
Itthon egyelőre továbbra is az (nem) történt, ami nyáron is, a hétfői nappal pedig választ kap(hat)unk arra is, mennyire nöttünk össze az olaj árakkal illetve az arra adott reakciók mennyire hatnak ki a magyar piacra. És még valami, az amcsi piacok nem estek ... És hogy mit is várok ? HA letörik a jelenlegi rövid trend akkor rögtön egy ezrest eshet a piac, persze ehhez érdemes végignézni mely papírok lehetnek azok, melyek a piac egészében a jelentősebb mozgáshoz szükségesek.




A leggyengébb láncszem a MOL, az ok világos. Másik jelentős súllyal bíró papír az OTP, mely a román bank döntéséig továbbra sem látszik felállni, így újra a 6200 forintos szintről rugaszkodhat el. Legvégül, de nem utolsó sorban a Richter papírjait is érdemes megemlíteni, mely a felvásárlási pletykák "áldozataként" tudott szép teljesítményt mutatni a múlt héten. Ezen a héten ez kevés lehet.
Legvégül pedig egy papír, amely a nyár egyik slágere volt, de úgy néz ki még közel sincsen vége a nagy emelkedések sorozatának. További 10% emelkedés néz ki, eddig tankönyv szernti viselkedéssel.
Célár : 19400 forint első körben ...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése