 alá ?