A mai napon ismét lezártunk pár pozíciót és akkor most közzé is tenném őket:
Dax short, a meglévő pozíció felét lezártuk 5390- nél, elért realizált tiszta nyereség a teljes tőkére vetítve 10,2%.
A másik felét a pozíciónak tartjuk továbbra is, első komoly támasz a sáv alja 5250 környéke.
Daimler short meglévő pozíció felét lezártuk, 31-nél, elért realizált tiszta nyereség teljes tőkére vetítve 2,25%.
A maradékot ebben is tartjuk továbbra is.
Deutsche Bank short meglévő pozíció felét is lezártuk, teljes tőkére elért realizált tiszta nyereség 4,1%.
A maradékot tartjuk továbbra is érdemi támasz 43,8 nál.
Eurhuf long lezárva a teljes pozíció 274-nél, elért tiszta nyereség a teljes tőkére vetítve 5,8%.
Usdhuf longunkat teljkes méretben továbbra is tartjuk.
Tegnapi nap során illetve a mai napon lezárt pozíciókon az eddig realizált nyereség 36,25% és még megvan valamivel több, mint a nyegyede a teljes megnyitott állománynak. Itt jön be amiről beszéltem múltkor, hogy nem mindegy az arány, hogy hogyan futtatjuk ki a nyerő és vesztő pozikat.
Előfordult az is, mint múltkor, hogy realizáltunk egy veszteséges nyitott pozícióállományt, de bent voltak a stoppok és egyenként tartottuk a stop szinteket, most viszont a fordítottja próbáljuk minnél jobban futtani és már most úgy, hogy még van nyitva azért egy jelentősebb pozíció állomány meghaladtuk a múltkori veszteséget jó 1/3-al. A vége meg még több lesz.
Na ezért fontos a jó stratégia és a megfelelő kockázatkezelés, ha az ember ezt következetesen be is tartja, akkor nem sok minden állhat a siker útjába.
A teljes kezelt összegen elért tiszta nyereség az összes kezdőtőkére számolva eléri a nyiitott pozíciókkal együtt a 174%-ot.
Sok sikert, jó szelet.
Stoppot használni és relizálni a meglévő nyerőt nem hagyni visszaolvadni, inkább folyamatosan újranyitni!!
8 megjegyzés:
szép teljesítmény.
eurhuf long, miért került zárásra?
Köszönjük szépen, igyekszünk!
Azért került zárásra , mert sávozik és a sávtetőt megközelítette valamint a stratégia tartása szerint is lehetett volna zárni, megtettük.
Ha tovább is megy, akkor maximum újranyitjuk, de akkor az biztos lesz. Nem nagyon jó dolog a reménykedés, elértünk egy megfelelő mértékű nyereséget és lezártuk.
Remélem kielégítő választ adtunk.
Minden jót és sok nyereséget!
Gondolom ,mert támaszhoz ért...
Ritka jól csináljátok, mennyi ideje is? Emlékezetes nagy bukótok volt,ugye nem csak nekem.
nekem is van eurhuf longom, de akkor inkább úgy kérdezem, hogy láttok-e esélyt további emelkedésre?
de igazat adok ez már tényleg a renyékdekés kérdése, újra lehet nyitni a pozíciót, ha megvan a jelzés.
első voltam, köszi
Azt, hogy ritka jól csináljuk-e azt nem tudjuk, de ,hogy nyereségesen az biztos. Egyébként nem értem a ritka jól csináljuk megjegyzést meg utána lévő részt is ha lennél szíves és kifejtenéd bővebben, mert a végén még félreértjük és nem arra válaszolunk amit tényleg szeretnél tudni.
Veszteség nélkül, meg nincsen megnyert csata! És ha jól emlékszem beírtuk a bukó pozikat és a mértékét is, úgyhogy legyél szíves jobban kifejteni, hogy mit szeretnél tudni!
Előre is köszönjük!
Egyelőre eurhuf-ban a sávot kereskedjük, de látunk esélyt arra, hogy kilépjen belőle. 247,7 ill. 275 ami komolyabb ellenállás, ha átviszi akkor már nem csak remény lesz a további gyengülés.
Igen, volt veszteségünk, ha megnézed, meg is találod mikor és miért, mi is folyamatosan finomítjuk a stratégiánkat, tudjuk hogy vannak benne kényes pontok, de amíg termel, nincsen miért szégyenkeznünk.
Nem a blogra gondoltam. Tőzsdei pályafutásotok során volt-e nagy bukó?
Mondjuk minimum -50%?
Megjegyzés küldése