09 február 2008

Valami készülődik

Az elmúlt hetekben leírt bizonytalanság továbbra is adott, a rövid emelkedés sávozásra váltott át, az eső trendek pedig élnek és virulnak még hétfőn is. De ...

A pénteki nap folyamán két apróság egy kicsit megmozgathatja a paicokat azon kívül is hogy továbbra is érezhető a szétadottság bizonyos piacokon. Az első az olaj volt, amely a maga kis közel 4%-os ugrásával (sáv ill. trend aljáról) bizony újra elindíthatja az orosz piacot és húzhat az olajos papírokon is. Második kis érdekesség a tech szektorban való vételek, bizonytalan napon is érezhető volt hogy itt már vannak olyan papírok melyben a vételeket keresik sokan, ennek hatására a többi piaccal ellentétben a pozitív tartományban tudtak maradni és zárni pénteken ezért érdemes egy kicsit szétnézni mit lehet ezzel kezdeni.

RTSI - Orosz piacot még időben mentette meg az opec, így talán nem kell majd arról beszálmolni pár nap múlva hogy lefelé törték a sávot minek hatására újra jöhetnek az eső orosz papírok. Ha minden marad a péntekiek szerint, akkor bizony akinek van rá lehetősége pár nap erejéig felkapaszkodhat az orosz vonatra, néhány papírral pedig még hasznos is hozhat számlájára.

Egyelőre a sáv teteje a cél illetve ezen felül az előző alj, az emelkedő trend itt csak dísz, eddig nem nagyon lehetett hasznát venni. Azonban papír szinten számos olyan található már, mely az elmúlt időkben vezető volt ezen a piacon, és most egy nagyobb korrekció után van.

Az egyik ilyen a Gazprom, mely szépen vezette felfelé az orosz indexet, majd a korrekció ezt a papírt is elérte. Jelenleg egy igen erős szinten van, pénteken már letörés előtt állt, hétfőn megmenthetik. Az utolsó szalmaszál :)

Míg az olaj ára erősen mesterségesen lett visszatornázva pénteken és annak emelkedésének ereje is egyelőre erősen kétséges addig a Nasdaqban a pénteki próba ennél biztosabb pattanást hozhat.

Index szinten is jól látható hogy az előző mélypont továbbra is fogja az esést, most már csak az a kérdés hogy az esetleges pattanás meddig viszi az indexet és ezáltal egy-két érdekes papírt ebből a szektroból. Felfelé az előző lokális csúcs lehet megálló, illetve fibo szinten is egy korrekciós szint található itt, ám amennyiben nem lesz annyi erő a piacban ahhoz hogy ezt át tudja vinni és tovább menjen felfelé, akkor erősen félő, az előző aljak már nem lesznek elegendőek a piac megtartásához. Fontos szintek, érdemes követni ezeket, a kettő közt bármely pozi felvétele erősen spekulatív, kockázat szintjén pedig szinte biztos pénzégető.


Aki pedig inkább papírt venne arra spekulálván hogy innen bizony feljönnek valamennyit a piacok annak a Nasdaq egyik legerősebb papírját érdemes megcélozni ami nem is más mint az Apple (de természetesen vannak más papírok is jó szinten a tech szektorban ...). Továbbra is kedvelt papír, a piac emelkedésével érezhető volt a kereslet a részvényei iránt, és nem mellékesen szintén fontos szintek fogták meg, felfelé jelentős potenciállal.

Számos fontos szint: gap, 38,2-es fibo, 200 napos mozgóátlag, eső trend, szóval egyelőre nem több mint egy kis korrekció néz ki ebből a papírból is, aztán ha már ott van meglátjuk ... Addig viszont több mint 10%, ellenben lefelé is van kockázat még ha inkább egy kicsit felfelé is néz ki, ám ha hétfőn elindul egy 126- 126,45-ös szinte felett (mely az előző mini sáv alja volt) lehet érdemes próbálkozni vele, természetesen megfelelő STOP mellett!

Végül a nagy medve ismét, Nikkei ahol a rövid emelkedő trend megint tört, így újra jöhet lefelé a sáv aljára, itt pozit nyitni jelenleg nem érdemes.

Nincsenek megjegyzések: