28 július 2009

Csúcsra pörögnek az amerikai állampapírok is

Tizenöt éve nem látott reálhozamon vannak az USA állampapírok, így rekord érdeklődésre lehet majd számítani az e heti aukciókon, ahol 115 milliárdnyit kívánnak kibocsátani.


A 10 éves államkötvények esetében a reálhozam (vagyis kötvényhozam és az infláció különbözete) 5,06% volt július 24-én, ez különösen érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 20 év átlagos reálhozama 2,74% volt. Ez a nem elhanyagolható különbség szolgálhat magyarázatul arra, hogy miért veszik továbbra is a trezsöriket, annak ellenére, hogy egyre nő nyugtalanság a növekvő kötvénykibocsátások miatt – idén az államkincstár 2 trilliónyit kíván a piacra önteni – amiből a különböző három, illetve négybetűs programok forrásait biztosítják.
A Citigroup már vételi ajánlást is megfogalmazott a 10 éves államkötvényekkel kapcsolatban, szerintük 4-nél kell venni és 3,25 körül eladni.
Minden esetre a kibocsátás kétszeresére – 963 milliárd dollárra - nőtt az első félév során és a kongresszusi költségvetési iroda becslése alapján a második félévben még agresszívabb lesz a kibocsátás és meghaladhatja majd az 1,1 trilliót. A kereslet növekedése kézzel fogható, az idei hatodik meghirdetett aukción a 2 éves kötvények kibocsátásakor 1 dollárnyi amerikai államadósságra 2,81 dollár vételi ajánlat jutott (szemben a tavalyi 2,34 USD-vel), míg az 5 éves államkötvényeknél a bid-to-cover arány 2,22 volt (tavaly csak 2,07 dollár). Természetesen a kereslet nem elhanyagolható hányadát teszik ki a külföldi vásárlók, akik a 6,6 trilliónyi kibocsátott állampapír közel felét birtokolják, ez az arány az ezredforduló körül csak 35% volt. Májusban a külföldiek által birtokolt állampapírok összértéke elérte a 3,29 trilliót, a legnagyobb vásárló természetesen továbbra is Kína maradt, aki 801,5 milliárdra emelte az amerikai Treasury kitettségét.
Az indirekt vevők (jegybankok) körében elsősorban a rövid- és középtávú papírok a kurrensek, mivel a piac ezen időtávokra már emelést kezdett el árazni.
A kereslet a rövid távú kötvényekre mindenképpen megnyugtató – különösen Bernanke-nek -, hiszen az így feltolt árfolyam (csökkenő hozam) nem idéz elő eszközár inflációt és nem készteti a FED-et idő előtti kamatemelésre visszahűtve ezzel a felpörgő gazdaságot és megfojtva a jelzáloghitellel rendelkező pógárokat.

Nincsenek megjegyzések: