10 június 2007

Továbbra is őrült napok

Azért az nem semmi hogy a német piac milyen szépen képes magát megadni, és mint valami jól idomított kutya úgy mozog.

Forgatókönyvben illő emelkedés 8000 pont környékéig, majd onnan csodás korrekció avagy korrekciócska 7500-ig, na jó 7501-ig. És hogy most mi következik ? Milyen rendezővel van dolgunk ? Ha szereti a Hichkokot, akkor azt hiszem a legjobb hétfőn távol maradni a piactól hiszen fura kis muri lehet ha valaki rögtön vesz, majd este már kap is a fejéhez. Én személy szerint ezt a napot biztosan kihagyom, zavarosban nem jó halászni, márpdig most ez a helyzet.

Aki pedig bátor, az rögtön húzhat is be minden stoppot amit csak el tud magának képzelni. Persze vannak olyan papírok melyeket érdemes nézegetni, igen erősen tartotta magát a Daimler, SAP, Deutche Post, Bayer alkotta csoport, és akkor ne feledkezzünk meg az örök spekulánsok kedvencétől, főleg mostanában a Commerzbank-ról. Ezek akár még csodát is csinálhatnak és megszűrheti a vizet.

Röviden ennyi, chartot most nem nézek, azt hiszem ezeken a szinteken a pszichológia dönt. Természetesen 7500-as Dax alatt, mely most kritikusan fontos támasz, újra lehet keresni a megállókat. De addig még van egy kis idő, legkevesebb fél napunk. Egy dolgot lehet csak tenni, sok sikert kívánni ;) !

Nincsenek megjegyzések: