Bár még nincsen új csúcs (ha egyáltalán lesz), de úgy látszik megint volt egy kisebb korrekció a világban. Az első kör után érezhető volt hogy a májusi korrekciót várja mindenki, nem nagyon mertek venni, és még most is ez a helyzet, ám hamarosan szint kell vallani.
Van azonban egy olyan paic, mely már újra új csúcsra ment, mit sem törődve a jelenlegi korrekciós-devizapiacos félelmekkel.

Az osztrák piacon szakítanak az árfolyamok, Raiffeisen, Erste, Immo. stb-stb, már csak az OMV kellene és kilőne az űrbe a piacuk. Igaz, fejlődő piaci indexet látunk, pedig hol számít igazán a deviza ?
A DAX-ban hasonlóan visszapattanó árak voltak a jellemzőek, csak néhány egy-két papír nem tudott visszafelé jönni. Lehetne beszélni szigetfordulós alakzatról, és azok alapján szépen mehet új csúcsra a piac, csak valahogy minden olyan szép :)

S&P : FED utáni kommentek megmentették a piacokat és közte az akkor igen fontos szinten lévő S&P500-at is, pedig akkor 10 technikai elemzőből legalább 9 az esés folytatása mellett volt. Most ez a 9 is emelkedést lát, kicsit fura ha minden ennyire egyértelmű, dehát sok a pénzt a világban ( csak nem oda megy ahol szükség is lenne rá ... ).

A Nikkei esetében is gyors száguldás volt jellemző, gap gap után, szóval van itt erő kérem, csak a kamikaze brókereket kell messze tartani a piacoktól

És akik nem tudtak felállni a esésből:
Az egyik a Deutsche Post, igaz itt a március 20-ai jelentés volt, mely elindította a lejtőn a már addig is eső papírt, aki bátor vegyen belőle, hiszen technikailag egy kicsit túladott, viszont félő hogy csak korrekcióra lesz elegendő az emelkedése.

Kicsit jobb vételek 21,4 körül lennének, ám a további eséshez is a 21.77-es minimum áttörése szükséges, így stop szintnek kiváló (~1.4%). Felfelé 22.9 (~4%) az első megálló (gap), majd a korrekciós szint 23.15-23.20 (~5%) körül. Aki "olcsón" köt, annak megérheti, igaz lehet még várni a beszállási jelekre, csak óvatosan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése