Hamarosan véleményem szerint az arany esetén is indul a bugi, érdemes lehet figyelni.
Én rövidre most longra helyezkedtem el, de ez egy "előre spekuláció" arra, hogy inkább felfelé folytatódik majd a mozgás a konszolidáció után, ami mint tudjuk soha nem jelent semmit :)
"Ami eshet, az esni is fog! Kivéve, ha te is erre fogadtál, mert ilyenkor előtte pont a stoppodig emelkedik az árfolyam!" (Murphy a tőzsdézésről)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: arany. Összes bejegyzés megjelenítése

27 július 2016
18 július 2016
Török események után
Pénteken este a török események hírére a devizákban érezhető volt egy kisebb korrekció, ám a mai nyitások után ezt lényegében ledolgozták. Ennek tükrében egyelőre marad az óvatosság, számomra még nem teljesen tiszta hogyan fogják lereagálni a befektetők az eseményeket, így merre is indulnak majd el a piacok.
Figyelemmel kísérem a következő napokban az arany mozgását, amely szép lassan megcsinálja a korrekcióját, vélhetően majd egy adat vagy hír hatására jöhet le az 1300 dolláros szintig ahol vétellel fogok próbálkozni. Itt a meghatározó szint az 1250 dollár, ahova már nem szabadna lenéznie az árfolyamnak.
A képet tekintve nagy változás nincsen az SP500 tekintetében sem, a 2160-as szint körül mozog egyelőre további irány nélkül. Amennyiben lesz benne korrekció, akkor a 2130-2110-es területre érkezhet meg, amely a kitörési szintje volt.
A német index esetén hasonló a kép, lefutott egy nagyobb emelkedés, amelyből szintén jöhet korrekció, vagy mehet minden tovább a következő támaszig. Korrekció esetén 9800 illetve 9650-es gap lehet a megálló, amennyiben persze kitart majd a lendület utána felfelé.
Fontosabb szintet tehát 9800-nál találunk (támasz és egyben fibó szint is), illetve 9650-nél, ahol egy fordulós alakzat gap-je látható.

14 szeptember 2010
Új csúcson az arany, kilépett az EURUSD
Egyelőre kitörésben van az arany, amely jelenleg 1270-nél tartozkodik. Eddig úgy volt, hogy mikor megírtuk ezt, ki is jelöltük a csúcsot, szóval hajrá, menjen bármerre is :).
EURUSD is kilépett a sávból, jelenleg 1.296-on áll.

01 szeptember 2010
Mit ünnepelt tegnap az arany?

Egy ideje már keringtek infók, hogy nagyokat buknak a shortokon (többek között aranyon) a srácok és ezért sokallt be a vezetőség. Tegnap zárták a
Mit is fűzhetne ehhez hozzá a rosszindulatú kismalac? Hulljon a férgese:)
26 augusztus 2010
Valami azért van - korrekció
Ami számunkra érdekes volt, az a rossz adatra adott reakció. Tulajdonképpen a három napja tartó esés után egy leöntés volt, elérte a DAX a szintünket, így itt már azt éreztük, hogy jöhet egy korrekció. Mint később kiderült ezt alátámasztotta a reakció is, hiszen erőteljesen elkezdték venni ezen szint környékén. Véleményünk szerint 5960 - 6000 környékére jöhet fel elsőre, ám azt nem felejtettük el, hogy ez még mindig eső, ezért óvatosan kezeljük ezeket a pozíciókat, inkább egy esetleges short beszállást keresünk.
Devizákban is hasonló volt a helyzet, itt 1.261-nél éreztük, hogy ez nem megy tovább, ám mégis csak 1.2635 felett zártunk. Ennek oka csak a technikában és stratégiában keresendő, hiszen ott jelezett a rendszer, hogy ennek annyi :). Most 1.2730 - 1.2735 felett talán inkább longot nyitnánk, de legalábbis azt ajánljuk, hogy akinek shortja van, az ott már gondolkodjon el rajta. B verzióban itt rá lehet adni, aztán szoros stop melett fordítani, de ez annyira nem ajánlott azoknak, akik nem ismerik ezt a devizát.
USDJPY tartja magát 85 környékén, ennek oka továbbra is az intervenciós spekulációk, ma lesz egy ülés a japán kormány részéről, még az is elképzelhető, hogy szóba fog kerülni a yen ereje. Érdemes figyelni, van benne egy szép eső trend is, amelyet megtörhet, ezzel a délután még megpróbálok érdemben foglalkozni, ha a piacok is engedik.
Aranyról pedig annyit, amit Teufel barátunk írt pár napja ...
megj: átvitte az eurusd páros a fenti szintet, belevettünk, majd el is adtuk kis veszteségben. Ez egyelőre még nem az a kitörés, habár az eső trendjéből kijött. Most kivárunk ebben az instrumentumban.
megj2: 1.272-ig jött vissza, ez egy apró támasz, tehát ha innen kimegy újra új csúcsra, akkor ez már egy jó stop szint.
megj3: eljött a pillanat amikor pár nap után semmilyen pozink nincsen. Kicsit mozgalmas napok voltak, és még lehet, hogy lesznek is, de azért egy kis pihi már jól jön :).

10 augusztus 2010
Füles csésze?
Kinek mi a véleménye? Lesz ebből trend erősítő füles csésze alakzat, vagy sem?
Egyelőre a FED a trend folytatására játszik:)
Ben, könyörgöm ne csak a srácoknak szólj (a felvétel 2:45-től lesz igazán érdekes), ha venni kell ... szólj a kicsiknek is, hiszen tudod; sok kicsi, sokra megy?

02 július 2010
Így gondolkodunk most mi
A tegnapi napon lezártuk a shortot DAX-ban, mivel a devizákban észlelhető mozgás miatt úgy érezzük, hogy a 200 napos mozgó még továbbra is támasz. Ma nagyon óvatosan mindezek miatt meg is vettük, és arra számítunk, hogy 6040-es szintet még tesztelheti az index, mielőtt benéznénk komolyabban a 200-as alá.
Mint ahogyan említettem, a főbb követett devizákban volt igazán mozgás, EUR/USD 1.25-ig jött fel, USD/JPY 88-ig jött vissza a tegnapi leszakadás után, és még a mostanában agyonvágott CHF/HUF 213.3 is tudott korigálni egy kicsit.
Arany pedig szépen magába is hajlott, így a trend törése szép esést hozott magával.
Amerikáig minimális poziban figyelünk, hétfőn mivel amcsi zárva, mi is hosszabb hétvégével számolnuk, lehetőleg nulla pozi mellett.

30 június 2010
Technikai szintjeink
DAX: Itt az 5940-et nézzük lefelé, mi tegnap itt zártuk rövidre a shortokat, hiszen itt támasz van.
S&P 500: 1040 a kulcs, ha alá menne az nálam már nagyon negatív, érdemes figyelni erre a szintre.
EURUSD: 1.215 az uccsó' mentsvár
Arany: semleges, 1245 felett meg lehet próbálkozni vele, hátha kifut a korábbi csúcsig ismét, ám a két nappal ezelőtti beöntés miatt nagyon óvatosan kell egyelőre kezelni!

29 június 2010
Durva hozamesés
Ez látható legalábbis a főbb kötvények piacán, hiszen mind a japán hozamok, mind az amerikaiak azt mutatják, hogy a kockázatkedvelő réteg egyre szűkebb, ami nem a piacok emelkedését vetíti előre számunkra.
DAX - Gap nyitás le, ezt még betöltheti, de nagypn gyenge minden piac. Ez főként amerikára igaz, ahol nem tudtak visszatérni a 200 napos fölé, így ez is negatív jelzés.
Devizákban is "pánik", EURCHF-ben 10 cent kellett a fibo 161,8-as szintig, onnan egyelőre fordult, habár mindez lehet igenacsak átmeneti is. Ami a magyar forintot illeti, ott egyelőre dupla csúcs a CHF, és ha jön némi intervenció kintről, akkor ez átmenetileg megnyugvást okozhat.
Aranyat ismét beöntötték 1260 felett, ez kezd igencsak negatív lenni, itt az emelkedő trendet érdemes nézni, ami ha megtörik, akkor egy nagyon óvatos speki shortot megpróbálunk majd benyitni.

23 június 2010
Fontos nap
Legalábbis a mai az lesz az amcsiknak, mert valahogy nem tudnak elszakadni a 200 napos mozgótól, így a tegnapi nagy semmi vége egy nagyobb esés lett, amivel simét ezen mozgó alá kerültek.
Lényegében ameddig nincsen megerősítés, addig semleges ez is, habár az elmúlt 1,5 nap, a hétfői csúcs beleadás, és a tegnapi folyatatás már minket arra ösztönzött, hogy adjunk bele, de ezek még nem a verseny méretek. A németeknél is megtört tegnap az emelkedés, 6250 alatt vált negatívvá a kép, így ott is irányba álltunk (6300 esetén törölve).
Aranyban nincsen változás, kitörési szint alatt, EURUSD jön vissza, de még egyelőre ez csak a rövid emelkedés korrekciója.
Többi deviza sem mutat sokat, azonban a CHF töretlene emelkedése nem túl sok ember boldogság hormonjait mozgatja meg, így hamarosan jelentkezünk egy kis körképpel, mit érdemes várni, milyen szintek lehetnek, és mikor érezhető a mellkason érezhető nyomás enyhülése (megjegyzem, nem vagyok elfogult, hiszen nincsenek érdekeltségeim egyik irányban sem).
Röviden hát ennyi, lássuk milyen napunk lesz.

22 június 2010
Ez csúnya
Mármint arra gondolok amit az arany mutatott tegnap, ám később csatlakoztak hozzá az indexek is.
A kitörési stop akitivzáklódott aranyban, így nem jut más esezmbe, mint azt írni, hogy ez nekem csúnya. Nem így kellett volna viselkednie, habár azt is el tudom képzeéni, hogy megint megy a játék, és hamarosan megveszik újra, de egyelőre az nélkülünk zajlik majd.
Piacok esetén Bob által leírtakat nem kavarnám meg, érdemes figyelni mert a longnál is vannak olyan jelek, amelyek az átmeneti erő múlását mutatják. Nyilván más a helyzet egy német piac esetén, amely új csúcsa környékére jött fel, így itt természetes, hogy megpihen, mint azt már írtam pár napja.
Egy szó mint száz, nyár van, nehéz olvasni a piacot, és az is lehet, hogy nem is nagyon érdemes :).

16 június 2010
Átment
Tegnap, ha nehezen is (főként a DAX-ban), de legalábbis nem úgy, ahogyan régen, de átmentünk a kritikus szinteken, így kitörési szint alatti stop-al simán el lehet éldegélni (bár lehet csak pár napot, órát).
Szintek S&P500-ban 1020 - 1040 felfelé ellenállás, de ezek következnek.
DAX-ban a korábbi csúcs lehet az ellenállás, habár itt 6180-on lesz csata, így ezt kell, hogy átvigye elsődlegesen, itt már 6120 alatt negatív nálam.
EURUSD - változatlan, van egy rövid emelkedő trendünk, 1.215 alatt csúnya.
Nagyon jó belépési lehetőség van az aranyban felfelé, ahol 1235 a fontos ellenállás, ha ezt legyőzi véleményem szerint már simán fogja átvinni az 1250-et. Itt stop szint 1215.

12 május 2010
Új csúcson az arany
A tegnapi nap folyamán az arany új csúcsot ütött, így most már minden jelentősebb devizában elmondhatja magáról ezt a tényt. Tehát ez újra long … Íme a kedvencről egy kép :)
Amerikában vegyes volt a kép, de lényegét tekintve inkább néz ki felfelé, mint lefelé, habár még mindig nehezebben olvasható, mint az volt az elmúlt időkben. Ennek köszönhetően a németek az eső trend tetején vannak, ez már majdnem vétel.
Hamarosan kiderül, legalábbis remélem, mert szomrú mikor esik az eső ;)
11 május 2010
Változik az aranykészlet
Mint ahogyan ez látható, az elmúlt egy évben bizonyos országokban igen komolyan gondolják azt a tényt, hogy vegyenek egy "kis" aranyat, amivel érzésem szerint még közel sem érték el azt a szintet, amit célként tűztek ki maguknak. Nos, jöjjön hát a lista
Kivárás
Miután a csomag részletei már ismertek, rögtön megoszlanak a vélemények, hogy kinek jó ez, jó-e egyáltalán, és milyen rövid illetve közép távú hatásai lehetnek. Lényegében a piacokon pozitívan fogadták, ennek köszönhetően tegnap óriási emelkedést láthattunk, teljesen szétszabdalva a chartokat, ami pár nap erejéig az olvashatatalanság számlájára megy majd.
Daxban él még az eső trendünk, így amíg nem haladjuk meg a tegnapi csúcsot én mindenképpen a kivárás mellett tenném le a voksomat. Lefelé 5900 - 5880 lehet egy természetes korrekció, alatta nem lenne már szép a kép.
Másik oldalon továbbra is az aranyat lesem, hiszen ahhoz képest, hogy ekkora csomagot löktek a piacra, az arany meg sem moccant nagyon, így továbbra is a korábbi 1227-es korábbi csúcsa felé kacsintgat.
Deviza piacon is vegyes a kép, érdemes egy kicsit ott is kivárni a nagyobb mozgások után, jó beszállást mi nem látunk.

05 május 2010
Irányban, pánik indul ?
Haldoklik a demokrácia, de legalábbis annak atyja mindenképpen, hiszen nagyon nehezen tudom azt elképzelni, hogy a görög lakosság lenyelje ezeket a megszorításokat, és ne lincseljék meg a politikai elitet (immáron 3 halott, ebből nulla politikus).
Ennek hatására az euró már irányba állt, annak erősödését csak rövid távon tudom elképzelni, mivel vannak ill. lehetnek még további országok amelyeknél megszorításokat kell (már elkezdték a spanyolok és görögök) bevezetni, így jöhet a korábban "megjósolt" célár 1.23 - 1.25 közt, igaz, ahogy az események láncolata alakul, lehet, hogy csak átmeneti megpattanásra lehet majd számítani erről a szintről.
Jut eszembe, tud valaki megoldást az euró övezetben megjelenő problémára ? El tudja valaki képzelni azt, hogyan lehet megállítani, ezt a Lehman-nál súlyosabb problémát ? Szívesen veszek minden ötletet, észrevételt !
Részvénypiacok (fő indexek) még mindig emelkedő trendben, így amit látunk, az technikai értelmeben még mindig csak az emelkedés korrekciója, ám érdemes résen lenni, mert ha minden a jelenlegi irányban halad tovább, akkor nehéz lesz vételben gondolkodni.
Amit látni, hogy snagyon sokan nem tanultak a korábbi válságból, illetve ennek a válságnak az első fejezetéből, amely a lehman utáni pánik miatt alkault ki. Ma még mindenki a vételeket keresi, ami rövid távon bejöhet, ám félek, ugyan az lesz a vége, mint korábban, mégpedig stoppokat senki nem tesz be, mert csak kiüti, majd tovább megy felfelé az árfolyam (megj: jól kell megválasztani a stoppot), így majd csak nézi, hogyan ér befetetése napról-napra, hétről-hétre kevesebbet ... Ismerős ? Mert aki átélte már ezt, és nem szeretné újra átélni, annak ajánlom magunkat, kövessen minket, megpróbálunk időben figyelmeztetni ;). Az első figyelmeztetés már pár napja elhangzott, a következő a tren törésnél jön.
Jó irányt mindenkinek !
Végül az arany, amely dollárban jól tartja magát úgy, hogy közben a dollár hihetetlen erősödést mutat a leendő pániknak köszönhetően, euróban vetítve pedig minden korábbi csúcsnál van úgy, hogy inflációról még szó sincsen ...

30 április 2010
Bizonytalanság, szintek, ellenállások
Lényegében semmi változás, talán annyi, hogy egy fontos szint letörése sem tudott érdemi korrekciót hozni a német piacon, így továbbra is a 6140-es szint amit érdemes figyelni.
A görög megmentési tervekre az eurónak is sikerült egy kicsit fellélegezni, így itt a rövid eső trenddel harcol az árfolyam, mondjuk az hozzátartozik az igazsághoz, hogy ebben a devizában a hit vált a legfontosabb tényezővé, aki technikai alapon kíván benne kereskedni, annak ez az időszak nem biztos, hogy a legjobb, hacsak nem követi aktívan.
Érdemes figyelni továbbra is a görög híreket, hiszen félő, sokan megvették csomagjaikat a megmentésre, maga a hír pedig rövid örömködés után hozhat eladókat.

Ahol továbbra is erős long van, az az arany, ezt mi már jó ideje követjük, mondhatni szeretjük is ;).
Érdemes figyelni továbbra is a görög híreket, hiszen félő, sokan megvették csomagjaikat a megmentésre, maga a hír pedig rövid örömködés után hozhat eladókat.
10 március 2010
EZ + AZ 2.0
A hagyományokat folytatva következnek az általam fontosnak vélt hírek in alphabetical order:)
Szóval a tavalyi forduló óta, év/év alapon a BUX a negyedik legjobban teljesítő index volt széles e planétán. Ezúton szeretnék gratulálni annak a három papírnak, amelyek e siker fő letéteményesei voltak. Háromszoros hurrá!!!

Ne neeeem, azért ennyire ők sem önzetlenek, nekik csupán a jelenlegi szint nem jó beszálló ... majd egy kis esés után.
09 március 2010
Ez + AZ
Mielőtt még valaki plágiummal fenyegetne, szeretném leszögezni, hogy nem szegény Déri Jánostól szeretnék nyúlni címötletet ... csak ma ez volt a legkézenfekvőbb:)
Szóval az első hír, hogy Japánban bekövetkezett az, amivel abalfasz populista politikusainkat még csak fenyegetik a szakemberek, bemondta az unalmast az állami dolgozók nyugdíjalapja, a Government Pension Investment Fund (GPIF). A 2010/11-es pénzügyi évben 6 trillió jent kell majd kifizetnie járandóságként és ehhez 2 trilliót - kb 22 milliárd dollárt - rövid lejáratú hitelként fel kell vennie. Ez a jóléti társadalmak rákfenéje, hogy az egészségtudatos életmód miatt megnövekedett a várható élettartam, azaz az egyre több idős embert, az egyre kevesebb aktív korú tartja el. Lehetne radikálisan növelni a nyugdíjkorhatárt, csak erről senki sem akar hallani ... Magyarországnak még van pár békés éve a populizmus rózsaszínű habjaiban fürödve, de aztán nekünk is jön majd a kijózanító pofon.
Szóval az első hír, hogy Japánban bekövetkezett az, amivel a
A kettes számú hír is érdekes szerintem; a befektetők azt akarják elérni, hogy az amerikai államkötvényekre kiírt CDS-ek kifizetése aranyban - eddig ezeket euróban jegyezték, hiszen az esetlegesen elhasaló amerikai gazdaság hivatalos fizetőeszköze is a zéróhoz konvergálna egy ilyen esemény bekövetkezésekor, így abban kifizetni egy "biztosítást" nem túl gáláns dolog - történjen. Jól látszik, hogy az "égig emelkedünk" szöveg mellett, a színfalak mögött azért komoly a para és még ilyen irreális gondolatok is megfogannak. Elvetélt ötlet a limitált készletekkel bíró aranyat rákényszeríteni a hektikusan, minden hírre mozgó CDS-ek követésére ... ez a megnövekedett igény egyszerűen szét(robbantaná)rombolná az arany piacát.
05 március 2010
Tovább is van, mondjam még?
Mostanában elég sok fej-váll alakzatot látok ... lehet, hogy egy kicsit pihennem kéne:)
Itt van a legújabb szerzemény; az arany chartján látható fordított fej-váll, ami ha validálódik, akkor az aranyat a korábbi óltájmháj csúcs közelébe repítheti. Márpedig tapasztalatból tudjuk, hogyha valami többször is nekifeszül egy fontos szintnek, az előbb-utóbb átszakad. Pláne, ha még a politikusok, jegybankárok is támogatják a mozgását, mint legutóbb Mr. Trichet, aki megdorgálta a görögöket, amiért azok az IMF-el flörtölgetnek segély céljából. Szóval az ilyen szpícsek támogatják az euró shortot, illetve az arany emelkedését - különösen euróban denominálva - lehet, hogy Trisó bá is pozícióból beszél:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)