09 december 2009

Pedig december van

Az elmúlt napokban igen intenzív deviza-, és nyersanyagpiaci korrekcióknak lehettünk szemtanúi. Számunkra a legfontosabb jelzést az általunk aktívan követett EURUSD párban láthattuk, ugyan így gyengült a GBPUSD árfolyama is, amely szerintem 1.0 felett ajándék mindenkinek, de megtörtént egy visszapattanás az USDJPY párban is.
Bár kereskedhető lenne ez a trendekre, hiszen itt is veszélyben az emelkedő trend, ellenben él a sáv.

A részvénypiacok tartják magukat relatíve magasan, de hogy ebben mennyire játszik szerepet az a feltételezhető tény, hogy az alapkezelők már megvárják a december végét, nem tudni. A részvénypiaci korrekció csak spekuláció egyelőre, hiszen ott a trendek tartanak még, így a longok továbbra is tarthatóak. Érdemes figyelni azonban azt is, hogy észlelhető a piacok szétválása egy ideje, hiszen míg az amcsiknál folyamatosan tapasztalható kitörés (igaz nem mennek belőle sehova), addig japánban semmi, németeknél szintén, de még a szerény kis magyar piacunk is tartja a sávot.


Megragadnám az alkalmat, hogy kiemeljek egy mai japán GDP adat módosítást, amely a korábban közölt +4.8% helyett +1.3% lett. Vajon mi ez, ha nem egy brutális hiba, ami már nem először, de megkérdőjelezi ezen adatok fontosságát, hiszen véleményem szerint túl sok jelentőséget nyilvánítanak minden adatnak, ami sajnos felnagyíthatja a jelenlegi piacokon is elburjánzó optimizmust.

Nincsenek megjegyzések: