Dow
A mai nap egy hatalmas fekete gyertya, és ezzel megpecsételődni látszik az index sorsa! SÁVLETÖRÉS!
A fontos szint ami már többször tartott, elesett és ezzel megnyílt a tér lefelé. Mostantól ez a szint már ellenállásként fog működni és ameddig ezt át nem viszi újra az árfolyam, erre nagyon kevés jelen helyzetben az esély ,addig az emelkedés csak a letörés visszatesztje. Ha holnap nem tud a támasz fölé menni az árfolyam, akkor megerősítést nyer a letörés és komoly esés előtt állunk. Ezzel akkor vége is lehet a „bikának”.
Látótávolságon belül a 2003 óta tartó emelkedő trendvonal, ami durván 12100-12200 közötti értéket jelent. Ezt nem hiszem, hogy elsőre töri ha eléri, de most bizony egyértelműen ez a célár! Nagyjából egybeesik a tavaly márciusi korrekció aljával is. Kisebb támaszok lehetnek a charton látható fibo szintek, de a gyorsjelentések kezdetével, amit nem várnak igazán rózsásra, gyorsan elérhető lehet a fent említett érték.
Arra készülni kell, hogy megy majd a rángatózás és időnként lehetnek shortzárások is, ami hirtelen visszarántásokat eredményezhet.

Nasdaq 100
Kivégezve a volt vezető!
A múltkor emlegetett medvepiac már az ajtón kopogtat!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése