20 november 2009

EURUSD újra támaszon

A délutáni órákban a dollár újra erősödni kezdett így megint megérintette a korábbi ellenállását 1.4810-nél, sőt egy kicsit alá is szúrt. A hogyan továbbra nehéz választ adni, hiszen egyrészt a világban az egyik oldalon folyamatosan veszik a dollárt, próbálkozva megállítani az elértéktelenedést, a másik oldalon pedig a dollár további gyengülését vetítik előre (főként elemzői körök).

További kérdés, hogy az euró övezetnél mikor jön el az a pillanat, amikor már fájdalmasnak tekintik a dollár további gyengülését, és kezdik el az intervenciót ill. intervenciókat. Erre ugyan fizikai nyomok még nincsenek, ám a mai Trichet nyilatkozat, miszerint jövőre csökkentik a pénzkínlatot (ez nem ezt az oldalt hivatott támogatni), és az a félelme ill. aggodalma, hogy az export gondban lehet, már érezteti a gondolati hatásokat. Szóval adott is, és el is vett ... nesze neked ;)

Technikailag tehát az 1.48 még mindig a támasz, felfelé pedig a szokásos 1.50-1.5020-1.5040-es tüskék sorakoznak. Ez is döntetlen.

Nincsenek megjegyzések: