Hiába a szárnyaló második negyedéves GDP adat, ami 7,9%-os növekedést mutat (így az első félév 7,1% lett), hiába a megerősítés, hogy a kínai gazdaság már túl van a nehezén és stabil fejlődési pályára (vissza)állt, mégis egyre többen kétkednek eme „csoda” fenntarthatóságában.
Mivel a kínai gazdaság erősen export vezérelt, így a jelenlegi globális keresletcsökkenés sokkal zordabb gazdasági következményekkel jár, mint akár az egy évtizeddel ezelőtti ázsiai pénzügyi krízis. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban úgy néz ki, hogy a népi Kína mégis csak hozni tudja az erre az évre betervezett 8%-os gazdasági növekedést - hogy miért pont 8%, mert ez volt Mao kedvenc száma (ez vicc volt).
A kiugró eredmények természetesen megrészegítették a politikai vezetőket, de ha közelebbről is megvizslatjuk a „csodát”, akkor azt vesszük észre, hogy a robosztus első féléves GDP növekedéshez a (állami)befektetések tették hozzá a legtöbbet, szám szerint 6,2%-ot. A nép 3,8%-kal fogyasztott többet a tervteljesítés érdekében, viszont az export 2,9%-kal esett (ezt majd számon kérik az amerikai elvtársakon).
A robosztus növekedés forrása egyértelműen a soha nem látott mértékű gazdaságösztönzési csomagnak tudható be. A pénzkínálat bővülése és ez által a hitelezés drámai felfutása egyértelműen stimulálta a befektetéseket, amelyek a gazdasági növekedés motorjául szolgáltak. Annak ellenére, hogy az első félévben a pénzkínálat (M2) 28,5%-kal növekedett, míg a jüan alapú hitelezés 34,4%-kal (mindkettő új rekord) a nominális GDP „csak”3,8%-kal nőtt.
Azonban egyre többen vélik úgy, hogy a kínai vezetésnek a jelenlegi lenne a legmegfelelőbb időszak a gazdaságösztönző eszközök fokozatos leépítésének megkezdéséhez, különben a mostani laza monetáris politika belátható időn belül alulmarad majd az inflációval folytatott harcban, ami újabb eszközbuborékok létrejöttéhez vezethet.
Mivel a szabad flow mindig a magasabb hozamok irányába mozdul el, így a jelenlegi állapotokat figyelembe véve nem csoda, hogy megtalálta a részvénypiacokat, illetve az ingatlanpiacot. Tehát, ha marad a jelenlegi hitelezési dinamika az előbb-utóbb az inflációs nyomás növekedéséhez és eszközbuborékok létrejöttéhez vezethet, míg, ha elkezdik szűkíteni a pénzkínálatot azzal jó néhány strukturális beruházást veszélybe sodornak, mivel ezek finanszírozása hosszú távra lett kidolgozva.
Egyelőre azonban szűkítésről szó sincs, sőt, ujjongás van, hogy a kínai lakossági hitelek NPL (nem fizető hitelek) mutatója csak 2,42%. Minden esetre a kínai kormány már bátorítja a hitelezéssel foglalkozó bankokat, hogy a jövőbeni veszteségeikre elkülönített tartalékot növeljék, méghozzá 150%-ra az év végégig, ezzel újabb 70 Mrd jüant vonva ki a forgalomból. A kínai bankfelügyelet szigorúbb hitelezési feltételeket is ígér (különösen a második lakás vásárlása esetén), mivel már ők is érzékelik, hogy a növekvő hitelezés miatt jelentős kockázat halmozódott fel a rendszerben, emiatt a banki eszközök értékcsökkenési üteme is felgyorsulhat.
A másik probléma az erőltetett kapacitásbővítés. Kína nyersacél kibocsátása 266,6 millió tonnára (mondanom sem kell, hogy új csúcs) emelkedett az első félévben, ez így önmagában nem mond sokat de, ha hozzátesszük, hogy a németek átlagos kapacitás kihasználtsága 72%-ra esett, az USA-é 69-re, Japáné 65-re és egyes fejlődő országé 50 körüli szintre, akkor ez azért elég erős.
Mivel csupán a nemzeti valuta leértékelésével és az export felpörgetésével nem lehet kijutni a válságból, ezért a kínai vezetés proaktív módon adót csökkentett, növelte az állami transzfereket az alacsony jövedelműek irányában és természetesen növelték a kormányzati beruházásokat. Ezen intézkedések mindegyike serkentőleg hat az inflációra, a magas inflációsráta pedig destabilizáló hatású a bankrendszerre nézve, közvetve ugyanis növeli a nem fizető adósok számát.
Szóval továbbra sem könnyű a kínai jegybankárok élete, de ha ez megnyugvást jelent számukra, akkor a posztíróké sem:)
Forrás: Bloomberg, WSJ, Telegraph
