24 szeptember 2005

BUX 0924

Némi elő jegyzet a holnapi elemzéshez,

Ahogy nézegettem az indexet, igen kemény emelkedésen vagyunk túl ismét, majd pénteken egy kicsit mosolyfagyasztó ( remélem van ilyen szavunk :) ) esés következett be, de trend törésnek még nyoma sincsen.

BCHEM
- Egyelőre a kedvencem, mert van belőle :), különben pedig érdemes lehet figyelni rá, a jövő héten az esés megállására számítok, kivéve ha töri az emelekedő trendet, mert akkor lehet még benne szépen lefelé.


Viszont. Ha megpróbálom félre rakni az érzelmeket, és pusztán csak a technikai oldaláról nézem akkor egy kicsit aggasztó a helyzet több szempontból is.

Első sorban látható, hogy egy közel 2 éves eső trend 61,8 -es fibó visszatesztnek lehetünk tanúi, amiről fordulva az eső trend látszik megerősíteni.

Másfelől a rövidebb távon látható emelkedő trend 38,2-es fibó trend is elesett vagy legalábbis elesni látszik, ami esést sejtet. Ehhez sajnos hozzá vehetjük a mozgóátlagok metszését is, illetve a forgalomban lévő forgalmat ( disztribúció ) illetve az indikátorok sem jeleznek bíztatóan. Megpróbálok nem szólni a megtört rövid távú trendről, a rosszból is megárt a sok.

Pozitív oldalon jegyezhetjük fel a túladott értéket, amennyiben ez lehet pozitív.
Egy szónak is száz a vége, úgy gondolom 2350-ig lenyúlhatnak, ha ott nem fordul = irány dél.

A többiekről pedig holnap.

MOL - Egyelőre lefelé,
OTP - Esés majd oldalazás,
TELECOM - Esés várható,
EGIS - Szintén eső egyelőre.

Nameg újra van egy kis hurrikánunk, ami majd egy kicsit mozgat az olaj árakon, feltéve ha az állami vezetők nem próbálnak ellene tenni, mert hát ugye kinek is jó ez ? Főleg nem azoknak, akik spekulatív módon vásároltak olajat, és most inkább profitot realizálnak, mintsem nullára tegyék magukat.
Hírek róla itt
Nade ezekről is majd bővebben egy kicsit később.

rz4s

Nincsenek megjegyzések: