31 augusztus 2009

Japánban nyertek a Demokraták

Kit érdekel, mondhatnánk, viszont a győztes párt pénzügyminiszter jelöltje Masaharu Nakagawa kijelentette, hogy erős kényszert éreznek az iránt, hogy az 1 trillió dollárt elérő kitettségüket csökkentsék.
Ennek kivitelezéséről elég konkrét elképzeléseik vannak; a dolláreszközökből kivont pénzt IMF kötvényekbe fektetnék, illetve - és itt jön a lényeg – yenben denominált amerikai államkötvényeket (samurai bonds) vásárolnának, hogy ezzel csökkentsék közép és hosszú távon a dolláreszközökön elszenvedett árfolyamveszteség. Ez pedig azt jelentené, hogy Japán továbbra is finanszírozná az amerikai eladósodást, csak eztán az USA-nak kéne az árfolyamkockázatot kezelnie (ami nagyon nincs ínyükre:)
Ezzel Japán is beállt Kína mögé a sorba, viszont a szigetország helyzete nehezebb, mint a kínai kollégáké, ugyanis a yen a jüannal szemben nincs a dollárhoz rögzítve, így az esetleges nagyobb dolláreszköz likvidáció dollárgyengülést hozhat, amivel viszont a japán exportőrök alatt vágja a kormány a fát.
Mindenesetre a bejelentés elintézte az exportőröket mára és lehet, hogy hosszabb távon is, mivel egy fontosabb ellenálláson taszította át a hányatott sorsú japán devizát.


Nincsenek megjegyzések: