A következő címkéjű bejegyzések mutatása: autóértékesítés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: autóértékesítés. Összes bejegyzés megjelenítése

13 augusztus 2010

Elhalasztják az IPO-t

A GM (Give More:) jelenlegi nagyvezére, Ed Whitacre csütörtökön benyögte, hogy ő bizony lelép, úgyhogy ne nagyon számítsanak rá az IPO levezénylésében. A GM rögtön elő is rántott egy újabb nyulat a kalapból, aki nem más, mint Dan Akerson, ő viszont nem érkezett túlzottan jó ajánlólevéllel, ugyanis 2002-ben már csődbe vitt, egy addig jól prosperáló céget.
Az új időpont október vége, november eleje, addigra Obamáék "valahogy" javítani akarnak a befektetői hangulaton, hogy a minden idők legnagyobb nyilvános kibocsátásaként aposztrofált GM jegyzés sikeres legyen. A részvényvásárlásra vetemedőkkel, egyébként nem túl bőkezű a cég, a több száz oldalas prospektusban sehol egy ársáv, vagy egy kibocsátási mennyiség. A minden áron sikerre törekvő Obama adminisztráció motivációja világos; be akarják bizonyítani, hogy lám' nem folyt el hiába az adófizetők pénzéből 50 milliárdnyi a haldokló mamutcégre.
A Reuters szerint a GM-nek sikerült összekalapoznia 5 milliárdot 10 amerikai nagybanktól (nem gondoltam volna, hogy ennyi túlélte:) és ezzel elhárult az utolsó akadály is az IPO elől.
Mit mondhatnék erre? Hajrá!

06 január 2010

A hihetetlen jó autóértékesítés és ami mögötte van

Kezdhettem volna így, ha én lennék Frei Tamás, ehelyett inkább következzék a valóság.
Tehát a lelkendezés tárgya, hogy 15%-kal emelkedett az amerikai autóértékesítés az egy évvel korábbi időszakhoz képest decemberben. Ha megnézzük a következő ábrát,akkor rögtön látni fogjuk, hogy miért nem kap ez az adat lovasszobrot Washington főterén ... ugyanis 2007-hez képest ez még mindig 27%-os visszaesést jelent.


Ha tovább megyünk és megvizsgáljuk a Big Seven részesedését ebből a "gigantikus" növekedésből, akkor azt látjuk, hogy a csődbe ment - és addig is rengeteg állami pénzt felemésztő - GM az első az értékesítési darabszámot tekintve, míg a másik vérszívó, a Chrysler az ötödik. Normál piaci körülményeket feltételezve - vagyis, amikor az életre alkalmatlan elhasal - megint csak a japánok (Toyota, Nissan, Honda) maradtak az élen, ráadásul az ő értékesítésükben bekövetkezett csökkenés sokkal kisebb volt, mint az amerikai konkurenciáé. Ez nem a véletlen műve, mivel a japán cégek menedzsmentje sokkal rugalmasabb az amerikainál és a szakszervezeteik kevésbé szenvednek a kommunista tünetektől.


Forrás: EconomPic

02 július 2009

Éljen a "kiváló" autó értékesítési adat!

Júniusban 9,69 millió új személygépkocsit adtak el az USA-ban, ami még mindig a lélektani 10 milliós határ alatt van.

Erre a nagy ujjongás?


A teljesség igénye nélkül, a nagyobb gyártók értékesítési adatai:
  • Ford Motor 11%;
  • Chrysler Group 42%;
  • General Motors 33.4%;
  • Toyota Motor 32%;
  • Honda Motor 30%;
  • Nissan 23%;
  • Hyundai 18%;
  • Volkswagen 18%;
  • BMW 20.3%;
  • Mercedes-Benz 22.6%-kal adott el kevesebb autót az USA-ban.

Ezek nem tűnnek egy egészséges piac adatainak ... sajnos!

Sokkal inkább a harmatgyenge bázis az oka a kisebb mértékű esésnek, mert onnan nagyot zuhanni, azért az tényleg gáz lenne;)

Ui.: Csak összehasonlítás képpen; 1967-ben 103 millió regisztrált autóvezető volt és abban az évben 9,54 millió autót adtak, jelenleg (2007-es adat) 205,7 millió jogosítvánnyal rendelkező állampolgára van az Egyesült Államoknak!