Dax
Úgy néz ki, hogy hosszú csapkodás, beszűkülés és sehova menetel, rövid sávozás után, megvan az irány és hozzá elkezdődött a nagyobb mértékű elmozdulás.
Rövid emelkedő trendet alakított ki az árfolyam, amiről ma sikerült egy szép nagy fehér gyertyával felfelé elrugaszkodni. Ez olyan jól sikerült, hogy elég hosszú idő után megtörte az eső trendet.
Lenyugodott a környezet, javult a hangulat és ennek meg is lett a hatása. A 6700 körüli leütéseket rendre megvették az utóbbi pár napban.
Be volt szűkülve az árfolyam a 6700 ami támasz és a 6800 közé ami ellenállás volt. A mai nap során szignifikánsan átvitte az ellenállást és így megnyílt a tér a fibo 100% értékig elsőre, ami 7059. Nagyon lényeges, hogy sikerült megtörni az eső trendet is, de itt kiemelkedő fontosságú, hogy a héten még megerősítést is nyerjen ez a tény különben könnyen behalhat és „fals” a kitörés, az igazi irány pedig csak utána jön.
Ameddig a charton látható értékek nem sérülnek illetve rövid trenden belül mozog az árfolyam addig a kitörés visszatesztben a vételeket érdemes keresni. Short nyitása, csak jóval feljebbről lesz esetleg megfelelő kockázatú beszálló.
Támasz a 6700 ill. 6800, ellenállás pedig a múltkori lokális max. 7059. Ennek a meghaladása pedig a 7250-es szinteket teszi elérhetővé.

Tartsuk nyitva a szemünket, mert egy pillanat alatt változhat a szentiment és az irány. A lényeg, hogy egyelőre fel, tehát sodródjunk egyet a tömeggel.
Sikeres kereskedést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése