30 március 2008

Jönnek az eredmények

A német piacon elvárt első szint rögtön megfogta az emelkedést, igaz olyan nagy erő nem volt ezekben az emelkedő napokban a forgalom valahogy nem akar eljönni ezekben a napokban. Persze ezzel sincsen gond, hiszen még mozognak az árak és mivel jönnek a klassz eredmények sorozatosan így az vesse az első követ a nagyobb pénzeket mozgató "elemekre", akik ilyen optimista, az eredmények miatt igen kétes időszakban szétvennék a piacot. Nos egyelőre marad a várakozás.

Irány szinten sem lehet sok okosat mondani ill. írni, a 2008-as eső trendből kijött a német piac, az előző kritikus támasz szinteket nem törték még át, így a sávos piac marad egyelőre.
Nagy fordulat felfelé csak 6700 felett képzelhető el, persze a mai piacokon akkor sem vennénk mérget az ottani fordulatra ám addig még csak reményünk se legyen nagyon, legalábbis mostanába ne.


A Donwnál is maradtunk a régi menetnél, húzd meg ereszd meg játék zajlik, néha egy kövér gázfröccsel (amiben kevés benya van) húznak a piacokon hogy szegény shortosoknak se teljen gyönyörben a biztos esés, majd elengedik a gázt és jön a fék hiszen ezeket az emelkedéseket elhinni sem olyan könnyű, de ezért maci a maci.

Itt is volt egy eső trend törés az viszont tény, hogy maradtak a 200 napos és az előző lokális csúcs alatt, így pedig nem lesz nagy rally. Érdekes, mennyien reménykedik magukat bele mostanában minden meghúzásba, folyamatosan hallani az itt volt az alja elméleteket, nos meglátjuk, az elmúlt idők tapasztalata azt mutatta, hogy aki csak akkor vesz ha már "biztos" a fordulat olyan nagyot nem veszíthet, max kimarad a sok itt volt az alja reménykedésből. Persze ehhez nem árt nyitott szemmel és nem reménykedéssel telve kereskedni, elveszi a látás erejét !


Összegezvén, várjuk az eredményeket (emelkedéshez a kedvezőeket :) ), a nagy forgalmakat, egy magasabb lokális csúcsot, esetleg a 200 napos fölé zárást. Amíg ez nincsen meg, felfele nagy emelkedés nem látszik és ebben az esetben marad a maci az Úr köztünk, aki lassan már egyre nagyobb medvének növi ki magát a pénzpiacokon!

Nincsenek megjegyzések: