Dax short-ot ma lezártuk 5370-nél, elért realizált veszteség egész tőkére vetítve 8,2%.
A normál pozíció 3x volt meg, ezért kevesebb mozgásra nagyobb veszteség jutott. Elvileg 2 max. 3% kidobtuk volna, de muszáj volt picivel több teret adni neki, hogy lássuk mivel is állunk szemben.
Hát nem eséssel egyelőre. Még mindig így is, hogy első ránézésre soknak is tűnik a veszteség, működik a kockázatkezelés és csak a töredéke lett visszaadva a piacnak, mint amit kivettünk belőle szerdáig.
Hétvégére jó pihenést, kapcsoljátok ki az agyatokat, mert kell a pihenés neki is. Aztán jövő héttől irány tovább a parkett!
2 megjegyzés:
Lehet, hogy csak elkerültem, de
azt hiszem arról még nem ejtettetek
szót, hogy mekkora a normál pozíció
a stratégiában. Előre lefektetett
a méret, pl a kezdőtőke x százaléka, vagy össztőke bizonyos százaléka, ami az eredmény függvényében változik.
(nem a forintosított méretre vagyok kiváncsi)
Hello,
A normál pozi erdemény függvénye, illetve számít az is, hogy milyen távon lépünk be, építünk-e rá, avagy sem. Például jelenelg a dollár pozit építjük, így nem egyből vettem bele a teljes rendelekzésre álló összegből, ám indexben néha, főleg ha csak nagyon rövid, akár napon belüli poziról van szó, ez már a belépénél kihasználásra kerül (szenvedő szerkezet pedig nincsen a magyarban :) ). A lényeg, hogy a tőkére vetítve, kezdésként, devizában 2:1 nyitás van. Röviden ennyit tudok írni, remélem érthető lett ...
Megjegyzés küldése