13 július 2009

Vajon újabb nyulat húz elő a Goldman a kalapjából?

Sokak szerint igen!

Az első negyedéves impozáns 1,66 Mrd dolláros eredményét 2 milliárd körüli eredménnyel fejelheti meg a krízis miatt befektetési bankból holdinggá alakult cég, amiből a Goldman nagyvonalúan osztogat a dolgozóinak is. Elemzők szerint sikerült elegendő forrást félre tenni a közel 18 Mrd dollárnyi kompenzáció kifizetésére, amiből közel 28.000 alkalmazott fog részesülni megközelítőleg 600.000 USD értékben.
Tény, hogy szemben a többi nagy amerikai bankkal, a Goldman-nak csak egy veszteséges negyedéve volt, tavaly ősszel (2,12 Mrd USD), ezért aztán némiképp érthető, hogy miért száguldott idén a részvény árfolyama 68%-ot.
Nem csináltak mást csak, amit szoktak; felvállalták a versenytársak által nem vállalható kockázatokat is. Belevettek a volatilis devizákba, tradeltek olajjal és benne voltak az emelkedő részvényekben is. A Goldman a válságot saját hasznára fordította, míg a többi nagyot pórázon tartotta az állami pénz, addig ő nagyot kaszált a volatilitáson.
Amíg mások félénken álltak a piacokhoz, addig a bankholding kész volt akár extra kockázatokat vállalni. A kockázatvállalás egyik gyakran használt mérőszáma a VAR (Value At Risk), ami megmutatja, hogy mennyit bukik a cég egy átlagos napon, nos a Goldman-nál ez a mérőszám idén 20%-kal emelkedett.
A bank CEO-ja Lloyd C. Blankfein a jelenlegi krízist nagy megaláztatásnak tartja, amiből a bankja hamar ki fog lábalni, figyelemre méltó sebességgel.

Holnap kiderül:)
Forrás:New York Times

Nincsenek megjegyzések: