A tegnapi napon lezártuk a shortot DAX-ban, mivel a devizákban észlelhető mozgás miatt úgy érezzük, hogy a 200 napos mozgó még továbbra is támasz. Ma nagyon óvatosan mindezek miatt meg is vettük, és arra számítunk, hogy 6040-es szintet még tesztelheti az index, mielőtt benéznénk komolyabban a 200-as alá.
Mint ahogyan említettem, a főbb követett devizákban volt igazán mozgás, EUR/USD 1.25-ig jött fel, USD/JPY 88-ig jött vissza a tegnapi leszakadás után, és még a mostanában agyonvágott CHF/HUF 213.3 is tudott korigálni egy kicsit.
Arany pedig szépen magába is hajlott, így a trend törése szép esést hozott magával.
Amerikáig minimális poziban figyelünk, hétfőn mivel amcsi zárva, mi is hosszabb hétvégével számolnuk, lehetőleg nulla pozi mellett.
"Ami eshet, az esni is fog! Kivéve, ha te is erre fogadtál, mert ilyenkor előtte pont a stoppodig emelkedik az árfolyam!" (Murphy a tőzsdézésről)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chfhuf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chfhuf. Összes bejegyzés megjelenítése
02 július 2010
29 június 2010
Durva hozamesés
Ez látható legalábbis a főbb kötvények piacán, hiszen mind a japán hozamok, mind az amerikaiak azt mutatják, hogy a kockázatkedvelő réteg egyre szűkebb, ami nem a piacok emelkedését vetíti előre számunkra.
DAX - Gap nyitás le, ezt még betöltheti, de nagypn gyenge minden piac. Ez főként amerikára igaz, ahol nem tudtak visszatérni a 200 napos fölé, így ez is negatív jelzés.
Devizákban is "pánik", EURCHF-ben 10 cent kellett a fibo 161,8-as szintig, onnan egyelőre fordult, habár mindez lehet igenacsak átmeneti is. Ami a magyar forintot illeti, ott egyelőre dupla csúcs a CHF, és ha jön némi intervenció kintről, akkor ez átmenetileg megnyugvást okozhat.
Aranyat ismét beöntötték 1260 felett, ez kezd igencsak negatív lenni, itt az emelkedő trendet érdemes nézni, ami ha megtörik, akkor egy nagyon óvatos speki shortot megpróbálunk majd benyitni.

25 június 2010
Semleges, de inkább negatív
Az amcsik nem tudtak megmaradni a kritikus szintek fölött, így ma elvilekben azt lehetne mondani, hogy a megnyitott shortokra egy klassz kis stop szintet tudunk húzni. Daxban röviden már 6160 egy ilyen szint.
Forint továbbra is gyenge, egy rövid mentsvár a svájci frank hiteleseknek az EURCHF technikai támasza lehet, sokan 1.35-nél egy rövidebb megállót jósolnak neki. Sajnos mivel esésben van, így nehéz lenne azt írni, hogy ez az alja, és hogy most már lassan mindenki fellélegezhet, így pezsgőt ne nyissunk még rá.
Érdekes szinteken az USDJPY pár is 89,4 körül, EURUSD is esik a piacokkal együtt, itt 1.225 látszik lélektani támasznak, alatta már csak a korábban kritikus 1.215. Tulajdonképpen a vezető német piacot lenne érdemes nézni, így amíg ott tart a 200-as mozgó, addig nincsen nagy baj, de megjegyzenm, nem vagyok annyir anaív, hogy azt gondoljam, nem az amerikaiak vezetik az orruknál fogva a világot.

23 június 2010
Svájci "franc"
Nézzük először mi a helyzet a forint frontján. Mint ahogyan az látható, technikailag simán elfuthat az árfolyam a korábbi csúcsig, továbbá ha nagyon akarunk akkor húzhatunk neki egy emelkedő trendet is, habár ennek úgy néz ki nincsen különösebb szerepe. Fordulat ebben még nem látszik, így annyit mondhatni csak, hogy az idő lehet az, amely egyedül képes ezt a helyzetet változtatni.
Másik fontos chart, az EURCHF, amely jelenleg éppen szabadesében van, így csak a fibo lehet az, amely segíthet megmondani meddig tarthat még a történelmi gyengülés. Itt a következő támasz az 1.352 körüli szinten lehet, habár a túladottság igen jelentős mértékű, de a technika az technika. Eső trend adott, így a fordulatra itt is bőven kell még várni, kisebb pattanás azonban már bármikor elképzelhető. Mikro szinten akár már itt, 1.3614-nél, stop a min. alá. Ha nem megy, akkor pedig el kell "dobni".
20 április 2010
Egy kis deviza
A piacoktól eltekintve itt különösebb izgalmat nem élhettünk át az elmúlt pár napban, így marad minden a megszokottak szerint, nincsen változás szintekben, hozáállásban de semmi másban sem.
Mint ahogyan az látható, van egy nem túl szabályos, inkább lélektani sávunk 1.38 és 1.33 között, abban próbálkozik az árfolyam mozogni a görög események függvényében. Jut eszembe, mai hír, hogy a görögöknek akár 80 milliárd euróra is szükségük lehet. Végülis, kit érdekel ? :)

Szűkebb bontásban a "csata" így néz ki.
Végül egy kis hazai. Míg a lakáshitelesek többségének meglévő svájci frank az ég világon semmi nem csinál ill. muatat, addig az euró forinttal szemben igencsak kezd beszűkülni, így ebben hamarosan egy komolyabb elmozdulást várnék, amibe az erősödés is legalább annyira belefér, mint a gynegülés. Szint 265 ill. 268 körül, felette forint short, lefelé támasz 260-on, illetve alatta 255-ön.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)