17 szeptember 2006

Hurrá, végre történik valami

A múlt hét meghozta mindazt, ami már annyira hiányzott a nyár folyamán. Volt "izgalom", forgalom, óriási napon belüli emelkedés stb-stb., szóval mindaz ami a nyáron elmaradt.


A múlt héthez képest egy dolog nem változott semmit sem, ez pedig az olaj árának iránya, mely továbbra is erős menetben van a 60 dolláros szint felé, így bár a szektorban (elsősorban amerikában) található papírok már régen a túladott kategóriában vannak, azonban a hangulat továbbra sem ad esélyt ezeknek a papíroknak a korrekció elérésére. Itthon a MOL próbált meg egy ideig ellent menni az olajnak, de úgy tűnik most már csak egy enyhe korrekció van benne az esetleges további eséshez, ha minden így marad továbbra is.

Vételi szint 20,000 forint környékén szűk stoppal ajánlott, de érdemes figyelni az olaj árának alakulását is.A másik nagy blue chip, a nyár folyamán semmit nem csináló OTP megmutatta igazi arcát, igaz volt benne rendesen felgyülemlett "feszültség", mely ki is tört a hét csütörtökén. Egyelőre a visszateszt zajlik benne, sokat ment mostanában. Kulcs szint a 6800 forint, alatta 6600 látható. Ha ez is törne, aminek esélye nem sok, akkor újra jöhet a 6300 forint. Jah, és a lényeg, nincsen semmi gyanús az oroszok vételében ? Hát nem is tudom, de mikor már esik az olaj ára (aminek köszönhetően, mármint az emelkedésnek, az orosz állam visszafizette adósságát, sőőőt), akkor nem lenne logikus felvásárolni a régió legolcsóbb bankját ? Meglátjuk ..., persze ez sem idén lenne


Gyógyszeresek - Richter alakulgat, Egis valamivel több veszélyt rejt, 31,000 ill. 32,000 között oldalazik


Tkom - szépen gyűjtögetik, akár mehetne is tovább, csak félő hogy a rossz hírek még nem értek véget, óvatosság ajánlott, 920 áttörése után első ellenállás 940 körül, onnan már közel az 1,000 forint.


Émász - elindult hát felfelé, csatorna váltássaé fűszerezett emelkedés, a régi csatorna tetejének visszatesztelése elképzelhető, felette a ~19,400 forintos szint már szép eredmény lenne. Csatorna teteje 21,200 forint környékén.


Elindult hát a nagy speki papír is, igaz kicsit nyögvenyelős az emelkedés, de 670 forint elérhető még így is. Ezen szint felett már újra a régi csúcs körülig mehet.

Nincsenek megjegyzések: