02 szeptember 2007

Egy régi-új fejezet

Eddig kellett hát várni míg az előzőekben leírtak lefutottak, szépen végig mentek minden paráztatós dolgon kint amerikába, aztán jött Bokor elvtárs (és Bernanke nagybácsi) majd megnyugtatta a piacot, mint ahogyan tette anno New Orleans esetén, csak akkor nem jött a segítség, na akkor majd most, hiszen jönnek a választások ... hát kint sem jobb mint itthon ha választás közeleg.
Még talán annyit megjegyeznék, hogy a világon szinte egyik elemző sem tudja hogy mit is várjon a következő hetektől, hónapoktól, teljesen vegyes a kép. Vannak akik ultra nagy bullra vannak berendezkedve és vannak olyanok is akik már temetik a bikát, hiszen az ingatlan szektor lassan forduló anyahajója bizony délnek indul és ez nem fog úgy fordulni újra hogy az jót tenne az amerikai gazdaságnak így lehet készülni a hard landingra. Válassza mindenki azt mely szimpatikusabb, én maradok a chartok mellett, ott úgy is "le van írva" minden.

Dax: aki technikailag kereskedik annak szerintem a kedvence, aki nem az pedig nem érti miért is kereskedik, de ahogyan az látható, szinte minden kritikusabb szint környékén történik valami, most pedig újra belökték a hajót, meghaladván több fontos szinten is, akár ha az 50 napos EMA-t nézzük, akár pedig a fontos fibo szinteket. Egyelőre út felfelé a 61,8-as szintig, ahol mit tesz az élet, pont egy rés is várakozik betöltésre. Ez pedig 7790 környékén van, tehát itt érdemes zárni a longokat, aztán meglátjuk hogyan tovább. Stoppot pedig már be is lehet tenni, mindenki vérmérsékletétől függően.

Egyéni papírokban is lehet keresni a beszállásokat, vannak olyan papírok amelyek egyre inkább olyan szinteken vannak hogy érdemes spekulatív longokat nyitni bennük, ám ezek elemzése már sajnos meghaladja időmet továbbá érdeklődés hiányában elmarad. Vigyázó szemeket egy bull esetén érdemes még Kínára és az ott zajló népi-kaszinóra is vetni, érdekes folyamatok zajlanak odaát.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én régóta figyelem a blogodat és tudom, hogy sokan mások is. A német piac miatt nekem nagyon fontos és sajnálom, hogy mostanában ritkán írsz. Remélem ez gyakoribbá válik a jövőben úgy mint régen. Azért is írtam, mert olvastam keserű megjegyzésed.

/harcos/ a CC régi tagja

Névtelen írta...

tényla nézzük csak nem irunk (személy szerint én nem irok) megjegyzést.Mondjuk nem rég találtam rá de azóta rendszeresen nézem (nézném). Úgyhogy ha van időd,mindent bele.

Üdv. Bali