A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Usdhuf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Usdhuf. Összes bejegyzés megjelenítése

21 október 2009

1.5 felett az euró

Eljött a pillanat, és nincsen messze a következő sem, ha minden így halad tovább, igaz akkor hiába várjuk az esést. Ma, helyi idő szerint 13:40-kor a pár átlépte a lélektani szintet, így megcélozta a következő, 1.528-as ellenállást. Amennyiben ez sem fogja meg az emelkedést, abban az esetben új csúcsra mehet az árfolyam.

Ahogyan az látható a charton, egy ékből reppent ki az árfolyam (vettünk 1.50-en), így technikailag megadta a jelet a következő beszállásra. Távolabbi céljaink közt szerepel kitartani az első ellenállásig, figyelembe véve, hogy a kitérés elestével lezárjuk a pozíciónkat 1.4875-ön, ahol stoppunk van jelenleg. A grafikonon látható agresszív stop címmel láttam el ezt a pontot, aki hosszabban, nagyobb teret adva játszotta meg a kitörést, annak az 1.49 eleste lenne probléma. Továbbá vázoltam a rövidebb charton egy esetleges short beszállót is (megjegyzem, agresszív beszállás lehetne az 1.498 elesése is), annak, akinek már nagyon unalmas az állandó dollár gyengülés is.

Hazai piacon is várható a dollár további gyengülése a forinttal szemben, illetve érdemes figyelni az euró 264-es elesésére is, innen technikai alapon további erősödés jöhetne, mint azzal már korábban foglalkoztunk is.

További nagy mozgásokat mindenkinek, és most már tényleg berakom a korábbi kötéseket (kicsit kevés az időm, bevallom), de ami lényeg, tartjuk meglévő arany és olaj longunkat.

01 szeptember 2009

Tradingnapló

Dax-ban újabb adag shortot zártunk 5309-nél, így már csak 1/3-ad pozíció van nyitva. Az elért realizált újabb adagon keletkezett tiszta nyereség a teljes tőkére vetítve 15,8%.

Usdhuf long lezárva 194-nél, a teljes tőkére vetített tiszta nyereség ezen a pozíción 6,57%.

Sikeresen sikerült kifuttatnunk a megnyitott pozíciókat, úgyhogy nem sok minden marad ma estére nyitva.

Még nyitott pozíciók:

Dax short 5525-ről.

Daimler short 32,65-ről.

Deutsche Bank short 49,23-ról.

Igaz már csak kisebb pozíciók amik még nyitva vannak, arra az esetre ha tovább szakadnának az indexek. Újabb beszállási pontok már kinézve, épp úgy devizában, mint index ügyileg.

Ilyen például a eurhuf long, kilépett felfelé a sávból 275 felett, 275 körül már venni fogjuk egy vissza tesztben ha lesz utána nem fogunk kapni. Dax-ban fontos szint a 5250-nél.

Szemeket nyitva tartani, figyelni mit művelnek az indexek a komolyabb támaszoknál és ha kell nem tétovázni hanem lépni. Arányokra a nyereség/veszteséget tekintve fontos hangsúlyt fektetni,mert a mai napot láthatjátok összehasonlításképpen a múltkori teljes veszteséges pozíciókkal szemben. Ha visszanézitek, akkor a mai nyereség dupla akkora, mint a múltkori veszteség és ez a lényeg!

Stoppot minden esetben használni és jó szelet, sok sikert, még több nyereséget!

Megjegyzéseket, észrevételeket, továbbra is várjuk!