21 január 2007

Egy hektikus(abb) hét után

Aki látta és átélte tudja, aki nem az ne is akarja :)

A múlt hét után már mindenki a májussal való összefüggéseket kereste, csak egy dolgot felejtett el, ez nem az a világot megmozgató január eleje volt. A fő különbség továbbra is a fejlődő és fejlett piacok közti határvonalon keresendő, persze mindig vannak különbségek, ilyen például a lengyel és orosz piac, ahol ahogy látni nem olyan nagy gond a szakadó olaj.

Ám vannak negatív elemek is a régiós piacokon, ilyen a mi kis hazai piacunk.
Mint tudjuk mostanában: emelkedésben lemaradó, esésben pedig vezető piac vagyunk, ez itt a shortosok paradicsoma, csak nézőpont kérdés.

Az okokat firtatni talán felesleges is, hiszen ennek semmi köze a technikai elemzésekhez, amúgy is minden szépen beépül a grafikonokon keresztül, egyedül talán a reggeli, déli avagy esti 5 perces kitérő keretein belül érdemes azon filózgtani, miért is vagyunk ilyen gyengék miközben máshol új csúcson vannak a piacok. Persze az 5 perc eltelte végén tegyünk is erre egy jó nagy fekete pontot és húzzuk is le ...

Két résből egy sikerült, jellemezhetnénk így is a piacot, és egy szépen kialakított 400 pontos sávot hozott létre 24,000 és 24,400 közt. Irány most nincsen, érdemes megvárni a kitörési jeleket iránytól függetlenül. Viszont a kitörés veszélyeire felhívnám a figyelmet illetve a stop szint alkalmazásának fontosságára két nemrég létrejött példán keresztül.

Az első az Egis, mely egy "ideig" oldalazott majd kitört felfelé (szabály : 2% avagy 2 nap kitörési pont felett zárás, és természetesen a forgalom). Mi lett belőle ? Lefelé jött ki a sávból (egyelőre), rögtön tesztelve a trendet, mely letörése esetén jöhet a 22-23,000 forintos szint. Jövő hétre a kérdés : Megmentik ?

Második papírunk ebben a "témakörben": MOL
Itt kitörés felfelé szintén, majd egy éles hátraarc és irány dél egy-két réssel fűszerezve. Jelenleg az olajjal együtt az életben maradásért küzd, 19800 alá zuhanása lökhet a papíron 1,000 - 1,800 forintot. Aki szereti a kockázatot megveheti, shortra az olaj 50 dolláros szintjének áttörése után alkalmas igazán. Ha lesz ilyen ...

Azért nézzünk olyan papírt is, mely ereje teljében van, ilyen az OTP. Mint ahogyan az látható is az eséseket életerősen veszik meg, egy rést maga mögött is hagyott egy fontos szinten és új csúcsra ment pénteken. Stop szint 8500 forint alatt valamivel avagy egy erősebb kitörés esetén az előző csúcson.


Végül egy kis hangulat papír. A bumix szinte minden nap új csúcson, futnak a kis papírok, egyelőre talán a Fotex az, mely lemaradt ebben a rallyban. Jövő héten ha minden jól megy a rally indul ...


Német piaccal folytatás következik ...

Nincsenek megjegyzések: