06 október 2009

Top Secret

A tegnapi "titkos" BRIC és arab csúcs után, ahol a résztvevő pénzügyminiszterek és monetáris szakértők arról diskuráltak, hogy az olaj árjegyzésének/elszámolásának alapvalutájaként már nem a dollárban látják a jövőt, sokkal inkább egy az ő devizáikat tartalmazó valutakosárban.
Erre a hírre nem volt más választása a zöld hasúnak, mint a gyengülés.
Majd jött a mostanában menetrendszerű, nagy húzásokkal tarkított aranyemelkedés.
Sokan mondják, hogy túlvett az arany nincs tér felfelé, nos nekik érdemes megnézni a következő chartot, ami az arany árának inflációval korrigált mozgását mutatja a '70-es évek elejétől.
A bretton woods-i rendszer összeomlása után a dollár produkált egy "kisebb mértékű" gyengülést. Bretton Woods emlegetése - bevallom - nem volt a véletlen szüleménye, ugyanis sokak szerint most éppen egy ilyen időszak kezdetén vagyunk, amikor az eddig így, vagy úgy, de működő rendszerek elhasaltak és éppen itt van az ideje a váltásnak.
Szóval, lehet, hogy pár év(tized) múlva a tegnapi találkozót, mint új BW-t emlegetik majd a históriások:)

Nincsenek megjegyzések: