A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Citi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Citi. Összes bejegyzés megjelenítése

09 február 2010

Mára is várható izgalom

A német piacon komolyabb változás nincsen, mindenki a reggeli görög híreket leste, (és még talán lesi is) rögtön vettek is mindent, hiába zárt napi alján amerika. Úgy látszik, sokan az eddig valaha látott emelkedésen szocializálódtak. Azok pedig, akik 1-2 éve megfogadták, most már bizony lesz kockázatkezelés, használni fognak stoppot, csak trend irányában vesznek fel pozíciókat és azokat nem halmozzák, pláne akkor nem, ha már az elsők sem mutatnak semmit pluszt a számlájukon, mindent elfelejtettek, mint ahogyan a jó magyar választó leadja voksát, akinek agyát 4 évente mossák át, felejt el mindent, ami történt.

Egy dolog szólhat még utolsóként az emelkedés mellett, mégpedig az a tény, hogy 5300 nem esett el a DAX-ban, így egy sávozásra jó lehet a következő időszak, továbbá a 200 napos mozgó is tarthatja a piacot (5410-nél található).


Kis érdekesség, Citi chart. 3.13 alatt egy szűk kis stoppal hozhat némi hasznot, érdemes figyelni a napokban.



Kicsit messzi chart, de a lényegét megmutaja nekünk. Márpedig ha van mozgás, akkor az bőven elegendő lesz.

18 január 2010

Egy kis adalék a holnapi Citi jelentés előtt

Az arab világ Warren Buffett-jének tele lett a töke elege lett abból, hogy a 2007-ben a Citi-be lapátolt lé már "csak" 600 millió dollárt ér. Ezért aztán Prince Alwaleed Bin Talal -ha valakinek eddig nem ugrott volna be, hogy kiről szóla a mese - találkozott a bank mindenható urával, Vikram Pandittal és közölte, hogy volt két év hátszelük és az idei év a make-or-brake jegyében telik majd, azaz a prinsz némi profitot remél a befektetéstől, ellenkező esetben megtörténhet az, amire senki sem mer nagy összegben fogadni ... a herceg kitárazza a Citi részvényeit. És, hogy mibe fekteti majd a felszabaduló szerény összeget?
Már el is kezdett kacsintgatni Kína felé, dicsérte az óriási ország egyre meghatározóbb világgazdasági - és ezért politikai - jelentőségét.

Forrás: Business Standard

15 december 2009

Rekord mélységben vannak a részvény visszavásárlások

Tudom-tudom, olyan ez, mint a tyúk és a tojás esete; hogy azért lesz-e emelkedés, mert elkezdődnek a vállalati részvény visszavásárlások - hiszen az insider-ek jobban "érzik" a piaci aljakat -, vagy azért vannak buyback-ek, mert elkezdődik az emelkedés ... ez nagy kérdés.
Erre az analógiára játszva, akkor most alacsony a valószínűsége egy részvénypiaci rallynak - noha tegnap az eszenpí kitört -, mivel a harmadik negyedévben 61,2%-kal estek a visszavásárlások az előző év azonos időszakához képest (és 79%-kal 2007-hez képest).
Minden esetre érdekes, hogy mindenki über bullish a részvény meg nem kő' nekik:)


Más; a tegnapi elnöki vizitet passzolta a Goldman, a Morgan Stanley és a Citi nagyvezére. Az indokok elég nevetségesek voltak, lekéstük a menetrend szerinti repcsit!!! Na, nem mintha nem hinném el, csak amikor a gyerek a hétvégén a jurodiznibe akar menni, mer' az amerikait már unja, akkor rögtön ott van a prájvit dzset:)
A lényeg, most, hogy az Obama álltal csak Fat Cat-nek nevezett nagy amerikai bankok lerázták magukról az állami béklyót - TARP vissza van fizetve bődületes részvényhigítások árán - és ezért már lehet bónuszt fizetni, most már szarnak az amerikaiak fejére nem jelennek meg az elnöki mítingen.

13 október 2009

A jelentési szezonról (ápdétid)

Aki a tegnapi, hasonló című posztban olvasottakat pusztán fikciónak véli, annak itt van némi bizonyíték arra, hogy az amerikai nagy bankok pozitív jelentése borítékolva van.
Az alábbi ábrákon a pénzügyi szektor nagyjait (XLF-pénzügyi szektor gyűjtő ETF, Goldman, JP Morgan, Bank of America, Citi Bank) gyűjtöttem össze, a chartok nem csak az ármozgásokat (sárga), hanem a belső volatilitást (világoskék) is szemléltetik. Jól látható, hogy a befektetők szemben az előző két jelentési szezonnal nem várnak semmilyen meglepetést - sem pozitívat, sem negatívat - a bankszektortól.
Aki kicsit is követi az eseményeket - vagy legalább a blogot:) - annak ez nem meglepő, ennek demonstrálására álljon itt egy rövid részlet a Meglehetősen ironikus című bejegyzésből:
A teljes összeomlást csak a gigantikus méretű kormányzati költekezések – garanciák, bankmentések, ösztönző csomagok - hárították (odázták???) el, amik hatalmas terhet rónak az adófizetőkre. Tény, hogy a bankoknak soha nem volt még ilyen könnyű dolguk, hiszen a jegybankok monetáris politikájának lazítása, illetve a kormányok által vállalt garanciák (első sorban a kötvénykibocsátásoknál) hatalmas ingyen likviditást biztosítanak a pénzügyi szektornak, amiből ők szabadon garázdálkodhatnak. A jegybanktól nevetségesen olcsón kapott pénz busás hozamot termelt a részvénypiacon nem is beszélve a kötvénypiacról.
Azok a bankok, akik a jelenleg a hitelezés felpörgetésén fáradoznak minden bizonnyal a lúzerek táborába tartoznak, hiszen az ő magasabb kockázatuk alacsonyabb margin-nal párosul, míg a befektetési bankok, akik már a meglévő (értékpapírosított) hitellel kereskednek – hasonló finanszírozási kondíciókkal, mint hitelező társaik – sokkal nagyobb profitot realizálnak. Más szóval; a meglévő pénz átforgatásával keresnek még több pénzt.




31 augusztus 2009

Too Big to Fail?

Amikor tavaly úgy igazán beütött a szábprájm para, az amerikai törvényhozók több tíz milliárd dollárt pumpáltak bele nemzet vezető pénzintézeteibe mondván túl nagyok (bukásuk rendszerszintű kockázatot rejt magában), hogy elhasaljanak.
Azóta a talpon maradt nagyok még nagyobbá váltak …

Forrás: Washington Post
Amint azt a fenti ábra is mutatja, egy-két behemótnak kifejezetten jól jött a válság, hiszen állami pénzen megerősödve tovább növelték piaci részesedésüket, ezáltal még nagyobb profitlehetőségre tettek szert.
A fenti triumvirátus erejét mi sem szemlélteti jobban, mint hogy egyenként a teljes amerikai betétállomány 10%-a felett diszponálnak és, ha a csapatot kibővítjük a csontváz Citi-vel, akkor elmondhatjuk, hogy a négy bankóriás lefedi a teljes amerikai jelzálog és hitelkártya biznisz felét!!!
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az Obama kabinet által szajkózott nem lesz többet „túl nagy, hogy elbukjon” szlogen, inkább úgy hangzik helyesen, hogy „túl nagy ezért csináljunk belőle még nagyobbat” :)

21 július 2009

A Moody’s végre megmondta

Amit eddig is tudtunk, hogy a bankok nem megfelelő módon mérték fel a hitelezési veszteségeiket, így további leírásokkal kell majd szembe nézniük a jövő év végéig.
Az amerikai bankok még körülbelül 470 milliárdnyi veszteséget fognak realizálni 2010 végéig, áll a Moody’s jelentésében. A krízis kirobbanása óta a pénzügyi szereplők 1,5 trillió dollárt - csak a Citi 112 milliárdot - írtak le hitelezési veszteségként.
Az elemzőcég kiemeli, hogy a bankoknak egyre zordabb gazdasági környezetben kell majd boldogulniuk, mivel a jelenlegi kormányzati támogatást és alacsony kamatokat fel fogja váltani a monetáris szigorítás, ami alapvetően megdrágítja a forráshoz jutást.
A pénzügyi szektor fundamentumai még mindig nem kielégítőek és még további gyengülést mutatnak, zárja gondolatait a Moody’s.

Akkor … bank (szektor) short:)