Dax
Megvan az elmozdulás, és rögtön kritikus szintek közelében a piac. Megmutatta az irányt , és lendület is van! Megpróbált kitörni az index az év első kereskedési napján, de ez nem sikerült , napinál kisebb bontásban már lehetett látni a fordulatot. Mintaszerű lefordulás és kiváló beszállási pont volt a shortra, ahogy a korábbi elemzésben megjelent, mint jó beszállási lehetőség. Amerika is egyelőre, úgy néz ki, hogy bizony a sáv közepéről újra lefelé vette az irányt elég erőteljesen. A dax is nagyon fontos szint közelében zárt.
Ha megnézzük a chartot, akkor jól lehet látni, hogy majdnem teljesen pontosan leszúrt a múltkori lokális minimumra és csak kevéssel felette tudott zárni. A minimum 7760 volt és ez ráadásul, még fibo szinttel is egybeesik. Ezt tegnap 20 pont híján megérintette az árfolyam, fordult és felette zárt. Ez jelenleg támaszt nyújthat az esésben, de ennek elesése elsőre egy 100 pontos esést jelent a következő fibo szintig, alatta meg már ott húzódik a 200 ma illetve 200 ema. Ezek között lehet számítani nagyobb megállóra, mert azért nem szokás elsőre átszakítani a 200 napos mozgóátlagot.
Jól látható a grafikonon, hogy ennek a szintnek a közelében bizony többször előfordult, hogy megvették a piacot és az esés megállása után, fordulat következett. Az egyáltalán nem biztos, hogy most is ez lesz ,de itt van nem messze a sáv alja is és ta alapon, szigorúan csak stoppal, meg lehet próbálni a vételeket, ha az indikátorok is a fordulatot mutatják. Ha a 7440-7400 támaszt töri, akkor irány az augusztusi minimum, ami több mint borús lenne. Egyre kevesebb az erő a piacokban !!! A rövid emelkedő trendet egyértelműen törte, tegnap rajta zárt ,ma meg átesett rajta. A hosszú emelkedő trend még él, de meddig azt nem lehet tudni.
Ha nem tartja meg az indexet ez az erős támasz, a 200 ma környéke és a sáv alja, akkor az sávletörést is jelent, és bizony hivatalosan beköszönt a MEDVEPIAC. Pénteken este elég csúnya lett az USA záró és ez nem sok jóval kecsegtet a jövő hét elejére. Egyre azonban figyeljünk,van még hely lefelé, de ha hétfőn is tovább esik a piac, akkor benne lehet egy pattanás a továbbiakban, mert túladottá válhat a piac!
Most legfontosabb az óvatosság és szigorúan a stopok használata!

Dow
Egyre csúnyább képet fest ez az index, és ahogy arra nagyobb esély volt, lefordult már sáv közepéről és egy karnyújtásra sem attól, hogy letörje. Ha ránézünk erre a grafikonra, akkor sok pozitív dolgot nem tudunk belőle kiolvasni, akkor sem ha akarnánk. Október óta eső trendben, ezen belül csak másodlagos kisebb emelkedő trendek voltak korrekció gyanánt. Ez édes kevés! A 200 ma alatt az index a sáv alján.
Nagyon fontos szinten a piac, mondhatni ha ez a szint elesik akkor a „bika” végérvényesen le van döfve. Egy szalmaszál nyújthat segítséget, mégpedig ha ki nem találnak valami új mentséget odaát pl. újabb nagyobb kamatvágást vagy pénzpumpálást,de ezzel is csak elhúzzák a folyamatot! A gazdasági adatok ugyanolyan rosszak, semmit sem javult a kép az ingatlanpiacon sem, mióta próbálják megmenteni őket kamatvágásokkal illetve tőkeinjekciókkal. Sőt!!
Nézzük csak vissza a decemberi lakáspiaci adatokat: 1.6% helyett 9% csökkent!! Hát ez nem igazán jó hír! De lényeg az ha törik a 12800-12700-as támasz szint, akkor 12000-ig nyitva az út. A 2003 óta tartó emelkedő trend is ott található a környékén. Lehet spekulálni arra, hogy csak leszúr a sáv alja alá , de csak nagyon-nagyon óvatosan a vételekkel!! Múltkor olvashattátok , hogy ez a piac már nem bika , de egyre inkább úgy hívhatjuk , hogy medvepiac! Megcsapott minket a szele és úgy fest, hogy át is veszi a hatalmat! Arra figyelni, hogy aki eddig nem nyitott shortot, az érdemes ha kivár, mert az indikátorok is elég lent vannak, meg támaszon is az index! Akkor lehet nagyobb biztonsággal nyitni, ha letöri a sávot akkor tovább short, ha nem és fordul, akkor rövidre meg lehet venni szűk stoppal.

Nasdaq 100
Mit művelnek a korábbi vezetővel? Semmit sem kímélve szinte szétverik, nap mint nap. 6 nap alatt nem egész 200!! pontot esett. Hát nem ezt szoktuk meg a vezetőtől. Pénteken nagyon fontos szint sérült egy hatalmas fekete gyertyával, ez nem sok optimizmusra ad okot. Újabb szokatlan dolgot kell leírni, mégpedig, hogy a 200 ma alatt zárt. Csupa olyan dolog, amit eddig még csak meg sem kellett említeni! Ha nem húzzák vissza gyorsan a következő hét elején a 200 ma fölé, akkor az alatt már csak egy komolyabb támasz van, a 2006 júliusi korrekció óta tartó emelkedő trend, ha az is törik akkor bizony nagy a baj és az 1800 szintre gyorsan lejöhet.
Ütik-ütik de távolabbról nézve még nem olyan gyalázatos a helyzet mint, közelebbről. Ebben az indexben van benne legjobban a pattanás lehetősége mert ez esett a legtöbbet. Ha mindenféle gond nélkül esik át a 200 ma-n, akkor nagyon nagy a baj. Az rsi is lent van, ezért óvatosan a beleadásokkal, itt is meglesz majd a következő biztonságos beszálló akár shortra, akár longra! Támasz és fontos szintek alatt zárt az index nem sokkal és lehet ez csak egy leszúrás! Ha fordulna innen, akkor a leszúrás megerősítve és lehet próbálni egy rövid longot az esés korrekciójában. Ha tovább esik és a hét első felében sem tud visszakapaszkodni a 200 ma fölé, úgy célba fogja venni a lejjebb található szinteket és megerősíti a letörést!

Mindenkinek jó kereskedést a megfelelő kockázatkezeléssel!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése