30 július 2009

USDJPY - hamarosan indul(hat)

Már csak az a nagy kérdés, hogy melyik irányban indul majd, hiszen ahogyan az a charton is látható, felfelé 95,4, lefelé 94 ami nagyon fontos szint, nyilván amelyiket törik az lehet az irány.



A fenti charton egy kisebb sáv is látható, ennek tetejét 96 környékére tenném, ám még mindig nagyon nyár van, komolyabb mozgások továbbra sincsenek. Érezhető azonban az is, hogy ha újra rájönnek arra, ez a jelenlegi recesszió, ami egyesek szerint véget is ért, és V alakban el is köszönhetünk tőle, mégis az ikertestvér formájában köszönne vissza, azaz W alakban, akkor még jöhetnek sötétebb felhők felénk. Egyébként a másik énem szerint ezt túl sokán várják, és mivel ez nem a szeretetszolgálat, ahol mindenkinek jut egy leendő esésből, így sokan fognak, megunva a korábbi stoppoknak köszönhetően ki-be szállogatást, kimaradni belőle ... Így hát addig is kitartás :)


Továbbá élnék egy kis kiegészítéssel is EURUSD kapcsán, hiszen jelenleg szerintem arra van esélyünk, hogy egy kisebb eséssel, illetve dollár erősödéssel, elérjük újra az 1.38-as szintet (erre utalt kedves Teufel is). Nekem egyébként ez nagyon tetszik, őszinte leszek, mert mint korábban ezt írtam is, lassan megélhetjük, hogy a fő támasz illetve a trendvonal sikeresen egybeérjen, így adván sokkal erősebb jelzést egy beszállásra, de legalábbis a kísértést meghozná.



Hajrá :)

Nincsenek megjegyzések: