Egy viszonylag csendes nap után vagyunk, végre nem voltak nyitva az amerikai piacok, így előfordulhatott az is hogy a reggeli pánik után ( amit örököltek a piacok ), egy racionálisabb kereskedés zajlott a nap hátralevő részében.
Na persze vannak kivételek, ilyen a mi kis magyar piacunk, amelyet sikeresen szét tudtak verni még a mai napon is. Az indexek lejöttek az első elvárt szintekig, a DAX esetében pedig a 200 napos nyújtott átmenetileg védelmet az ebben kereskedők számára. Rövid távon az index törte az emelkedő trendet, így érdemes lehet készen állni mindenre, főként arra hogy egy visszapattanás után esetleg további zuhanások jöhetnek. Aki nem hisz a trendekben illetve a ferde trendvonalakban ( "bármely két pontra felhúzható egy egyenes" ) annak pedig még az előző bázis jelenthet némi mentsvárat ám ekkor is ajánlott a fokozott figyelem az elkövetkezendő napokban.

Az osztrákoknál a mai nap egy szép fordulat volt látható nap végére, így amennyiben semmi egetverő nem történne a másik kontinensen, egy korrekció elképzelhető a 4,300-as iletve 4390-es szintig. Valljuk be, egy kicsit azért túladottnak tűnik ez a piac is ...

A japán piacon reggelre volt egy megmentésnek látszó visszakapaszkodás, ám jelenleg még mindig az előző alj alatt van az árfolyam, így óvatosan bánnék egy long felvételében ezen a piacon.

Végül a kedvenc piacok közül a bluekat tartalmazóról néhány szót. Szerdán a napi minimum környékén sikerült zárnia, így rögtön tesztelésre is kerültek a korábbi csúcsok amelyek első támaszként megfogták ill. megfoghatják a mostani esést, és talán egy rövid emelkedéshez segítő kezet nyújthatnak. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy ahhoz képest mennyire temetik a kinti gazdaságot, a tőzsdei piacok nem is állnak annyira cefetül, így amíg továbbra is eső trendben van a piac, csak rövid távon gondolkodnék vételekben. Jelenleg már csak egy "paraszthajszálnyi" rossz hír választja el az amerikai piacokat attól, hogy bevigyék a bikában reménykedő befektetőknek az utolsó döfést és sikító eladásoktól hemzsegjenek a piacok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése