A szuperhős bukásának második évfordulójára

Szuperhős?
Akkor kezdjük: Hogy hívják a folyadékembert? Léman:)
Na, de komolyra fordítva a szót - már, ha erre van igény - született egy írás majd egy éve és a közzétételével vártunk a nagy napig ... vagyis máig. Íme, fogadjátok sok szeretettel!

A következőkben egy Horatio Boedihardjo nevű ifjú matematikus – aki jelenleg a doktorátusáért küzd Oxfordban - okfejtését próbálom összefoglalni és kicsit kiegészíteni a saját magam módján, hogy miként okozták a Lehman Brothers vesztét a jelzáloghitelekhez kapcsolódó derivatív instrumentumok.

Szóval, történetünk 2001 egyik derűs reggelén kezdődött, amikor is Dick Fuld a Lehman Brothers CEO-ja reggel irodájába belépve megpillantott egy vaskos dokumentumot az íróasztalára helyezve. A dokumentum nem volt más, mint a matematikus és phd-s csapat agyszüleménye, amely számításokat tartalmazott arról, hogy miként kaszálhat folyamatosan nagyot a bank, ha belép az ingatlanpiacra. Fuldra nagyon nagy hatással voltak a számok, oly annyira, hogy a LB a következő 5 évben kölcsönként felvett dollárok milliárdjait fektette be az ingatlanpiacon. A piacon bekövetkezett lakásár robbanás pedig a világ 4. legnagyobb bankjává tette a Lehman-t.

Sajnos azonban az ingatlanpiac összeomlott maga alá temetve a phd-s team hipotéiseit. Az addig nyerő befektetés óriási hibává változott, 613 Mrd USD veszteséget generálva és 2008. szeptember 15-én az Egyesült Államok legnagyobb banki csődjét okozva.

A pénzteremtő modell a következő volt; képzeljük el, hogy ücsörgünk a LB irodaházában és egyszer csak megcsörren a telefonunk, a vonal túl oldalán egy HSBC-s kolléga a következőt kérdezi:” Helló! Figyu, van 100 ügyfelünk, akik egyenként 1 guriga (millió) hitelt vett fel tőlünk. Szeretnénk valamilyen biztosítást venni arra az esetre, ha bedőlnének. A fizetésképtelenségi arány kb. 3%. Szóval, mennyibe kerülne?”

Rögtön elkezdenek kattogni a fogaskerekek; ha 100 ügyfél mindegyikének 3% esélye van a default-ra, akkor jövőre valószínűleg 3 ügyfél hitele hasal el, azaz jövőre 3 milliót kell kifizetnem a biztosítások után. Feltéve, hogy a kamat 3% /év a 3 guriga jelenértéke 2,91 M USD. Mivel a Lehman nem jótékonysági egylet így az HSBC-s arcnak mondasz 5,82-t és így nyersz minden ilyen bulin 2,91 millió dollárt. Ezt hívják Credit Default Swap-nak (CDS).

Miután leraktad a telefont azért kicsit benned van a para, mi van, ha 10 hitelfelvevő jelent fizetésképtelenséget, mert akkor neked 10 milliót kell kifizetned, ezért a következő üzletet ajánlod a partnernek. Némi prémium fizetése ellenében felajánlod, hogy ha 10 ügyfélnél több dől be, akkor neki csak a tíz után kell vállalnia a bukót, többiért te viszed el a balhét, viszont, ha kevesebb, mint 10 hitel default-ol, akkor mindent a partner fizet. Az ügylet, amit ajánlottál az ún. senior tranche collateral debt obligation (CDO), amit pedig te kapsz cserében az a junior tranche CDO.

A senior tranche attól attraktív, hogy az ügylet ideje alatt majdnem, hogy soha sem kell fizetned, csak zsákolni be a prémiumot, mivel ezek a leggondosabban kihelyezett hitelekként vannak aposztrofálva.

Mivel a senior tranche-ek jobb megtérülést kínáltak, minta a hagyományos bankbetétek, így a befektetők egész hada robbant rá. 2004-ben például 157,4 Mrd dollárnyi CDO lett kibocsátva, míg 2007-ben már 481,6 Mrd!!!

A probléma csak annyi volt, hogy a 3%-os bedőlési aránnyal modellezők nem vették figyelembe, illetve nem tudták figyelembe venni – mivel a 1920-as válság óta gyakorlatilag töretlenül emelkedtek a lakásárak -, hogy az ingatlanok árai nem csak felfelé tudnak menni.

Ezért villámcsapásként érte a lakáspiaci lufi kipukkanása Lehman-t, tetézte a bajt, hogy a hitelfelvevők 22% ún. subprime adós volt, vagyis kis jövedelmű ügyfelek, akiknél a hitel visszafizetésének valószínűsége is kicsi volt.

Modellünkhöz visszatérve 2007-ben a 3%-os default arány felment 12-re, ami négyszerese az előzőleg kalkuláltnak. Az összetett pénzügyi instrumentumok profitabilitása, vagy annak hiánya, a hitel bedőlés valószínűségének a négyzetével van matematikai kapcsolatban, azaz, ha a default ráta 3%-ról (0,03) felmegy 12-re (0,12), akkor a valószínűség négyzete 0.0009-ről felugrik 0,0144-re, tehát tizenhatszor nagyobb, mint az eredeti modellben.

A második még ijesztőbb veszélyforrás a gazdasági hanyatlás. Ha a gazdaság teljesítőképessége hanyatlik, akkor egyre kevesebben képesek visszafizetni a hiteleiket. Ráadásul, ha valaki aktív szereplője a tőkepiacnak, mint amilyen a Lehman is volt, akkor előfordulhat, hogy a CDO-k mellé bevásárolt pár attraktív EPS-ű (egy részvényre jutó eredmény) részvénybe is, így a derivatív bukó mellé társul némi „hagyományos” részvényeken elszenvedett veszteség is:(

Tény, hogy a Lehman meglehetősen könnyelműen kezelte a derivatív instrumentumok által hordozott rejtett veszélyeket, ha ehhez hozzávesszük a 35-szörös (!!!) tőkeáttételt – 1 egység tőkére 35 egység hitel jut -, akkor egy halálos elegyet kapunk. Tételezzük fel, hogy 3%-os veszteséget érünk el az általunk kezelt eszközökben, ez a teljes saját tőke elvesztését vonja maga után, mivel a hitelezők látva a CDO piac összecsuklását gyorsan kirántják a pénzüket … alólunk meg a szőnyeget.

Így történt ez Lehman-nal is.

Most akkor mi a para?

A WSJ-ban megjelent cikkre mindenki pánikszerűen - illetve valaki csak megszokásból - beleadott a piacba.
Miért?
Minek?
A stressz teszt eredménye szerint a 91 vizsgált pénzintézetből mindössze 7-en hasaltak el a próbán és a korábban megszokott összegekhez képest bagatell, 3,5 milliárdnyi euró hiányzott csak az üdvözséghez. Mi itt a gond? - kérdem én ártatlan boci szemekkel az égre meredve.
Erre a fenti ábra ad magyarázatot; hogy lehet az, hogy létezik egy Committee of European Banking Supervisors (CEBS), aki felügyeli a stressz tesztet és nekik nincs egy átlátható, egzakt mérési metódusuk a bankok birtokában lévő állampapírok vonatkozásában. Csupán annyit kérdeznek, hogy mekkora a nettó és bruttó szuverén állampapír kitettségük a különböző EU-s országok irányában. Az meg ugye sok minden lehet ... Na, ebből jön össze az a keverés, amit a fenti ábra jól szemléltet és ami miatt a teljes CEBS, a stressz tesztjével együtt egy komolytalan bohócbrigád benyomását kelti.
Ezzel kapcsolatban egy régi vicc jutott az eszembe:)

Az olaszliszkai csodarabbit felkeresi Kohn. Elmondja, hogy vitája van Grünnel, s a rabbit kéri, hogy tegyen igazságot köztük. Elmeséli az esetet. A rabbi szó nélkül végighallgatja, s azt mondja: - Neked van igazad! Kohn boldogan távozik. Ám félóra múlva megjelenik Grün is. Elmondja, hogy vitája támadt Kohnnal, kéri, hogy a rabbi mondja meg, melyiküknek van igaza. Eloadja az esetet. A rabbi türelmesen meghallgatja, s a végén azt mondja: - Neked van igazad! Grün is elégedetten távozik. Ám a bóher, aki mindezeknek fültanúja volt, nem állj a meg szó nélkül: - Rabelében, te Kohnnak is igazat adtál, Grünnek is igazat adtál, pedig két vitatkozó közül csak az egyiknek lehet igaza! A rabbi végigsimogatja hosszú szakállát, s azt mondja: - Tudod mit? Neked is igazad van!

Francia bankok igazatok van, meg neked is BIS:)

Kivel érdemes barátkozni?

Az egyik gazdasági online médium hétfői cikkében Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy bátrabb külpolitika kell és nyitnunk kell újabb piacok felé.
A jó kisdobos ott segít, ahol tud, ezért most szerény képességeimet próbálom alárendelni az ország érdekeinek és segíteni a miniszterelnökünknek:)
Pár héttel ezelőtt, amikor is Kína beelőzte Japánt, Obamáék rögtön fejjel rohantak a falnak és bebizonyították, hogy erőviszony átrendeződés ide, vagy oda ők bizony nem térnek le a John McClane-i útról, azaz ha véreset köpnek sem mondanak le az USA mindenhatóságáról és überelhetetlenségéről. Ez például nem az okos külpolitika mintapéldája, tehát ezt kéretik kerülni!
Pár hete bukkantam rá egy érdekes táblázat-láncolatra, ami Kína külkereskedelmi kapcsolatait taglalja. Érdekes volt látni, hogy a már megszokott nagyhatalmakon kívül (Usa, Japán, Németország, Brazília) megjelentek a frontier országok (Taiwan, Malaysia) is, akik a BRIC kettő-pont-nulla lesznek ... na velük, vagy akár Kínával érdemes lenne barátkoznunk.
Végül még egy ötlet, amivel nem leszek népszerű - de vállalom:) - szóval barátkozni kellene a Frankfurtban, Londonban, székelő befektetési házakkal, akik közép-kelet európai kötvényalapot, vagy akár részvényalapot menedzselnek és el kéne magyarázni nekik, hogy a következő pár év miként áll össze a mi kis fejünkben ... különben minden nap újabb óltájmhájra megy a frank a forinttal szemben, egyre több jelzáloghiteles dől be, a bankok az NPL mutatóikat meg nem is merik majd közzétenni.
Ez minden, amit mondani tudok a vietnámi háborúról ...

Na, mi ez?

Sajnos nem a magyar lakosság életszínvonal-emelkedését grafikusan ábrázoló egyenest láthatjuk a fenti grafikonon, sokkal inkább a kínai ingatlanok áremelkedését az utóbbi hét évben (misztikus szám) 2003-as bázissal számolva!
Ilyet már láttunk valahol ... ááááááá, igen! USA 1950-es évektől 2007-ig. Ott mi is volt a recept; alacsony kamatláb, és ez a mesterségesen alacsonyan tartott kamatkörnyezet gyönyörűen kinevelt egy óriási buborékot annak minden hozadékával (MBS) ... és most ezt nyögjük.
Az alacsony kamatkörnyezethez (=jóhoz) könnyű hozzászokni, viszont ez a függés komoly fejtörést kezd okozni a PBoC-nen, hiszen az erőltetett expanziónak hála az inflációs veszély a nyakukon és az alapkamat emelés (=hitelköltség) alaposan megtizedelné az amúgy sem túl versenyképes, de nyakig eladósodott vállalkozások számát. Ezt támasztja alá az a szám, miszerint a vállalkozások által felvett hitelek mindössze 27%-a lett teljes egészében visszafizetve cash-ben (azaz termelte ki a beruházás legalább a költségeit) ... ez azért nem túl biztató és látja ezt a kínai bankfelügyelet is, aki lelkiismeretesen fel is szólította az "övéit", hogy év végéig dekkeljék a szemetet a portfóliójukból. Lesznek itt gyönyörű NPL mutatók ...
Ennek tükrében már annyira azért nem kapkodnék az ICBC részvények után , amit 6,6 milliárd dollár értékben terveznek kibocsátani, sem a BOC 60 milliárd jüanos right issue-ja után:)
Most légy okos 2.

A kínaiak gyorsan tanulnak

Ezt speciel eddig is tudtuk, lásd autógyártás, IT vagy, hogy mást ne mondjak az űrkutatás.

A kínai pszáf a napokban kezdett el - alaposabban - vizsgálódni a népi Kína bankjai, egész pontosan azok mérlegei körül. Gyanús volt ugyanis, hogy míg a hitelezési dinamika jelentősen megugrott, addig ez a könyvekben nem nagyon volt tetten érhető.

Kiderült az is, hogy miért nem, a bankok ugyanis trust-okat hoztak létre és ezekhez transzferálták a hitelek egy részét, amelyek újracsomagolták ezen hiteleket új instrumentumokba, úgy, hogy azok már a szélesebb befektetői kör számára is elérhetőek voltak. Nahát ... mintha már hallottam volna ilyet valahol:)

Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra, hiszen a hitelezési csapok elzárásán munkálkodó kormányzatnak jóval szerényebb számokat prezentáltak a ténylegesen kihelyezett hiteleknél, illetve a hitelnövekedés utáni saját tőke emelést is sikerült ezzel a huszárvágással kijátszani. A hitelek újracsomagolásával és értékesítésével pedig dupla nyerőt realizáltak egyetlen kihelyezett hitelen. Egyes statisztikák szerint tavaly 734 milliárd jüannyi (107,53 Mrd USD) hitelt csomagoltak ilyen trust product-okba.

Azért a kínai kollégáknak nem árt azzal is számolni, hogyha ritkán is, de néha azért a fagyi is visszanyalhat ... a kínai bankrendszer transzparenciájának nem tesznek túl jót az efféle hírek.

A következő ábrán a kínai M2 (pénzkínálat - narancssárga) és a trustokba áramló pénz (fehér) látható.

Forrás: WSJ

Tobin Tax

Ismét terítéken az adó, ami James Tobin-ról kapta a nevét.

Az úriember a Nixon utáni időkben felszámolta az arany standard rendszert és adóval kívánta kedvét szegni a kibontakozó nemzetközi devizaspekulációnak.

Az adó mértéke nem eget rengető, 0.1% körül mozgott, viszont a mai high frequency trading időkben ez nagyon tudna fájni egy-két day tradernek és nem utolsó sorban egy-két nagy, amerikai kereskedelmi bank sajátszámlás részlegének.

A tú-big-tú-félnek(=bad bank) titulált bankok aranykora lassan leáldozóban van, hiszen a jövő év végéig nagy valószínűséggel bekövetkező kamatemelés alávág trading profitoknak és az ingatlan-portfoliónak is. Az ingatlanárak további esésével pedig még több lakástulajdonos kerül víz alá ... ami még több ingatlan árverést jelent, amit sajnos támogat az az érv is, hogy a legpesszimistább stressz teszt is maximum 10,5%-os munkanélküliséggel számol (és valljuk be, hogy azért még nem vagyunk túl a nehezén).

A halmozódó veszteségeknek pedig csak egy kimenetele lehetséges ... igen-igen egy második John McClain féle mentsük meg a világot, adjunk még egyszer trilliókat az adófizetők pénzéből a felelőtlenül gazdálkodó és hibáikból mit sem tanuló tú-big-tú-fél bankoknak.

Itt jön képbe a Tobin Tax, ha már úgyis meg kell őket menteni és úgysem lehet őket leállítani az überrizikós high frequency tradingről, akkor legalább dobjanak valamit a közösbe (gyk. adózzanak).

Természetesen rögtön volt pár ellenérv a szivarzsebben, mint például, hogy ez majd elapasztja likviditást a világban és a globális gazdasági rendszer hatékonyságát csökkenti bla-bla-bla ...

Forrás: American Banking News

Még egy gondolat a Colonial-ról

Igérem, hogy rövid leszek:)

Szóval hétvégén megtörtént az idei legnagyobb bankcsőd, a Colonial Banké.

A jó hír az az, hogy már van is egy jelentkező a bank eszközeire, aki nem más, mint a BB&T Bank.

Azonban van itt némi érdekesség; tehát a bedőlt bank 25 milliárdos eszközállományából:

- 3 milliárdnyit (12%) semmilyen körülmények - FDIC garancia ide, vagy oda -között nem kívánt átvenni az új tulajdonos,

- 7 milliárdnyit (28%) minden megkötés nélkül vállálhatónak találtak,

- 15 milliárd értékű eszközt (60%) pedig csak FDIC közreműködéssel voltak hajlandók elvállalni.

Ez azért beszédes ... ehhez kapcsolódik a következő kis karikatúra, ahol a könyvelő lelkesen bizonygatja, hogy milyen kiegyensúlyozott a könyvük; az adatok 50%-a valós, 50% pedig kitalált:)

5%, ahonnan már nincs visszaút (Frissítve)

A teljes 7,74 trillió dollárnyi kihelyezett hitelállomány 2,6%-a, vált március végére nem teljesítővé (NPL) az USA-ban, ez 17 éve nem látott negatív csúcs!!!
Több mint 150 amerikai hitelintézet rendelkezik 5%-ot meghaladó mértékű nem teljesítő hitelállománnyal a könyveiben. Korábban a FDIC ezt az 5%-os határt definiálta úgy, hogy ezen a szinten a bankok tőkéjét elszívják a nem teljesítő hitelek és veszélyeztetik azok túlélését. A bankok száma, amelyek átlépték ezt az ominózus küszöböt megduplázódott, köszönhetően a tömegessé váló hitelkártya és jelzáloghitel bedőléseknek.
Márciusban három bank dobta be a törülközőt 6% feletti NPL rátával, jelenleg két regionális bank; a chicago-i Corus Bankshares Inc. és a Colonial Banc Group Inc. küzd 6,5-ös mutatóval a túlélésért, de ők sem fűznek túlzottan vérmes reményeket ahhoz, hogy ezt megússzák, így biztos, ami biztos, már a múlt hónapban bejelentették, hogy hamarosan lehúzzák a rolót.
Nem is ez a pár kisebb bankcsőd jelenti a fő problémát, hanem sokkal inkább az, hogy majd 300 bank esetében a nem teljesítő hitelek aránya eléri a 3%-ot …

Forrás: Bloomberg

Frissítés:

A Colonial vasárnap bejelentette, hogy feladja a küzdelmet és csődöt jelent, így ez lett az USA idei legnagyobbat szóló bankcsődje!

Meglehetősen ironikus

A befektetési bankok, akik gyakorlatilag a jelenlegi válság legfőbb előidézői egyben a legnagyobb nyertesei is a dolognak, hiszen újra nő a profit és vele együtt a bónusz is a kockázatot pedig az adófizetők vállalják. Néhány évvel ezelőtt a befektetési bankok gazdagságuk alapjait ügyfeleik pénzével teremtették meg, majd amikor ez a (pénz)forrás apadni kezdett, következtek a részvényeseik, most hogy ezt is kivégezték egy ennél sokkal nagyobb mézes bödönhöz jutottak; az adófizetők pénzéhez.
A kaszinó újra nyitva áll és sok befektetési bank meg is ragadta az alkalmat még nagyobb kockázatot vállalva a volatilis piacon a még nagyobb profit érdekében … újra az a magatartás lett a nyerő, ami a II. Világháború óta nem látott válságba taszította a globális gazdaságot.
A teljes összeomlást csak a gigantikus méretű kormányzati költekezések – garanciák, bankmentések, ösztönző csomagok - hárították (odázták???) el, amik hatalmas terhet rónak az adófizetőkre. Tény, hogy a bankoknak soha nem volt még ilyen könnyű dolguk, hiszen a jegybankok monetáris politikájának lazítása, illetve a kormányok által vállalt garanciák (első sorban a kötvénykibocsátásoknál) hatalmas ingyen likviditást biztosítanak a pénzügyi szektornak, amiből ők szabadon garázdálkodhatnak. A jegybanktól nevetségesen olcsón kapott pénz busás hozamot termelt a részvénypiacon nem is beszélve a kötvénypiacról.
A legnagyobb nyertes kétség kívül a Goldman Sachs, aki a sajátszámlás kereskedéssel majdnem duplázott az előző évhez képest, tette mindezt úgy, hogy a vállalt kockázat (VAR) jóval a normális felett volt és elérte a 245 millió dollárt egy kereskedési napra vetítve. Csak mellékesen érdemes megjegyezni, hogy a Goldman tavaly „lefokozta” magát szimpla kereskedelmi bankká, hogy részesülhessen a kormányzati segélyből.
A legijesztőbb mégis inkább az, hogy a klasszikus banki funkcióval, mint például a hitelezéssel esze ágában sincs egyetlen banknak sem foglalkozni. Az ok is elég kézenfekvő; a kockázatok sokszor magasabbak a hitelezési szegmensben, míg a besöpörhető profit alacsonyabb. Mivel a bankok nem hiteleznek – hiszen senki sem kényszerít(het)i őket erre – így a gazdasági szereplők kénytelenek a kötvénykibocsátás eszközéhez nyúlni, ha pluszforráshoz akarnak jutni. Ezért aztán nem csoda, hogy a kötvénykibocsátás lett a befektetési bankok – kockázatmentes - aranytojást tojó tyúkja. A kibocsátások száma megsokszorozódott az év első felében és csak Európában 318 milliárd eurónyi kötvényt bocsátottak ki a vállalatok, így a kötvénypiac ismét felpörgött a ’80-as években tapasztalt szintre, ami növekvő keresletet és volatilitást hozott a piacra – ami a pénzcsinálás két elengedhetetlen összetevője.
Azok a bankok, akik a jelenleg a hitelezés felpörgetésén fáradoznak minden bizonnyal a lúzerek táborába tartoznak, hiszen az ő magasabb kockázatuk alacsonyabb margin-nal párosul, míg a befektetési bankok, akik már a meglévő (értékpapírosított) hitellel kereskednek – hasonló finanszírozási kondíciókkal, mint hitelező társaik – sokkal nagyobb profitot realizálnak. Más szóval; a meglévő pénz átforgatásával keresnek még több pénzt.
És itt elérkeztünk a jelenlegi válság egy sarkalatos pontjához; a szabályzáshoz, mivel a fent említett derivatív instrumentumok kereskedése többnyire gyengén szabályozott OTC piacokon történik. A CDS szülőatyja, a JP Morgan például rekord mértékű második negyedéves eredményről számolt be és 81 trillió dolláros kitettségével még mindig a legnagyobb szereplőnek számít a piacon. Ezért is érthető Jamie Dimon (JP Morgan CEO-ja) agresszív kirohanása a washington-i törekvések ellen, amelyek a derivatív piacok megregulázására irányultak.
De említhetnénk a CDO-kat is, amik időzített bombának lettek titulálva a válság kirobbanásakor, most a Morgan Stanley mintha mi sem történt volna leminősített CDO-kat pakol új instrumentumokba, amelyek nagy valószínűséggel – ismerve a múltbeli történéseket - AAA minősítést kapnak majd a Moody’s-tól.
Csak pár hónap telt el azóta, amikor is a wall street legnagyobbjainak CEO-i szemlesütve hallgatták egy kongresszusi meghallgatáson, amint a politikusok lehordják őket a sárga földig. Nagyot változott azóta a világ, a bankárok önbizalma visszatért és most már megerősödve szegülnek ellen a kormányzat reorganizációs és regularizációs törekvéseinek. Szándékaikat nem is rejtik véka alá, a JP Morgan és Goldman vezetésével egy lobby csoport alakult (CDS Dealers Consortium), amelynek nem titkolt célja, hogy szembe menjen Washington azon irányú törekvéseivel, amelyek a CDS piacot transzparensebbé és szabályozottabbá tennék.

Jelenleg egy új elit van kialakulóban a befektetési bankok piacán, egyfajta globális – 5,6 szereplőből álló – oligopólium. A befektetési szegmensben tapasztalható verseny gyengesége miatt a talpon maradt bankok történelmi lehetőséget kaptak – és úgy néz ki, hogy élnek is vele.

Forrás: Der Spiegel

Mi lehet a tépések mögött ?

Az elmúlt időkben igen sokszor látható mennyire érdekelt valaki ill. mennyire érdekeltek valakik abban, hogy a piacok feljebb zárjanak mint ahol egész napjukat töltik. Nyilván a kérdés hogy ezek mögött van-e valami, érdemes-e egyáltalán belemagyarázni bármit is ?



Elsőre jómagam is azt mondanám, nem, nincsen értelme, hiszen a piacok előbb avagy utóbb de elérik azt a pontot ahol beáll a gazdaság jövőjére is jellemző és várható érték, majd innen a gazdaság erősödésével emelkedő árfolyamok fogják jellemezni a jövőt. Az megint más kérdés hogy egy nagyobb esés után mindig jön egy visszaemelkedő szakasz, és ez valamelyest igaz a gazdasági adatokra is, hiszen egy nagy sokk és az azzal járó pszichológiai okok miatt érezhető volt hogy a növekedésen szocializálódó befektetők nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, így az esést is jelentősen túlreagálták, így volt honann jönni. Megjegyezném azonban hogy a válság végét kiáltók közt jelentős számmal voltak és még vannak is bankok, befektetési cégek akik számára jól jött ez a "természetes" emelkedés, hiszen van kiknek a nyakába önteni ezeket a szuper részvényeket (új részvények kibocsátása), így tudják megteremteni azokat a pénzeket amelyeket kölcsönbe (vicc) kaptak a felelőtlen viselkedéseik miatt. És ehhez nagy segítség a tömeg (újra pszichológia), akik megunták az emelkedést, pláne ha ebben nem is vettek részt eleinte, így a jelenlegi, nem akarok lemaradni, elmegy a piac nélkülem szakaszban senki se várja már a hirtelen zuhanást ... És azt se, hogy ez volt a vége, többet esni nem fogunk 3-4 %-nál.


Végül csatolnék egy chartot, amely a munkanélküliek számát mutatja, szép bull chart lesz, ígérem, illetve kérném, aki látja a végét, avagy a trendfordulót, az jelezze egy csokiért ;)





Hol van az a nehéz 2001-es időszak, amikor közel 8000-es szintől esett a Dax 2200 alá ?