Azóta ellenben él a rövid trend, és a hosszabb sávozás, trükkök most is voltak, és úgy néz ki, lesznek is, hiszen most kezdődik a gyorsjelentés szezon amerikában, aminek következtében igen nagy volatilitás várható.
A DAXban továbbra is kritikus, és fontos szint az 5620, ami most újra támasz, ráadásul a gap-et simán átvitte, közben pedig hagyott lefelé is egy gap-et, amely erős támasz lesz a közeljövőben, persze attól függ, minek hatására esünk majd le idáig. Röviden érdemes figyelni a trendet, fontos lehet az eurusd, és poziból nézzük az arany mozgását is, amely új csúcsra ment, így reményeink szerint hamarosan az 1100-as szintet célozhatja meg.
Az aranyban a stoppot 980-ra helyeztünk, de reményeink szerint ezt a napokban húzhatjuk feljebb, a beszállási, 1035-ös árunk közelébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése